Bértámogatást kapnak a diákmunkásokat foglalkoztató cégek

Már több mint 21 ezren vállaltak munkát a Nyári diákmunka program keretében, ami augusztus végéig tart, így még várják a jelentkezőket.

Zöld-Nagy Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára közölte: a programban 16 és 25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok vehetnek részt, akik regisztrálnak a járási hivatalok foglalkoztatási osztályán.

A kormány bértámogatást nyújt a nyári foglalkoztatáshoz a minimálbér, illetve a garantált bérminimum összegéig. Az önkormányzatoknál történő foglalkoztatás esetében ennek teljes összege, a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás, valamint az erdőgazdálkodás területén működő vállalkozások esetében pedig 75 százaléka a támogatás.

A programot már tizenharmadik alkalommal hirdetik meg, a tapasztalatok szerint a legnépszerűbb az önkormányzatoknál, illetve az önkormányzati cégeknél történő munkavégzés, a diákok több mint 80 százaléka idén is ezt választotta. 

A szervezett program segítségével a diákok munkatapasztalathoz juthatnak, olyan területeken tudják kipróbálni magukat, amelyek akár a jövőbeni munkájukat is meghatározhatják.

(MTI) 

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo