A cégek többsége nem számít növekedésre

A Randstad legfrissebb kutatásában felmérte, hogy milyen gazdasági várakozásokkal indítják 2024-et a hazai cégek. A HR Trends 2024-ből többek között kiderül, hogy a felmérésben részt vevő több mint 350 vállalat számít-e növekedésre, milyen toborzási terveik vannak és hogy mik a legnagyobb HR kihívásaik.

Bár HR szempontból 2023-ban az IT-szektornak nem volt jó éve, idén ismét az IT-szakemberek a legkeresettebbek, őket követik a mérnökök, valamint a számvitellel és pénzüggyel foglalkozók – ez egybevág azzal a tapasztalattal, hogy IT-szakembereket és mérnököket a legnehezebb találni. 2023-hoz képest viszont a back office-ban dolgozó / adminisztratív támogatást nyújtó kollégák iránti érdeklődés jelentősen, 11 százalékkal csökkent.

Toborzás, HR kihívások és válaszok

A toborzási folyamat során számos akadályba ütköznek a vállalatok. Évek óta az irreális fizetési elvárások jelentik a legnagyobb problémát, idén a válaszadók 88 százaléka számolt be erről a kihívásról. A jelöltek kevés releváns munkatapasztalata vagy a munkatapasztalatuk hiánya, valamint a nem megfelelő nyelvtudás szintén jelentősen nehezíti a megfelelő munkavállalók megtalálását. Míg előbbit a válaszadó cégek több mint fele tapasztalta, utóbbiról több mint harmaduk számolt be. Mindemellett a jelöltek egyre tudatosabbak: a munka-magánélet egyensúlyát érintő határozott elvárások is egyre inkább problémát jelentenek. Tavalyhoz képest 12 százalékkal többen, a válaszadók 31 százaléka jelölte meg ezt akadályként.

A fizetési elvárások nemcsak a jelöltek bevonzását nehezítik, de a munkaerő megtartását is. A kompenzációkkal és juttatási csomagokkal kapcsolatos elvárások menedzselése a kutatásban részt vevő cégek legnagyobb HR kihívása.  És ez a probléma évek óta növekszik: két éve a válaszadók 61 százaléka, az előző kutatás során a résztvevők 71 százaléka, most pedig 78 százalékuk nyilatkozott róla kihívásként. Baja Sándor ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy könnyen béremelési spirálba kerülhetnek azok a cégek, akik csak a bérekkel kívánják motiválni dolgozóikat, később pedig alulmaradhatnak a versenyben. „Ahogy mindig, a jelen helyzetben is azt tanácsolom a cégeknek, hogy minden esetben komplex, a béreken túlmutató munkáltatói értékajánlatban gondolkodjanak, és aktívan építsék a munkáltatói márkájukat” – tette hozzá a szakember.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo