Adósnak lenni nem "jó hecc", előbb-utóbb valamilyen formában fizetnünk kell, mint arra szakértőink cikksorozatunk előző részében rávilágítottak. A követelések kezelésének számos módja van, ezek közül a behajtást övezik leginkább tévhitek. A „behajtócégekhez” fűződő első és legfontosabb tévedés, hogy a polgárok a követelés behajtást a követeléskezelők létéhez kötik. Holott adósságbehajtás mindig is létezett, csak minden egyes hitelező saját apparátust, jogi osztályt, behajtási csoportot stb. tartott fenn. Ezek tevékenysége során derült ki, hogy ez egy szakma, speciális követelményekkel és speciális feladatokkal. És ezeket célszerűbb, gazdaságosabb erre szakosodott cégekkel elvégeztetni - ezért jöttek létre a követeléskezelők.
A követeléskezelők működési modellje tehát leginkább egy könyvelőirodához hasonlítható, ezen vállalkozások tulajdonképpen a hitelező egy külső divíziójaként működnek. A behajtócégek hatalmas adatállománnyal dolgoznak, egyesével többszázezer ügyet, több tízmilliárdos adósságállományt próbálnak megóvni attól, hogy a bírósági eljárásra kerüljön sor. Ehhez nagyon komoly informatikai és infrastrukturális háttér, többek között a telefonon lefolytatott egyeztetések rögzítésére alkalmas operációs platform, magasan képzett, naprakész pénzügyi, jogi és kommunikációs ismeretekkel rendelkező szakembergárda, és jól szervezett, illetve szabályozott operatív és adminisztrációs munkafolyamatok szükségesek. (Egyébként “hitelezőként” érdemes használni a követeléskezelés lehetőségét a kisvállalkozásoknak is, jó esetben akár pár hét alatt a pénzükhöz juthatnak. Hogyan? Itt megtudhatja.)
A rettegett „személyes felkeresők” sem nagydarab verőlegények. Ha az adós minden kommunikációtól elzárkózik, sem levélben, sem telefonon nem elérhető, akkor nyilván nincs más módja a kapcsolatfelvételnek. A felkeresők nem fogják felmarkolni a tévét, ők az adós válaszáért csengetnek, és mindössze öt kérdésük van: tud-e az adós a tartozásról, elismeri-e a tartozást, szándékozik-e fizetni, tud-e fizetni, és mikor fog fizetni. Ha a fellépésük félreérthető, elég a követeléskezelő cég központjában jelezni, a komoly cégek nem tolerálják a saját feladatukat rosszul értelmező munkatársakat. Aki ennek ellenére nem szeretne hívatlan vendégeket a házban elég, ha nem eltépi a behajtócégtől kapott megkereséseket, hanem elolvassa és megválaszolja azt. Ha jelzi, hogy nem ismeri el a követelést, már meg is szabadult a követeléskezelőtől, ugyanakkor nagy valószínűséggel számíthat az formális fizetési meghagyásos, vagy peres eljárás megindítására.
A követeléskezelés a szakma képviselői szerint tehát legkevésbé sem az adósságbehajtás eufemisztikus szinonimája, hiszen nem pusztán valamiféle szisztematikus nyomásgyakorlást értünk alatta. A követeléskezelő adminisztrál, kapcsolatot keres az adóssal, kommunikál, egyeztet, egyezkedik, emlékeztet, és ha indokolt segít részletfizetési lehetőséget, esetleg fizetési haladékot kieszközölni a hitelezőnél. Az sem ritka, hogy követeléskezelő munkájának eredményeképpen az ügyfél által már akár korábban teljesített, de beazonosítatlan befizetés a helyére kerül a megbízó nyilvántartásában, ezzel mindkét érintett felet számos további kellemetlenségtől és költségtől megkímélve.
Értelemszerűen a behajtás kriminalizálása, a deviancia piedesztálra emelése elhibázott és veszélyes gyakorlat, a követeléskezelői szakma pedig az egészséges gazdaság működésének fontos és szükséges katalizátora. Amíg az utólagos fizetési lehetőség biztosított, addig lesznek késve fizetők is. Talán nem véletlen, hogy a jogi egyetemen a hallgatók már az első évben megtanulják, hogy „pacta sunt servanda” azaz „a szerződéseket teljesíteni kell”.
A köznyelvben a behajtókkal kapcsolatos fogalmak gyakran összemosódnak. Egy követeléskezelő/hátralékkezelő/behajtó az őt megbízó hitelező képviseletében, mediátorként jár el, nem saját javára követel. Mandátuma korlátozott időre szól, munkájáért fix vagy sikerdíjat kap megbízójától. Noha a beszedési számla sok esetben az ő nevén van, ez csak technikai megoldás, egyrészt ezzel is tehermentesíti a megbízóját, másrészt így hamarabb tud a beérkező befizetésekről. Soha nem tesz semmilyen önhatalmú lépést, nem foglal, nem dönt, hanem megállapodást keres. A szakma a hátralékkezelő működését puha behajtási szakasznak nevezi.
A kemény behajtási szakasznak (hard collection) a jogi úton történő érdekérvényesítést nevezzük. Fizetési meghagyásos, peres eljárások, valamint gazdálkodó szervezetek esetében a felszámolási eljárás kezdeményezése tartozik ide. A végrehajtó már nem szolgáltató, hanem hivatalos hatósági személy, aki a bírósági eljárásban jogerősen megítélt követelések teljesítését kényszeríti ki. Jogában áll bankszámla, vagy jövedelem felett rendelkezni, ingó és ingatlan vagyon lefoglalni, elárvereztetni, kilakoltatni. A végrehajtó az eredeti követelésen túlmenően saját maga is jelentős mértékű addicionálisan megfizetendő követeléseket támaszt az adóssal szemben.
A követelésvásárlók, vagy más néven workout faktoring cégek engedményezés útján az eredeti hitelező által értékesített követelés tulajdonosai lesznek. Ők már nem szolgáltatóként, hanem saját nevükben követelik a tartozások rendezését. Mivel általában az értékesítést megelőzően az ügyeket már kezelte hátralékkezelő, így ezen szakaszban a követeléseknek az esetek többségében jogi úton és végrehajtásban szereznek érvényt. A félreértést sok esetben az okozza, hogy a kötelezően Zrt. formájában működő követelésvásárló cégeknek gyakran ugyanolyan néven működő követeléskezelő Kft. „lábuk” is van.
Szerzők: Antal László (Consequence Europe Kft., MAKISZ tagvállalat) Dr. Antolik Gyula (Credit Controll Kft., MAKISZ tagvállalat) Dr. Bene András (Bene ügyvédi iroda)
