Az emberek már összébbhúzzák a nadrágszíjat, de mit lépnek a cégek?

Az infláció mértékét elérő, vagy azt meghaladó áremelésre készül a közeljövőben a cégek több mint négyötöde – ha ugyan még nem lépte meg ezt. Az inflációs nyomás a vezetőket az üzleti modell átvizsgálására készteti. A vállalatok mintegy 60 százaléka igyekszik új, olcsóbb termékeket fejleszteni, csaknem fele pedig leépítésekre készül. 

Alig szusszanásnyi időt kaptak a cégek, épp kezdtek volna kilábalni a pandémia okozta helyzetből, amikor érkezett is az újabb nehézség. Az ukrajnai háború hosszú évek óta nem tapasztalt geopolitikai kockázatokat hozott az üzleti életben, súlyosbította az ellátási láncok zavarait, és az energiapiacot is megrendítette.

Át kell nézni az üzleti modellt (Fotó: Depositphotos)
Át kell nézni az üzleti modellt (Fotó: Depositphotos)

A lassuló gazdasági növekedés, illetve a recesszió veszélye miatt a jövővel kapcsolatos kilátások meglehetősen homályosak. És ami még rosszabb: az infláció az Egyesült Államokban 40 éves csúcsra gyorsult, de Magyarországon sem volt ilyen magas az infláció 24 éve, a döntéshozók többször is gyors kamatemelésre kényszerültek.

A jelenlegi helyzetben a kihívások kezeléséhez fontos, hogy a vállalatok felülvizsgálják üzleti modelljüket, új stratégiákat dolgozzanak ki a növekedés felgyorsítására, a lényeges területeken mérsékeljék a károkat. A cégvezetők számos intézkedéssel reagálnak a kihívásokra, igyekeznek rugalmasak lenni, hogy átvészeljék ezt az időszakot, és ellensúlyozzák a növekvő költségek hatását a vállalat működésére, eredményeire.

A KPMG Inflation Survey kutatása keretében 2022 májusában 300 pénzügyi vezetőt  kérdezett meg arról, hogyan kezelik náluk az infláció hatásait, hogyan befolyásolja az árak növekedése a stratégiai döntéseket, hogy készülnek az előre nem látható külső hatásokra. A válaszadók beszéltek a következő hetek, hónapok terveiről, arról, hogy az infláció növekedésével párhuzamosan milyen mértékben hárítják majd át a fogyasztókra a növekvő költségeket, vagy hogyan kezelik cégüknél a béreket. Szóba kerül az is, hogy a jelenlegi helyzetben fejlesztik-e technológiájukat, újragondolják-e termékportfoliojukat.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo