Emlékeznek még a világhírű magyar konnektorokra? Újra indulunk

A magyar mérnöki és szakmai tudás elismerését jelenti, hogy olyan, tisztán magyar tervezésű, Magyarországon gyártásba kerülő kapcsolócsaládot fejlesztettek ki a szentesi Legrand Zrt. szakemberei, amely a francia multinacionális vállalat nemzetközi kínálatába is bekerült.

„Az idén 30 esztendős Legrand Zrt igazi privatizációs sikersztori azzal, hogy a szektor világpiaci vezetői közé tartozó francia multinacionális vállalat, a Legrand, nem a Magyarországon meglévő tevékenység elsorvasztására törekedett. Ellenkezőleg: a Kontakta-Kontavill szakmai tudására építve, a ma már 550 főnek munkát adó, 33 milliárdos forgalmú szentesi cég továbbfejlesztését tekintette céljának”- fejtette ki Károlyi László a Legrand Zrt. vezérigazgatója.

Károlyi László vezérigazgató (Fotó: Legrand)
Károlyi László vezérigazgató (Fotó: Legrand)

Miután a Legrand, a privatizáció után 30 milliárd forintos beruházással modernizálta a szentesi üzemet és a termelést, a magyar munkatársakat is egyre nagyobb mértékben bevonták a cég K+F tevékenységbe. Amikor pedig az ezredfordulón, a Legrand, globálisan öt fejlesztési pólusba szervezte tevékenységét a magyar szakemberek munkájának elismeréseként, a három európai központ közül az egyik Szentesen jött létre. A 45 fős hazai fejlesztő csapat a 15 európai országban – főként a német nyelvterületen -, használt Schuko és a British Standard szerinti termékcsaládok fejlesztésében kapott szerepet akkor is, amikor 2012-ben, egy nemzetközi csapat részeként a globális piacra kerülő Valena Allure és Life termékcsalád létrehozásában vállalt fontos szerepet.  

„A fejlődés fontos mérföldköve, hogy a közel egymilliárd forintos befektetéssel, mostanra kifejlesztett és nemzetközi bevezetésre került SUNO termékcsalád már száz százalékig a magyarországi szakemberek munkáját dicséri. A magyar marketing team menedzselte a nemzetközi piacfelmérést, a szentesi K+F csapat végezte a több, mint két évig tartó termékfejlesztést és a szentesi gyárunkban zajlik majd a Legrand történetében első, úgynevezett „germán” dizájnvonalat követő SUNO termékcsalád gyártása is”- mondta el a vezérigazgató.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo