Az emberek már összébbhúzzák a nadrágszíjat, de mit lépnek a cégek?

Az infláció mértékét elérő, vagy azt meghaladó áremelésre készül a közeljövőben a cégek több mint négyötöde – ha ugyan még nem lépte meg ezt. Az inflációs nyomás a vezetőket az üzleti modell átvizsgálására készteti. A vállalatok mintegy 60 százaléka igyekszik új, olcsóbb termékeket fejleszteni, csaknem fele pedig leépítésekre készül. 

Mit tesznek a vállalatok a bevétel növeléséért?

A válaszokból látszik, hogy a létszámcsökkentések és átméretezési programok termelékenységre gyakorolt negatív hatását a vállalatok technológiai fejlesztésekkel próbálják ellensúlyozni. A megkérdezett vezetők túlnyomó többsége, 84 százaléka arra számít, hogy cége technológiai kiadásai akár 20 százalékkal is növekedhetnek. A mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a blokkláncok és a felhőszolgáltatások egyaránt fontos eszközei lesznek az inflációval vívott harcnak a háttérfunkciók automatizálása, a gördülékeny kiszolgálás és az agilis, adatvezérelt működési modellek révén.

A kutatásban résztvevő cégek ha eddig nem tették, akkor a következő három-hat hónapban már biztosan terveznek áremeléseket. Az infláció mértékét elérő, vagy azt meghaladó áremelésre 82 százalékuk készül, 30 százalék egyértelműen az inflációnál is nagyobb mértékű drágítást tart valószínűnek – derül ki a KPMG Inflation Survey kutatásából. Az persze jó eséllyel tovább fűti az amúgy is erős inflációt, ha mindenki igyekszik emelni saját árait, mivel egyébként is további drágulást vár. A kérdés az, meddig terhelhetik át a vállalatok a termékek és szolgáltatások emelkedő költségeit ügyfeleikre, mielőtt azok alternatívákat kezdenek keresni.

„Már látszik, hogy a fogyasztók összébbhúzzák a nadrágszíjat: a napi szükségleti termékekből is egyértelműen az olcsóbbakat keresik, az úgynevezett diszkrecionális vásárlás (a megmaradó pénzből történő költekezés) háttérbe szorul. Emiatt a lakásfelszerelés, a luxuscikkek, az autók és az utazások előállítói illetve szolgáltatói nehéz idők elé néznek” – fogalmaz Simonyi Tamás.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo