Cégblog


Szívesen dolgozunk otthonról

Szívesen dolgozunk otthonról 

Számos cégnél már kialakult hosszabb távú terv az otthoni munkavégzésre, van, ahol még nem született erről határozott döntés, míg a munkavállalói igények több felmérés szerint is a home office és a hibrid munkavégzés felé mutatnak. A távmunkavégzés különböző formáinak hosszú távú megszilárdulása a legtöbb esetben azért várhatóan nem ütközik majd akadályba, hiszen a vállalatok és a munkavállalók többsége szerint sem csökkent a hatékonyság az otthoni munka során.
A gumiipart is a mélybe húzta a háború

A gumiipart is a mélybe húzta a háború 

A két szembenálló ország konfliktusa az ellátási lánc megszakadásához vezetett.
Több száz ukrajnai menekült kezdett el dolgozni Magyarországon

Több száz ukrajnai menekült kezdett el dolgozni Magyarországon 

A háború kitörése óta mintegy tízezer ukrán menekült kereste meg a Prohuman valamely információs pontját; 2500 menekült jelezte munkavállalási szándékát, közülük mintegy 800 fő interjún is részt vett, közel 400 ember pedig már munkába is állt. A Safe in Hungary weboldalon – a regisztráció után – minden Magyarországon működő vállalat  hozzáférhet ahhoz a listához, amely tartalmazza az Ukrajnából hazánkba menekült, munkát kereső emberek adatait. A rendszer természetesen biztonságosan, a személyi adatokra vonatkozó minden jogszabályt betartva működik.
Kávézás és még sok minden más – a Tchibo 30 éve Magyarországon

Kávézás és még sok minden más – a Tchibo 30 éve Magyarországon 

Harmincadik születésnapját ünnepli idén a Tchibo, melynek alkalmából a kávézás egyedi élményén túl sok szórakozásra és nyereményre számíthat minden meglévő és jövőbeni vásárló.
A bizonytalanság felhalmozásra késztet, és ez nem segít a logisztikai szektor már meglévő terhein - 1. rész

A bizonytalanság felhalmozásra késztet, és ez nem segít a logisztikai szektor már meglévő terhein - 1. rész 

Az orosz-ukrán konfliktus világszerte aggodalmat kelt a gazdasági szereplők és a társadalom körében is. Tulajdonos-vállalatvezetőként, a logisztikai szektor „régi motorosaként” egyrészt nap mint nap harcolunk az elemekkel, hogy a megszokott színvonalon teljesítsünk. Másrészt azt is közelről látjuk, ahogy a különböző piaci szereplők reagálnak a háborús helyzetre, milyen döntéseket hoznak beszerzéseikben a túlélés, újraalakulás jegyében. 
Hogyan válasszunk fekhelyet macskánk számára?

Hogyan válasszunk fekhelyet macskánk számára? 

A cicák igénylik, hogy időnként elvonulhassanak, szeretnek kényelmesen nyújtózkodni, és esetenként elbújni egy meleg, biztonságos zugban. Szerencsére manapság bőségesen válogathatunk a macskák számára kínált fekhelyek és párnák közül.
Magánnyomozók és poligráf az üzleti életben

Magánnyomozók és poligráf az üzleti életben 

Az üzleti életben is meglepően hasznosak lehetnek egyes olyan egzotikusabb bizonyítási eszközök, amelyeket jellemzően csak a filmekben vagy súlyos büntetőügyekben tudunk elképzelni. Pedig a mindennapi életben is komoly kellemetlenségeket előzhetünk meg egy magánnyomozó időben történő megbízásával, vagy éppen egy jól irányzott hazugságvizsgálattal. Egy biztonsági cég és egy ügyvédi iroda munkatársai segítettek elmélyedni a témában.
Holnaptól drágul a budapesti taxizás: itt van, mennyivel

Holnaptól drágul a budapesti taxizás: itt van, mennyivel 

A tarifaemelés a taxis szervezetek által kezdeményezett egyeztetéseken elért kompromisszumos megoldást tükrözi.
A porcelán korona felhelyezésének lépései

A porcelán korona felhelyezésének lépései 

Porcelán korona felhelyezésére akkor lesz szükséged, ha fogszuvasodásod van, vagy baleset miatt a fog megsérült, de még helyreállítható állapotban van. Ilyenkor fogmegtartó kezelést kell alkalmazni. Hogyan? Lássuk!
Folyamatos újítások és fejlesztések a napelemek világában - ne maradj le te se!

Folyamatos újítások és fejlesztések a napelemek világában - ne maradj le te se! 

Kevés olyan dinamikusan fejlődő ipar van, mint a napelemes rendszerek piaca. Ezt bizonyítják az egymást rohamtempóban követő fejlesztések, valamint bővítések. Egyre újabb és újabb innovációk szemtanúi lehetünk.

Mely csillagjegyek szülöttei hajlamosak leginkább magukba zárkózni? 

Egy-egy ember horoszkópja számos jellemvonást elárul, legyen szó akár a karriercélokról, a párkapcsolatról vagy az érzelmek kifejezéséről. Ez utóbbi különösen érdekes, hiszen akadnak olyan csillagjegyek, melynek szülötteire hatványozottan jellemző, hogy nehezen fejezik ki az érzelmeiket. Nézzük is, hogy kik ők!

Hogyan befolyásolják a szerződéseket a háború és a szankciók? 

Az utóbbi években a gazdasági szereplők a koronavírus-járvány hatására megismerkedtek a vis maior fogalmával. A járvány kezdetén az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy a kialakult helyzet nyomán kell-e teljesíteni az egyes szerződéseket. Az Ukrajnában zajló háború és az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók következtében a fenti kérdés most úgy merül fel, hogy egy szerződő fél milyen esetekben hivatkozhat a háborúra, mint vis maiorra annak érdekében, hogy valamely szerződéses kötelezettségtől szabaduljon.

Gond lehet az egyik gyógyszer reklámjával 

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Venoruton Forte 500 milligramm (mg) tablettát forgalmazó STADA Hungary Kft.-vel szemben, mivel a cég valószínűleg a gyógyszerekre vonatkozó ágazati szabályozással ellentétesen hirdette a terméket, többek között országos kereskedelmi televíziókban.

Ezzel a segítséggel könnyebb lehet a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása 

A hazai vállalkozásoknak mindössze egyharmada foglalkoztat megváltozott munkaképességű (MMK) munkavállalókat és az összes foglalkoztatottnak mindössze 1 százaléka kerül ki ebből a csoportból – derült ki egy, a közelmúltban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által publikált hiánypótló kutatásból. Az elemzés szerint ugyanakkor az egyetlen MMK-munkavállalót sem foglalkoztató cégek több mint 40 százaléka élne a jövőben rehabilitációs foglalkoztatás lehetőségével. Nekik adhat gyakorlati segítséget a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) most induló tanácsadási szolgáltatása, mely egyaránt széleskörű támogatást nyújt majd a jogi és adminisztratív követelmények közötti eligazodásban.

Spray szappan adagolók, nem csak vírusok ellen 

A spray szappan adagolók ma már eléggé elterjedtek. Hatalmas löketet adott nekik a 2020-ban berobbant Covid-19 járvány is. De az az igazság, hogy nem kifejezetten fertőtlenítőkhöz kiváló választás egy ilyen szerkezet, ezt már a neve is mutatja. De milyen típusai vannak, és mik is az előnyei? Lássuk!

Tippek az egyszerű konténeres sittszállításhoz 

Alig múlt el az építkezés vagy felújítás fejfájása, már jön is a következő: mi lesz ezzel a sok hulladékkal, ami közben keletkezett? A legkézenfekvőbb megoldás ilyen esetekben egy konténer rendelése, amelyet aztán hulladékkal megpakolva elszállítanak. Nekünk mindössze annyi dolgunk van, hogy telepakoljuk.

Nem is a hackerektől kell félteni a céges adatokat? 

Az utóbbi időszak robbanásszerű digitális fejlődése és a felhőtechnológia térnyerése a számos pozitívumot hozott magával a magyar kkv szektorban. A sikertörténetet azonban beárnyékolják a veszélyek: a kiberbiztonsági kockázatok és a hackertámadások megnövekedése, vagy a gondatlan adatvesztésből adódó károkozás.

Uniós jogot sérthetett az Apple 

Az Európai Bizottság több hónapos előzetes vizsgálat alapján azzal vádolja az amerikai információtechnológiai óriáscéget, hogy visszaélt erőfölényével az iOS-eszközökön használt mobiltárcák piacán.

Mi várhat még ebben az évben a kiskereskedelmi szektorra? 

2022-ben sem dőlhetnek hátra a kiskereskedelmi szektor szereplői – az elmúlt két év kihívásai után a változó vásárlási szokásokhoz és fogyasztói elvárásokhoz történő adaptálódás kulcsfontosságú a növekedés fenntartásához.

Mire való a késtartó box, sín és táska? 

A jó minőségű késeknek késtartó kell. Ez lehet késtartó box, késtartó sín vagy késtartó táska - attól függően, hogy te melyiket preferálod a legjobban. Miért van erre szükség akkor, amikor csak simán beledobhatod a késeket a fiókba is?

Soha nem tört ennyire magasra a magyar BMI 

A legmagasabb áprilisi beszerzésimenedzser-indexet mérte idén az MLBKT.

Hogyan segíthetünk koros, beteg kutyánknak? 

Időskorban jönnek a betegségek, ahogy az embereknél, éppúgy az állatok esetében is, például a kutyáknál. Mivel kedvenceinket úgy szeretjük, mint a családtagjainkat, természetes, hogy mindent elkövetünk azért, hogy minél könnyebben viseljék ezeket.

Karórák, amik sosem mennek ki a divatból 

Egyes karóra típusok olyan időtálló modellek, amelyek akár több generációnak is megfelelőek. Sokan vágynak arra, hogy legyen legalább egy klasszikus karórájuk legyen, amit szinte bármilyen alkalomra viselhető.

Egyre nehezebb megtartani a fizikai dolgozókat: mire figyeljenek a munkáltatók? 

Évről évre fokozódik a fizikai munkaerőért folytatott verseny, ezért mind a toborzás, mind a megtartás egyre nagyobb problémát jelent a hazai cégeknek. Az elmúlt 5 évben a fizikai dolgozók jövedelme dinamikusan, stabilan az átlagbér-emelkedés feletti ütemben növekedett. Van olyan nagyvállalat, ami 2018 óta 67 százalékkal emelte a kékgallérosok munkabérét, azonban mára a magas fizetés önmagában nem jelent versenyelőnyt a munkáltatóknak. A Work Force HR szolgáltató szakértői szerint ahelyett, hogy a cégek minden erőforrást a bérezésre fordítanak, érdemes több fronton meghallgatni a célcsoport igényeit.

Felmérték, hogyan választanak webshopokat a vásárlók 

A vásárlók több mint 60 százaléka szakította már meg online rendeléseit, ha a webáruház által felkínált házhoz szállítási időt túl hosszúnak találta – ez derül ki az adatvezérelt, mesterséges intelligencián alapuló kiszállításokra specializálódott cseh DoDo felméréséből. A megkérdezettek több mint négyötöde hajlandó webshopot váltani, ha egy másik online bolt gyorsabban tudja teljesíteni a rendeléseket.

Nem akármivel állt elő egy startup: víz alatt termesztenek növényeket 

A Nemo’s Garden egy különleges startup. Bár 2022-ben már nem egyedi az, hogy szokatlan helyszíneken és körülmények között termesztenek növényeket, a vállalat ötlete mégis újdonságnak számít. Az alapítók víz alatti üvegházakkal kísérleteznek, amelyekben egészséges növényeket nevelnek hasonlóképpen, mint a csehországi okos konténerkertészetben.

Ezek a legvonzóbb munkahelyek Magyarországon 

Idén kilencedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit.

Óriási bajban vannak a hazai baromfisok 

Azonnali segítségre van szükségük a hazai csirketartóknak, mert jelentősen nőttek a költségek, és noha a világpiacon egyre nagyobb összeget fizetnek a hiánycikké vált csirkemellfiléért, itthon az élelmiszerárstop miatt nem tudnak árat emelni a termelők.

Az árstoppal a razziákat is meghosszabbítják 

Eddig 2 ezer üzletet vizsgáltak és 32 millió forint bírságót róttak ki.

Mi mindent érdemes figyelembe venni, mielőtt megpályázol egy lehetőséget? 

Ha átgondolod az alábbi néhány szempontot, azzal növeled a siker esélyéd és csökkented az elpazarolt idő mennyiségét.

Hogyan lehet visszacsábítani a dolgozókat az irodába? 

A járványhelyzet felerősítette a távoli munkavégzéssel kapcsolatos igényeket, a vállalatok eközben a munkahelyi élmény fokozásával próbálják az irodába csábítani az embereket – árulta el a CBRE szakértője. Racskó Balázs azt is összefoglalta, milyen szerepeket tölthet be mégis a fizikai munkahely a dolgozók életében, illetve az egyensúly megteremtésének eszközeivel és folyamatával kapcsolatban is betekintést nyújtott.

A dolgozó a leggyengébb láncszem egy céges hálózatban - ezt a csalók is jól tudják 

Folyamatosan növekszik a cégen belülről érkező fenyegetések száma és költsége. Az amerikai Ponemon Institute felmérése szerint a vállalatok csaknem kétharmada évente több mint 40 biztonsági incidens felszámolására kényszerül, amelyek átlagos költsége közel fél millió dollár. Különösen fenyegető lehet a szervezetek számára, hogy ezek jelentős részét a munkavállalók vagy partnerek hanyagsága okozza.

Az utolsó kapcsolja le a villanyt: 1600 embert készül kirúgni a Tungsram 

A hagyományos világítástechnikai termékek gyártásának megszüntetését tervezik.

Nem mernek nyitni a cégek a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása felé 

A 2021-es tavaszi járványügyi korlátozások tavaly tavaszi feloldása után fellendült a magyar munkaerőpiac és megugrott az álláshirdetések száma, emiatt a mai napig jelentős munkaerőhiány tapasztalható. Több lehetőség kínálkozik a helyzet kezelésére, van azonban egy ritkábban tárgyalt, viszont annál fontosabb téma: a megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazása. A megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci integrációjának első akadálya az, hogy a legtöbb munkáltató tapasztalat híján nem mer nyitni efelé a munkaerőpiaci csoport felé, pedig ezeknek az embereknek a szakmai integrációja a globális munkaerőhiány enyhítése mellett a cégek emberi erőforrásának optimális kihasználását is lényegesen javíthatja.

Kitört az optimizmus a magyar munkavállalók körében 

A két évvel ezelőtti kora tavaszi időszak mélypontjához képest egy fokozatosan erősödő optimizmusról árulkodik, hogy a munkavállalók közel háromnegyede (72 százalék) már egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy egy éven belül elveszítheti az állását, emellett továbbra is rekordmagas pontszámon (63 pont) áll körükben az új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos kilátás. A megkérdezettek közel negyede (24 százalék) egyébként már vagy rendelkezik, vagy a jövőben hajlandó lenne olyan típusú biztosítási konstrukció megkötésére, amely munkanélküliség esetén anyagilag is kisegítené, derül ki a hitelfedezeti biztosítások terén piacvezető BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.

A lehető legrosszabbkor: csalók támadtak a magyarok banki adataira 

A jogelőd Budapest Bank MKB Bankba történő március 31-i beolvadása után megnőtt az egyesült bank ügyfelei ellen indított adathalász kísérletek száma, a csalók az egyesülésre hivatkozva próbálnak banki adatokat kicsalni az ügyfelekből – figyelmeztet a Magyar Bankholding.

Mesterséges intelligencia választotta ki a legnépszerűbb márkákat 

Az online közönség véleményét mérő SentiOne 345 márka kapcsán több mint 57 millió véleményt elemezve készítette el a Globális Social Indexét. A 345 márka közül az Apple lett a legnépszerűbb, a második és harmadik helyen az Amazon és a SONY végzett. A riport kulcsfontosságú adatokat tartalmaz a 2021-es trendekről és a fogyasztói szokásokról, valamint a márkák népszerűségéről az online elérés és a beszélgetések alapján.

Sok múlhat rajta: milyen a tökéletes üzleti terv és melyek a leggyakoribb hibák? 

A tranzakciós – és sok egyéb - helyzetben szükséges cégértékeléshez elengedhetetlen az üzleti terv elkészítése, amely gyakran bizonyul pontatlannak vagy indokolatlanul optimistának. Ezért egy tanácsadónak az üzleti terv ellenőrzésében is kulcsszerepe lehet - hívja fel a figyelmet a Mazars.

Az e-rollerek legfőbb előnyei és hátrányai 

Vajon jót vagy rosszat tesznek az e-rollerek a városi közlekedéssel és az éghajlattal?

Hamarosan nem kaphatnak vacakabb árut a magyarok, mint tőlünk nyugatra 

Szigorodik a fogyasztóvédelem: májustól nem lehet jelentős minőségi különbség azonosként forgalmazott termékeknél.

Intő jel a vállalatoknak: rengeteg fiatal készül munkahelyet váltani 

A 25 éven aluli munkavállalók egyharmada tervezi, hogy munkahelyet vált az őket érintő szja-mentesség hatására, de a 25 éven felüliek negyedében is felmerült már a munkahelyváltás gondolata az elmúlt hónapokban.

Súlyos veszteség és nagy gond a cégek: egyre több a visszaélés 

A kiskereskedelmi ágazatban még sosem volt ilyen magas a csalásokból és visszaélésekből származó veszteségek szintje. A termék visszaváltás a kereskedők éves bevételének 12 százalékába kerül, amelyből 8 százalék visszaélés. Tízből hét kiskereskedő pedig 1,62 százalékos éves veszteséget szenvedett.

Még két hónap könnyítést kaptak az ukrán fuvarozók 

Június végéig fuvarozási engedély nélkül közlekedhetnek az ukrán teherautók.

Megugrott a fizikai dolgozók órabére 

Az első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1499 forint volt, ez 10,4 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában tapasztalt 1358 forintos értéket - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary.

“Szeretek vezető lenni, de még jobban szeretem, hogy nőként lehetek az” 

Karrier, tapasztalatok, döntési szituációk, tudatos vezetés. Vezetőként az ember sok mindent megél, egy női vezetőnek pedig különösen nehéz dolga van, hiszen egy kevésbé járt utat kell magának kitaposnia. Hogyan lehet asszisztensi pozícióból egy cég élére kerülni, hogyan lehet ezt megtartani miközben a vezető és az egész cég dinamikusan növekszik, hogyan lehet motiválni és motiválttá tenni. Többek között ezekről beszélgettünk Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő startupjának COO-jával. Asszisztensből a cég élére - interjú Misóka Laurával, az Everguest operatív vezetőjével.

Sok vállalkozó túldolgozza magát 

Aki benne él, tudja, a vállalkozói lét kegyetlen tud lenni, a talpon maradás maximális odafigyelést, teljes embert kíván. Így könnyen megeshet, hogy a munka olyan szinten hajtja uralma alá egy ember életét, hogy minden más terület kiszorulni kényszerül belőle. A számos szerep közül, amelyek összessége alkotja énünket, egyetlenegy marad, amelyik azt szajkózza folyvást: csinálni, csinálni! Azonban az így elért siker instant, hosszú távon a pofon elkerülhetetlen. Ezért érdemes tudatosabban élni a hétköznapokat, akár szakember segítségét kérve.

Hogyan lehet sikeres webáruházunk külföldön? 

A magyar webáruházak is lehetnek sikeresek külföldön, állítja Bogdan Colceriu, a Frisbo vezetője. A nemzetközi e-logisztikai vállalat vezérigazgatója szerint a magyar e-commerce cégek jó esélyekkel indulnak a külpiacokon. Öt plusz egy tipp következik a szakértőktől.

Fővárosi bolthálózat húzza le a rolót 

Öt év után bezárnak a csomagolásmentes Ligeti Boltok.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa

Nemzeti Bajnokok: a kkv-k a magyar gazdaság jövőjének kulcsa 

Az ország jövője a hazai kkv-szektor kezében van.

Költségkímélés

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba

Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba  

Az áramszámlák egyik tételének drasztikus emelkedése akár háromszázmilliárd forintos többletköltséget is okozhat a magyar vállalkozásoknak.

Társadalom

Irán miatt 44 év óta először nőtt a kivégzések száma

Irán miatt 44 év óta először nőtt a kivégzések száma 

Amnesty International: 44 év óta tavaly volt a legtöbb kivégzés világszerte.

Infokom

A magyar cégek lemaradásban vannak a mesterséges intelligenciában

A magyar cégek lemaradásban vannak a mesterséges intelligenciában 

Miközben a dolgozók kétharmada már használ valamilyen MI-eszközt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo