Infokom


Tízből tíz magyar webáruház szabálytalankodott

Tízből tíz magyar webáruház szabálytalankodott 

Fogyasztóvédelmi szempontból továbbra is rendkívül aggályos az európai webáruházak működése - derül ki az Európai Unió májusban végzett vizsgálatának eredményéből.
Konzol-sorrend: Xbox, PS3, Wii

Konzol-sorrend: Xbox, PS3, Wii 

Az Xbox 360 a legkevésbé megbízható konzol. Egy felmérés szerint a Microsoft játékgépei a vásárlást követő két év során kétszer olyan gyakran romlanak el, mint a Playstation 3 és nyolcszor annyiszor, mint a Wii konzolok.
Mobiltelefonnal kereshetnek sofőrt a stoppolók

Mobiltelefonnal kereshetnek sofőrt a stoppolók 

Mobiltelefonos alkalmazást fejlesztettek ki Németországban stoppolók, és a rajtuk segíteni hajlandó sofőrök számára. Az Open Ride nevű programot használó utazók, akár azután is kereshetnek majd az úti céljuk felé tartó sofőröket a mobiltelefonjukkal, hogy összecsomagoltak.
Önnek melyik honlap tetszik a legjobban?

Önnek melyik honlap tetszik a legjobban? 

Immáron nyolcadik alkalommal hirdeti meg a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Klub "Az Év Honlapja" pályázatot. Idén 2009. szeptember 1.- október 18. között lehet a honlapokat benevezni a hazai online-tér legrangosabb versenyébe.
Új generációja jelent meg a tenyérnyi projektoroknak

Új generációja jelent meg a tenyérnyi projektoroknak 

A 3M fehérről feketére változott aprósága számos tekintetben felülmúlja úttörő elődjét. 127 cm átlójú vetített képet képes közvetíteni, az akkumulátora akár négy órát is kibír.
Pannon: már 419 településen gyorsult a net

Pannon: már 419 településen gyorsult a net 

A mobilinternet népszerűsége piaci megjelenése óta töretlen, és egyre többen választják akár első számú, akár kiegészítő internet-előfizetésként meglévő vezetékes internet-kapcsolatuk mellé.
A mobilszámok nem változnak, csak többet kell tárcsázni

A mobilszámok nem változnak, csak többet kell tárcsázni 

2010. január 15-től a mobiltelefon-számokat csak a teljes formátum, azaz mind a 11 számjegy (előhívó, körzetszám és telefonszám) tárcsázásával lehet hívni, megszűnik az egy hálózaton belüli hét számjegyes hívás lehetősége, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság hétfőn.
Videó: idősek ellátását segíti az új japán robot

Videó: idősek ellátását segíti az új japán robot 

Idős betegeknek segít a mozgásban a Riken kutatóintézet Riba (Robot for Interactive Body Assistance) nevű robotja. A hatalmas plüssmacihoz hasonlító robot hetven - nyolcvan kilós pácienseket képes felemelni, és a karjaiban a tolószéktől elvinni az ágyig.
Mire kíváncsiak 55 millióan?

Mire kíváncsiak 55 millióan? 

Tévénézők milliói inkább illegális fájlcserélő szolgáltatásokon keresztül érik el a kedvenc sorozataik nem hivatalos példányait, derült ki egy vizsgálatból.
Sam bácsinak mindent: lemásolhatják a laptop teljes tartalmát a határon

Sam bácsinak mindent: lemásolhatják a laptop teljes tartalmát a határon 

Az amerikai kormányzat bemutatta az új rendelkezést, amely a határokon az elektronikus eszközök átkutatását szabályozza. Ezzel egy időben az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma (DHS) kiállt az átkutatások mellet, mert kritikus információkra lelhetnek a terrorizmus, a gyermekpornográfia, és a szerzői jogsértések terén.

Olaszország nekimegy a Google-nak 

Az olaszországi versenyhivatal vizsgálatokat folytat a Google ellen. A gyanú szerint az online óriás visszaélve domináns helyzetével az interneten ellehetetleníti a helyi kiadóvállalatokat, hogy részt szerezzenek az online hirdetési bevételekből.

Immár a nők az elsők! 

Átvették a vezetést a nők az urak előtt a világhálón: az idei év első negyedévére fordult meg a nemek aránya az Internetet látogatók között. A nők részesedése a 2007-ben mért 48 százalékról 53 százalékra nőtt, miközben a teljes népességben mért arányuk évek óta változatlan. (Forrás: Szonda-Gfk NMA 2008.IV. - 2009.I.né.)

Maguktól megtanultak hazudni a robotok 

Egy svájci laborban olyan robotkísérletet folytattak, melynek a végére a gépek megpróbálták becsapni egymást. A kísérletben 1000 robot vett részt és 500 generáció kellett a felismeréshez, hogy így egyszerűbb.

Munkahelyi levelezés: mindent látnak! 

Az amerikai cégek 38 százaléka fenntart néhány személyt, akiknek csak az a feladata, hogy a kollégák kimenő leveleit elolvassák, áll egy biztonsági cég jelentésében.

Új vezetőt kapott a djuice csapat  

A Pannon vezérigazgatója, Anders Jensen szeptember 1-jétől dr. Biró Balázst nevezte ki a djuice csapat vezetőjének. Biró Balázs a Pannon  jogi igazgatói pozíciójából került a fiatalokat megcélzó márka élére, ahol a márka teljes menedzsmentjéért felelős kereskedelmi vezérigazgató- helyettesi posztot tölti be ezután, a Pannon felsővezetésének teljes jogú tagjaként.

A Google felhasználók többet keresnek 

A keresőpiaci óriás felhasználói sokkal lojálisabbak, és több keresést is hajtanak végre az oldalon, mint a Yahoo! és a Microsoft együttesen, derült ki a comScore adataiból.

Tudja, mire használják a tanárok a számítógépet? 

Tíz pedagógusból kilenc több-kevesebb rendszerességgel az internetet veszi igénybe információgyűjtés céljából; közel kétharmaduk a felkészülés 20-40 százalékában vagy annál is gyakrabban - derül ki Microsoft Magyarország megbízásából, a FISZ (Felvételi Információs Szolgálat) szervezésében készült kutatás adataiból.

Végletek jönnek: vagy sms-mobil vagy okostelefon 

Egyre inkább kétpólusúvá válik a mobiltelefonok piaca, véli a Juniper Research. A piackutató legújabb jelentésében úgy becsli, 5 év múlva az eladott mobilok több mint háromnegyede belépőkategóriás modell vagy okostelefon lesz.

Egymillió magyar már átállt 

2009. június végén több mint egymillió háztartás már digitálisan televíziózott, derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által első alkalommal közzétett televíziós gyorsjelentésből.

Nem csodálkozunk: itthon drága a mobil 

Magyarországon drágább a mobilozás, mint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak átlagában - derül ki abból az OECD-kimutatásból, amelyet a Le Soir című brüsszeli lap csütörtöki száma ismertetett.

Mit kell tudni a számhordozásról? 

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) és a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (HFJK) összegyűjtötte a szolgáltatók azon információs telefonszámait, amelyeken a hordozott számokról lehet érdeklődni. A listát a hatóság és a HFJK a jövőben folyamatosan karbantartja, bővíti, naprakészen tartja.

Fizetés nélkül: tízből hat fiatal tölt le albumokat 

Két százalékkal csökkent a zenéket illegálisan letöltő fiatalok száma Angliában egy felmérés szerint. A tízen- és huszonévesek hatvanegy százaléka szokott albumokat beszerezni az internetről fizetés nélkül a szigetországban.

Küldj MMS-t a Facebookra! 

Új korszakába lépett a közösségi mobilkommunikáció Magyarországon: már itthon is lehet fotót küldeni MMS-ben a Facebook felületére adatforgalmi díj nélkül. A szolgáltatás minden djuice ügyfél számára egyszerűen és azonnal igénybe vehető.

"Az SMS inkább beszéd, mint írás" 

Hasonlóan fogalmazunk a szöveges üzeneteinkben, mint egy hétköznapi beszélgetés során, derül ki az SMS-ek nyelvezetét vizsgáló brit tanulmányból. "Az SMS a kommunikáció egy új formája" - véli egy brit tudós.

Ezer forintot is elkérhetnek egy perc mobilozásért 

Az Európai Unió területén érvényes roaming-szabályozás vitathatatlan sikere mellett az Unión kívüli országokba utazóknak célszerű még utazás előtt alaposan átnézni, hogy az adott országban mennyibe kerül majd a barangolás, legyen szó telefonálásról, SMS küldésről, vagy akár mobilinternetről – hívta fel a külföldre utazók figyelmét Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (HFJK).

A sírból is küldhetünk emaileket 

Egy angol cég vállalja, hogy a halálunk után elküldi a szeretteinknek az utolsó üzeneteinket. A szolgáltatás előfizetői, olyan elektronikus leveleket küldhetnek a szeretteiknek, amiket a címzettek csak a küldő halála után kapnak meg.

Védelem a laptopnak: mit, hogyan? 

A notebookok egyik legfőbb előnyéből, a mobilitásból ered egyik hátrányuk is: a gépeket nem csak a tulajdonos, hanem más is könnyűszerrel a hóna alá csaphatja. Míg egy vállalat számára az anyagi veszteségnél lényegesen nagyobb kárt tud okozni a gépen tárolt adatok ellopása, addig egy egyéni felhasználónál többnyire fordított a helyzet: nekik a néhány százezer forintos dologi kár is komoly érvágás.

Magyarország utolérte Európát 

Az európaiak immár 56 százaléka rendszeresen, hetente legalább egyszer használja az internetet - derült ki a digitális versenyképességről szóló, kedden közzétett európai bizottsági jelentésből. Hasonló adatokat közöltek hazánkból is.

Pannon: mindent egyben 

XNapjainkban már nem újdonság, hogy a mobiltelefonok nem csupán beszélgetésre alkalmasak. Az új MobilKvartett tarifacsomagok segítségével lényegesen leegyszerűsödik a Pannon ügyfeleinek élete, hiszen egy havidíjért négyféle szolgáltatást is kedvezményesen vehetnek igénybe: a beszélgetésen felül kedvező feltételekkel internetezhetnek, küldhetnek SMS-t és MMS-t is.

Díjat ért az elektronikus aláírás 

A NetLock Kft., Magyarország vezető hitelesítés-szolgáltató vállalata ismét megszerezte a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség minősítését NLCAPI3, elektronikus aláírási alkalmazása számára.

Újabb városokban lehet mobillal fizetni a parkolásért 

Az idén tavasszal bevezetett MobilParkolás egyre nagyobb népszerűségnek örvend: az elmúlt hónapok során folyamatosan emelkedett a szolgáltatást igénybevevők száma. Az EME Zrt, a Pannon, a T-Mobile és a Vodafone ma bejelentette, hogy a parkolási jegy megvásárlását egyszerűen és könnyen, mobiltelefon segítségével lehetővé tévő MobilParkolás rendszerbe most két újabb város, Vác és Szolnok városa is bekapcsolódott, így immár összesen 23 városban használható.

Összejött a Microsoft és a Yahoo! 

Egyezségre jutott a Microsoft és a Yahoo!: internetes kereső partnerséget alakítanak. A tíz évre szóló megállapodás a piacvezető Google uralmának megtörésére irányul.

Legnépszerűbb bannerek a magyar interneten 

Tudja Ön, hogy melyik bannerből jelent meg a legtöbb Magyarországon? Tudta, hogy egy év alatt több mint hárommilliárd bannermegjelenésben hirdettek cégek könyveket?

Már mobillal is fizethetjük a közüzemi számlákat 

A Pannon, a T-Mobile és az FHB Kereskedelmi Bank együttműködésében működtetett MobilFizetés szolgáltatás mostantól újabb kényelmes fizetési lehetőséget biztosít a szolgáltatásra szerződött ügyfeleknek. Mostantól a MobilFizetés szolgáltatás segítségével a Díjbeszedő Zrt. által kezelt közműszámlák kifizetésére is lehetőség nyílik.

Túl sokan akartak Bill Gates barátai lenni 

A Microsoft alapító-tulajdonosa számára túl sok gondot okozott a Facebook profilja, ezért, úgy döntött nem látogatja többet a közösségi oldalt. "Tízezer ember akart a barátom lenni. Túl hosszú időt vett volna el tőlem, ha ki akarom deríteni. hogy ki az, akit tényleg ismerek közülük."- mondta Bill Gates Újdelhiben egy konferencián, ahol az alapítványával végzett jótékonysági munkájáért tüntették ki.

Egyre többen szeretik a hardcore-t 

2009 májusában a 14 év feletti lakosság csaknem egynegyede már rendszeres online játékosnak volt tekinthető, ami megközelítőleg 1,9 millió főt érint Magyarországon - derül ki a GKIeNET - T-Home - T-Mobile Jelentés az internetgazdaságról 2009. júniusban közzétett kutatásából. Az online játékok egyre több háztartásban jelennek meg, és az otthoni szórakoztatás részévé válnak. Egyes játéktípusok esetében a magyar felsőoktatási intézménybe járó fiatalok egy része már átmeneti megélhetési forrásként tekint az online játékokra.

Szeptemberben dől el a netezők sorsa 

A francia parlament július végén döntött volna elvileg a törvény új verziójáról, mely bizonyos esetekben szabadságvesztéssel büntetné a jogvédett tartalmakat fizetés nélkül letöltő, a bíróság által is bűnösnek talált személyeket.

Mobilweb? Szánalmas! 

Lesújtó eredménnyel zártul a Nielsen felmérése, amely a web mobiltelefonos használhatóságát tesztelte. A több országban elvégzett kísérlet szerint a weboldalak csak nagyon nehézkesen érhetők el és használhatók a telefonokról, legyen szó akár a legújabb, hatalmas érintőképernyővel szerelt modellekről.

Egy év alatt a tizedével nőtt a magyar netezők száma 

A közép- és kelet-európai, illetve a magyar felnőtt lakosság közel fele havi rendszerességgel internetezik - derül ki a GfK Csoport által tizenhét közép- és kelet-európai országban, 2009 májusában készült felmérésből. Szlovéniában, Ausztriában és a balti államokban az internetezők aránya jóval meghaladja az 55 százalékot. Hazánkban az elmúlt évben a térség átlagához képest gyorsabb ütemben, 11 százalékponttal nőtt az internethasználók aránya. Az internet-ellátottság tekintetében is előkelő helyet foglalunk el a térségben, hiszen a magyar háztartások körülbelül 48 százaléka rendelkezik valamilyen saját internetkapcsolattal.

Új készülékkel hódit a Pannon 

2009. július 21-től már a BlackBerry® CurveTM 8900 smartphone is elérhető a Pannonnál. A készüléket képességei alkalmassá teszik mind üzleti, mind pedig magáncélú felhasználásra. A levelezést, kapcsolattartást, szervezést és természetesen a telefonálást is megkönnyítő készülék a Pannon BlackBerry szolgáltatásaival kiegészítve bárki számára megfelelő megoldást nyújthat.

A Facebook már a hadibiztonságot is veszélyezteti 

Figyelmeztették az Afganisztánban állomásozó dán katonákat, hogy ne a Facebook közösségi oldalon tárgyalják meg a hadműveleteket - közölte a dán fegyveres erők parancsnoksága.

"Egy éven belül minden online újság fizetős lesz" 

A Financial Times főszerkesztője szerint egy éven belül fizetőssé válhat az összes online sajtótermék. Lional Barber jóslata szerint "szinte az összes" híroldal díjat fog felszámítani a tartalmaihoz való hozzáférésért, egy éven belül.

Hogyan növeljük számítógépeink hatékonyságát? 

Az informatikai infrastruktúra egyszerűsítése és az erőforrások jobb kihasználása a kor kihívásainak való eredményes megfelelés egyik fontos eleme. De éppen ilyen fontos a gyors reagálás képessége is. A virtualizációval rugalmasabb a működés, egyszerűbb megváltoztatni a rendszereket, miközben alapok szilárdak.

Félévnyi tudás egy hétvége alatt 

Az idei Brand Camp is óriási siker volt a márkaéhes fiatalok körében. A djuice kiemelt támogatóként csatlakozott a kezdeményezéshez és örömmel vette a fiatalok lelkes érdeklődését és remek ötleteit.

Emberi életeket menthet a robotpatkány 

A patkányokhoz hasonlóan érzékeli a környezetét a bristoli és a sheffieldi egyetem kutatói által kifejlesztett robot, mellyel égő épületekben ragadt embereket keresnének meg.

EU: újraszabályoznák a netes letöltéseket 

Az Európai Uniónak új szabályozásra van szüksége az internetes letöltések tekintetében, hogy megkönnyítse a felhasználók legális hozzáférését a zenés és filmes tartalmakhoz, mondta el az információs társadalomért és a médiáért felelős EU-biztos.

Továbbra is kordában tartja a költségeket a Pannon 

2009. július 1. és július 31. között továbbra is éjjel-nappal internetezhetnek a mobilinternet szerelmesei a Pannon Internet segítségével. A folytatódó akcióban így a leendő előfizetők előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy a nyári szabadság alatt is online maradhassanak.

20 megabájt a telefonodra a Pannontól! 

A mobiltelefon kijelzőjén történő internetezés ma már nem újdonság: praktikus módja ez a legfrissebb hírek, események nyomon követésének, moziműsor, menetrend böngészésének, a myVIP és egyéb közösségi oldalak elérésének, de akár e-mailezhetünk is a mobiltelefonunk segítségével.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik

Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik 

Hol akad el az AI a magyar cégeknél?

Klímablog

Súlyos aszály söpör végig Európán: a magyar termés és a gazdák is megszenvedik

Súlyos aszály söpör végig Európán: a magyar termés és a gazdák is megszenvedik 

Rendkívül súlyos, az egész EU-t érintő aszályhelyzet alakult ki, amely hazánk termésmennyiségére és minőségére is hatással van.

Gazdaság

Több tízezer forint ütheti a felvételizők markát

Több tízezer forint ütheti a felvételizők markát  

A ponthatárok kihirdetésével rögtön elkezdődött a bankok harca azért, hogy az újdonsült hallgatók náluk nyissák meg az első saját számlájukat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo