Kereslet lenne, mégis nehéz helyzetben van a gépgyártás - lakosság fizetheti meg a krízis árát

Olyan drasztikus mértékben emelkednek a célgépek alapanyagárai, hogy sok esetben mire valaki megfontoltan leadná a megrendelését, addigra a költségnövekedés miatt az általa kapott ajánlat már aktualitását veszti. Schneider László, a Schneider-Terv Bt. ügyvezetője közölte, csak idén 30-40 százalékkal drágult a vas, de egyes alkatrészekért duplaannyit kell fizetni, mint év elején. A gépészmérnök szerint az energiaválság és a munkaerőhiány miatt sokan az automatizálásban gondolkoznak, de a negatív gazdasági prognózisok óvatosságra intenek mindenkit.

A gépiparban sincs kolbászból a kerítés ezekben a hónapokban. Az árajánlatok elkészítése akár három-négy hétbe is telhet, ugyanis a vállalkozóknak alaposan át kell számolniuk, milyen szerszámot mennyiért és milyen határidőre tudnak beszerezni. Nem kevés esetben előfordul, hogy mire az ajánlat végére érnek, addigra 5-10 százalékos drágulás áll be a piacon az érintett eszközökre.

Schneider László, a Schneider-Terv Bt. ügyvezetője rámutatott: a várakozási idő korábban elképzelhetetlen mértékben kitolódott. Míg egy évvel ezelőtt az elektronikai elemekre, így a hajtásokra és vezérlőkre néhány hetet kellett várni, úgy ez most már akár egy esztendő is lehet.

„A gépiparban mindenki rövid határidőre adja az árajánlatokat, de egy-egy hirtelen, előre nem látható változás boríthat mindent. Túlárazni nem lehet, mert a vevők is érzékenyek, ugyanakkor a másik oldalról a vasárat heti bontásban adják meg a kereskedők, amire nehéz távlatokban alapozni. Az előkészítő munkálatokban ez óriási gondokat okoz, erre nem lehet sehogy felkészülni” – mondta a 2001-ben alakult cég ügyvezetője.

A gépészmérnök szerint így fordulhat elő, hogy valaki bekér egy ajánlatot, majd hetekig ül rajta, de mire elfogadná, az aktualitását veszíti. Ezt követően viszont hiába számolják újra a költségeket, a megrendelő jellemzően az eredeti elképzeléshez ragaszkodik, hiába.

Fejlődnének a gyárak, de tartanak is tőle

A jelenleg 29 alkalmazottat foglalkoztató, évi 400 milliós árbevételt generáló gépipari vállalat tulajdonosa felhívta rá a figyelmet, hogy a vas ára alaphangon 30-40 százalékot drágult 2022-ben, de bizonyos alkatrészekhez már csak dupla akkora összegért lehet hozzájutni, mint év elején.

„Az energiaválság és a jelentős munkaerőhiány miatt sokakban fogalmazódik meg, hogy automatizálják a gyáraikat, ami leegyszerűsíthetne rengeteg folyamatot. A másik oldalon viszont ott lóg a levegőben az oroszukrán háború által okozott krízis és a negatív gazdasági prognózisok, ami óvatosságra int mindenkit. Rengeteg a bizonytalanság” – mutatott rá.

Kérdésre válaszolva végezetül szót ejtett arról is, hogy a jelenlegi helyzet nemcsak a gépipari szereplőknek rossz, hanem a végfelhasználóknak is. A végén mindig a lakossággal fizetteti meg ugyanis a piac az áremelkedést, ami ebben a bonyolult környezetben elkerülhetetlen lesz a gépipar által gyártott termékek esetében is.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo