A cégek többsége nem számít növekedésre

A Randstad legfrissebb kutatásában felmérte, hogy milyen gazdasági várakozásokkal indítják 2024-et a hazai cégek. A HR Trends 2024-ből többek között kiderül, hogy a felmérésben részt vevő több mint 350 vállalat számít-e növekedésre, milyen toborzási terveik vannak és hogy mik a legnagyobb HR kihívásaik.

A felmérésben részt vevő vállalatok számára a legjobban teljesítők megtartása és a tehetséges vezetők fejlesztése (72 százalék), valamint a dolgozók elkötelezettségének megőrzése (66 százalék) is kihívást jelent. Növekvő trendet mutat a tehetségek bevonzásának nehézsége (54 százalék), amely valószínűleg annak is köszönhető, hogy lelassult a munkaerőpiaci mozgás, kevesebben keresnek új álláslehetőséget.

A HR kihívások megoldását a szakemberek egyértelműen a fizetések emelésében látják, hiszen az előző felméréshez képest is 9 százalékkal többen, a válaszadók 77 százaléka jelölte meg ezt tervezett lépésként. Sokan látják a megoldást az edukációs és tréning programokban (65 százalék), a rugalmasabb munkalehetőségben (41 százalék) és az egyénre szabott juttatási csomagban (33 százalék) is.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo