Infokom

Ha kell, többnyire van
Magyarországon a lakosság 89 százaléka olyan területen él, ahol már van szélessávú internet szolgáltatás. A fennmaradó 11 százalék viszont, ha akarna sem tudna hozzájutni - mondta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára Tihanyban.

A reklámnak vége?
A digitális televíziózásra való átállás számos kihívás elé állítja a médiaipart és a médiapiac szereplőit, és hat a reklámiparra is. A legtöbb kérdést azonban ma még nem az új technológia megjelenése hozza felszínre, hanem az ettől függetlenül is lejátszódó fogyasztói szokásváltozások. Magyarországon ugyanis a digitális televíziózásban rejlő lehetőségekről még inkább csak beszélni lehet, semmint élvezni azok előnyeit.

Ugyanazt műveli az index és az origo
A kis internetes cégek nem mennek a tőzsdére, hanem a már ott lévő, konszolidált üzletmenettel rendelkező, nagy internetes cégek vásárolják fel őket - mondta Simó György, a T-Online Magyarország Zrt. vezérigazgatója kedden Tihanyban, az Internet Hungary 2006 konferencia fórumán.

Innovációs díj szoftverért
A belső adatszivárgásra kínál megoldást egy magyar szoftver, mely elnyerte egy rangos nemzetközi elismerését, s ezzel az idei innovációs díjat.

Menekülési útvonallal
A XIII. kerületben, a Duna partján épülő luxuslakópark kikötőjét úgy alakítják ki, hogy ott igény esetén akár azok a kormányzati közlekedési eszközök, motorcsónakok, kishajók is le tudjanak parkolni, amelyek az új kormányzati negyedek közötti utasok szállítását végzik majd - már ha az közel lesz a Dunához...
Havidíjmentes ajánlat
Három hónapig havidíjmentesen kínálja az "5 perc után 0 Ft" szolgáltatást a Pannon november 5-ig megkötött minden új kártyás és számlás előfizetéshez.
Hívásértesítő a Pannontól
A Pannon új szolgáltatásként bevezeti a hívásértesítőt, amelynek segítségével akkor is tudjuk, hogy ki hívott, ha nem voltunk elérhetőek.
MMS Hétvége csomag a Pannontól
A Pannon mostantól új havidíjas szolgáltatást kínál, amelyet megrendelve az eddigieknél jóval olcsóbban küldhetünk MMS üzenetet hétvégenként.

Minden második osztrák
Minden második osztrák háztartás csatlakozott már az internethez - adta hírül hétfőn az Osztrák Statisztikai Hivatal (SA) a számítástechnika fejlődéséről képet adó legfrissebb összeállításában.
Pannonos dolgozók a beteg gyermekekért
A Pannon dolgozói kétkezi munkával és pénzadománnyal is segítik a bakonyszűcsi Daganatos Gyermekek Rehabilitációs Lelki Otthonát. A mobilszolgálatónál már hagyomány, hogy a dolgozók a csapatépítő tréningeket rászorulók egy csoportjának életminőségét javító vagy egy kisközösséget szolgáló munkával töltik.
Új mobil a diákoknak a djuice-tól: megéri gyorsnak lenni!
Most igazán megéri diáknak lenni, ugyanis a Pannon speciálisan az ő számukra kínál egy akciót, ami azonban csak korlátozott ideig érvényes.
Szavazzon kedvencére!
2005 után 2006-ban is kiosztásra kerül az Inter-Európa Bank, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, valamint a Kirowski által közösen alapított "Az Év Internetes Kereskedője Díj", amelynek célja az hazai internetes kereskedelembe vetett bizalom folyamatos erősítése.
Kóka: nekünk technológia kell!
A magyarországi reformok és a versenyképesség javításának alapja a legfejlettebb informaikai technológia használata - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az OECD-tagországok újgenerációs hálózatokról szóló budapesti fórumán.
Szex, zene, vásárlás
A magyar huszonévesek imádnak letölteni és chatelni, viszont nem túlságosan kreatívak - derült ki az Opel és a KRC Research felméréséből, melyben nyolc európai ország fiataljainak szórakozási szokásait mérték fel az internet használattól kezdve az utazáson keresztül a zenehallgatásig.
Tesco gazdaságos szoftver
A vetélytársakénál sokkal olcsóbb, saját márkaneve alatt forgalmazott számítógépes szoftvercsaláddal jelenik meg a kiskereskedelmi piacon még ebben a hónapban a brit Tesco szupermarketlánc, amely londoni elemzői várakozások szerint újabb eredményrekordot fog bejelenteni a héten idei első üzleti félévéről.
Értékelik az IKT-szektort
Az újgenerációs hálózatokról szóló konferencia is része a budapesti OECD hétnek. A szervezet bemutatja a tagországok IKT szektorát elemző kiadványát.
El tudná olvasni?
A Xerox olyan betűtípust fejlesztettek ki, mely csak nagyító alatt olvasható, így biztonságosabbá teszi a személyes adatokat tartalmazó értékes dokumentumokat. Az új képalkotási technikával akár 0,254 mm-es betűket is előállíthatunk, melyeket a hamisítók nem tudnak reprodukálni. A mikroszöveg méretet jól illusztrálja, hogy a betűtípus alkalmazásával akár egy 100 oldalas könyv is elfér egy A/4-es lapon.
Már Törökbálint is...
Hatékonyabbá, átláthatóbbá és hosszabb távon olcsóbbá válhat az önkormányzatok működése az e-közigazgatás követelményeinek is megfelelő rendszer elindításával. A Törökbálinti Önkormányzat a napokban indította el dinamikus információs portálját.
Tokaji Jazz Fesztivál a Pannon támogatásával
A Pannon a szeptember 29-30 között zajló Tokaji Jazz Fesztivál főtámogatója. A kétnapos kulturális rendezvényt első alkalommal rendezik meg az észak-magyarországi borvárosban a swing és a latin zene jegyében. Kísérőprogramként táncelőadásokat, plakátkiállítást és koktélshow-t is láthatunk.
Már 700 millióan
Júniusban több mint 700 millió, 15 évnél idősebb felhasználó csatlakozott az internetre egy felmérés szerint. A legnépszerűbb online portfólióval a Microsoft büszkélkedhet, a szoftvercég különböző webes felületeit mintegy 500 millió egyéni látogató kereste fel a nyár első hónapjában.
Megéri a pénzét
Megéri az interneten hirdetni, derül egy felmérésből, mely az online célirányos reklám és a nyomtatott sajtóban közzétett reklám (hetilap) hatékonyságát hasonlítja össze. A TNS által végzett kutatás elsődleges célja volt, hogy megállapítsa a reklámkampány eredményességét azonos befektetés mellett az interneten és a nyomtatott sajtóban.
Üzleti intelligencia a marketing mérésében
A szűk erőforrások miatt egyre inkább jellemző tendencia, hogy a marketingvezetőknek igazolniuk kell szakterületük létjogosultságát, vagyis az általuk végzett munka vállalati eredményre gyakorolt hatását. Ezt teszi lehetővé a vezető üzleti intelligencia szállító SAS legújabb termékének segítségével növelhető a marketingtevékenység hatékonysága és átláthatósága.
Ha a P2P tapasztal
Az "Év információbiztonsági diplomadolgozata" címet nyerte meg a Műegyetem hallgatója, a P2P alapú biztonsági szoftver kifejlesztéséért.
Netbankár már cégeknek is
A lakossági ügyfeleknek nyújtott internet alapú banki szolgáltatás, az MKB NetBANKár már a vállalati ügyfelek számára is elérhető.
A kortárs művészetet támogatja a Pannon
A Pannon a kulturális örökség ápolása mellett az új képzőművészeti értékek születése mellett is elkötelezi magát. A Magyar Nemzeti Galéria tizenkét éve tartó támogatása mellett mostantól új partnerrel bővíti kulturális együttműködését az acb Kortárs Művészeti Galéria főtámogatójaként.
Az összes szolgáltatót ellenőrizhetjük
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) kibővítette a hazai hírközlési piac valamennyi szolgáltatását bemutató portálját, a TANTUSZ-t, jelentette be Pataki Dániel az NHH elnöke szerdán, sajtótájékoztatón. Közölte, a hatóság a piaci verseny élénkítése, a piaci verseny tisztaságának megőrzése mellett kiemelten fontos feladatának tekinti a fogyasztók hiteles és alapos tájékoztatását.
Szoftverajándék a Műszakinak
A Mentor Graphics bejelentette, hogy egy új, a cég által szponzorált elektronikai tervező laboratóriumot nyit meg a BME Villamosmérnöki Kar Elektronikus Eszközök Tanszékén. A felajánlás részeként a Mentor több mint 20 millió dollár értékű elektronikai tervező (EDA) szoftverekkel, illetve műszaki támogatással járul hozzá ahhoz, hogy a BME-n tanuló hallgatók a legfejlettebb tervező metodológiák területén szerezzenek mélyen alapozott szaktudást.
Családi Csomag fél évig havidíj nélkül
Október 31-ig minden új számlás előfizetőnek és kártyásról számlásra áttérő ügyfélnek hat hónapig havidíjmentesen biztosítja a Családi csomag szolgáltatást a Pannon.
Robotok a háborúban!
Egyre növekszik azon online csalások száma, amelyek a keresőkben megjelenő, szöveges hirdetésekben elhelyezett kattintásonkénti költségre (cost-per click - CPC) épülő marketing kampányokat célozzák, az elkövetők egyre inkább automatizált bothálózatok, melyek célja a konkurencia fizetett hirdetéseinek blokkolása.
Jól megnézte notebookját?
Rövid időn belül már a harmadik számítógép-visszahívási akcióra kerül sor a Sony által gyártott akkumulátorok meghibásodása miatt.
Csupasz verseny
Úgy tűnik, minden akadály elhárult a hazai ADSL-penetráció jelentős bővülése elől. Eddig az alternatív szolgáltatók internetajánlataihoz minden esetben valamely volt koncessziós szolgáltató fix vonalas előfizetési díja járult, és ez torzította a versenyt. Most jelentősen lecsökkentek a hurokátengedéshez kapcsolódó díjak, így új időszámítás kezdődhet a hazai ADSL-piacon. Három szolgáltató már startolt.
Garantált válaszidő
A BEA WebLogic Real Time szervernek elsődleges felhasználási területe a garantált válaszidőt igénylő, eseményvezérelt alkalmazások megvalósítása.
Nettv magyaroktól
Az egyedi szoftvermegoldásairól ismert eSpirit Kft. a német Artec megbízásából készít az IPTV adását fogadó set top box-ra egy Windows Vista alapú Média PC szoftvert, mely a Xentaurx nevet kapta.
MobilAdat 1500 a Pannontól
A piacon a legnagyobb adatforgalmat biztosító mobil internet csomagot kínálja a Pannon a legkedvezőbb MB-onkénti áron. A most bevezetésre került MobilAdat 1500 szolgáltatás havi 1500 MB adatforgalmat biztosít, mely a rendszeres és az aktív internetezéshez is elegendő.
Kihívások és válaszok
Idén is megrendezésre kerül Magyarországon az Informatikai Biztonság Napja. A szeptember 26-i esemény - a tavalyi sikerre alapozva - idén is az informatika, azon belül az informatikai biztonság legnagyobb neveit, legismertebb szakértőit vonultatja fel. Az idei év újdonsága, hogy a szakmai rendezvény után egy másik helyszínen, kifejezetten az otthoni felhasználóknak is szerveznek programokat.
Kóka: a politika nem érti
Nagy sikerrel zárult az Informatikai Vállalkozások (IVSZ) által 13-ik alkalommal megrendezett Menedzser Találkozó, a MENTA. A csütörtök esti, Kóka János által tartott megnyitóval kezdődő konferencia központi témája az IKT szektor és a kormányzat viszonya, a kormányzat első 100 napjának szakmai eseményei, valamint az i2010 Magyarország workshop eredményei voltak, amelyről a kormányzat és az IKT szakma jeles képviselői több mint 270 részvevő előtt vitáztak a hétvégén, szeptember 7-9. között Siófokon.
Back up - a véderő
A wifi-n, bluetooth-on vagy usb porton keresztül is bejuthat a vállalat egy fizikailag könnyen megközelíthető gépére a károkat okozó zsaroló vírus.
100 millió előfizetés
Kilenc Mount Everest - ekkora lenne a 100 millió, egyenként mindössze 0,8 mm vastag SIM-kártyából épített torony. Hétfőn este a Telenor Budapesten köszöntötte 100 milliomodik előfizetőjét.
Maga a modernziáció
A MENTA pénteki szakmai napjának első szekciójában a kormányzat első 100 napja került megvitatásra Siófokon. A beszélgetésen Baja Ferenc, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület tagja elmondta, hogy fő céljuk a társadalom versenyképességének növelése, ami lényegében informatikai fejlesztések révén jöhet létre. Eszes Gábor a GKM főtanácsadója pedig hangsúlyozta, hogy számít az IVSZ partneri segítségére a problémák megoldásában.
Az Öné elég jó?
Az internet rohamos fejlődése miatt a vállalatoknak újra kell gondolniuk üzleti és kommunikációs stratégiájukat. Már nem elég a tetszetős honlap, nem elég, ha a vállalat csupán kommunikációs eszközként éli meg az internet fokozódó nyomását.
Magyarország új példaképei
Kallódó gyerekek napközis tanára, kutató diákok hálózatának alapítója és beteg gyermekeket segítő alapítvány vezetője kapta a Pannon Példakép Díjat.
Ügyfeleit is elvesztheti
A Symantec megjelentette a 2006 júliusában, az üzleti alkalmazások lelassulásának az üzleti teljesítményre, a fogyasztók hűségére, illetve az alkalmazotti morálra gyakorolt hatásairól végzett felmérésének eredményeit. Az üzleti alkalmazások teljesítményének lassulása gyakran a felhasználó utasításaira adott lassú reakciót, az üzleti tranzakciókban és folyamatokban hosszú késéseket, illetve a weboldalak lassú letöltését eredményezi.
Új lehetőségek az IKT-szektor fejlődésében
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) immár 13. alkalommal rendezi meg hagyományos menedzser találkozóját, a MENTÁT. Idén a konferencia fő témája az IKT szektor és a kormányzat viszonyáról, a kormányzat első 100 napjának szakmai eseményeiről, valamint az i2010 Magyarország workshop eredményeiről szól majd, amelyről a kormányzat és az IKT szakma jeles képviselői vitáznak szeptember 7-9. között Siófokon.
Kóka szerint elbuknak a reformok nélküle
Ha a kormányzat és a szektorok nem veszi komolyan az informatikában rejlő eszközöket, akkor el fog bukni a reformok nagy része - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter egy üzleti díjátadáson kedden Budapesten.
Ugrásszerű fejlődés jön?
Míg a versenyszférában a nagyvállalatoknál a hálózatok és az alkalmazások egységes rendszerré válnak, eközben az informatikai fejlesztések egyes területeinél a nagy piaci potenciállal rendelkező kis- és középvállalati szférára kerül a hangsúly. Mindemellett előtérbe kerül a hálózatokhoz egyre jobban kötődő lakossági szegmens is, amely egyre több csatornán veszi igénybe a multimédiás tartalmakat. A Cisco jelentős fejlesztési igényt lát a hálózatok terén mind a vállalatok, mind a közszféra, mind a lakosság körében.
Népszerű az ingyenes MMS-hétvége
Megötszöröződött az MMS-forgalom a Pannon hálózatában az augusztusi hétvégéken, a képes üzenetek küldőinek száma pedig megduplázódott. A Pannon hálózatán belüli ingyenes MMS-küldéssel még a szeptemberi hétvégéken is élhetnek a mobilosok.
Klasszikust keres? Töltse le!
Dante, Newton vagy más klasszikus szerzők felfedezése kicsit könnyebb lesz ezentúl. Mától kezdve a Google Book Search segítségével a netezők letölthetik a világ leghíresebb könyveinek egy részét.
Legálisan folytatja
Miután a bíróság megállapította felelősségét szerzői jogok megsértése miatt Ausztráliában, valamint az amerikai Legfelsőbb Bíróság is elmarasztalta, a Kazaa - a legismertebb név a zenei kalózkodásban - kész az együttműködésre, és tervbe vette, hogy ezentúl legális tevékenységet folytat.