Még a pandémia sem hatott meg sok cégvezetőt, hogy jobb irodát biztosítson dolgozóinak

Ahogy a koronavírus-járvány intenzitása csökken, a munkavállalók visszatérnek az irodákba. Egy friss kutatás azonban rávilágított arra, hogy az elmúlt másfél évben megváltoztak a dolgozók elvárásai a fenntarthatósággal kapcsolatban. 

A munkavállalók 43 százaléka úgy érzi, az irodája valójában „szégyenletesen” környezetszennyező, és majdnem a fele csalódott amiatt, hogy a munkáltatója semmit sem tett ez ellen a pandémia alatt. Ez derült ki az Essity és az irodai higiéniai termékeket is kínáló márkája, a Tork kutatásából, amelyet Európa hét országában 12 ezer munkavállaló részvételével végeztek el.

Fontossá vált a környezetbarát iroda (Fotó: Depositphotos)
Fontossá vált a környezetbarát iroda (Fotó: Depositphotos)

A felmérés szerint a munkavállalók 84 százaléka szeretne környezetbarátabb irodában dolgozni és 10-ből 7 munkavállaló érzi úgy, hogy át kell vennie a kezdeményezést a fenntarthatóság terén. Sokan már maguk is fontolóra vették környezetbarát megoldások bevezetését, mivel 3-ból 1 dolgozó szerint főnökei egyáltalán nem törődnek a bolygó jövőjével.

Egyértelműek a dolgozói elvárások

A vizsgálat azt is megállapította, hogy a válaszadók 66 százaléka új munkahely keresésekor már a fenntarthatósági hírnevük és intézkedéseik alapján és mérlegeli a cégeket. Ez egy olyan jelentős irányváltás, amivel a vállalatoknak feltétlenül tisztában kell lenniük ahhoz, hogy a mai, kihívásokkal teli időkben is meg tudják tartani a munkavállalóikat, és újakat is legyenek képesek bevonzani. Azt jelenti, hogy prioritássá kell tenniük a környezetbarát iroda kialakítását.

Manapság már a munkavállalók legfontosabb szempontjai között van az újrahasznosítás, a hulladék és az energiafelhasználás csökkentése, illetve jobb belső kommunikációt is várnak el munkahelyüktől a fenntarthatósággal kapcsolatban.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo