Az egyik támogatott hitel ütheti ki a másikat?

Egyáltalán nem indult jól az év a babaváró hitel szempontjából, hiszen érezhetően csökkent az új szerződések összege: a visszaesést az is indokolhatja, hogy kezd fáradni a konstrukció, de szerepe lehet a gyenge keresletben a sok szempontból hasonló feltételekkel elérhető, januárban megjelent munkáshitelnek is.

Nem indult túlságosan jól az idei év a babaváró hitel szempontjából: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint januárban és februárban mindössze 33,5 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a bankok, amely 16 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi volumentől. Ennél gyengébb évkezdetet csak egyszer, 2023-ban hozott a babaváró, ám annak jól körülhatárolható okai voltak: az egyik, hogy az egekbe szökő forintkamatok miatt a teljes lakossági hitelkereslet visszaesett, a másik pedig az, hogy a támogatott konstrukció kivezetésétől tartva sokan előrehozták 2022. végére a szerződéskötést, így a következő év elejére érthetően megcsappant az érdeklődés.

Mindenesetre most úgy tűnik, hogy az elmúlt két évre jellemző, havi 20 milliárd forint környékére beállt kihelyezés is kezd veszélybe kerülni a babavárónál.

Fogy az ügyfélkör, és új konkurens is megjelent a piacon

A babaváró ráadásul úgy mutatja a kifulladás jeleit, hogy a lakossági hitelpiac továbbra is száguld: az első két hónap a lakáshitelek új szerződéseinek összegénél közel 47 százalékos, a személyi kölcsönökénél pedig közel 46 százalékos emelkedést hozott 2024. azonos időszakéhoz képest.

 A munkáshitel jobban bejön?
A munkáshitel jobban bejön?
Fotó: Depositphotos

Persze abban, hogy a babaváró hitel iránt csökken az érdeklődés, nincs nagy meglepetés, hiszen ez a folyamat már a bevezetés utáni második év, 2021. óta megfigyelhető: miközben a csúcsévben, 2020-ban még 50 milliárd forint felett járt a havi kihelyezések átlagos összege, ez a múlt évre 22 milliárd forint alá olvadt. Ennek jelentős részben az az oka, hogy a babaváró potenciális ügyfélköre fokozatosan vékonyodott az elmúlt években: a támogatott konstrukció csak házasságban élő, gyermekvállalásra készülő fiataloknak szól – utóbbi most azt jelenti, hogy a házaspár nő tagjának az igényléskor 35 év alattinak kell lennie. Tehát hiába nagyon vonzók a feltételek, az idő előrehaladtával fokozatosan szűkül a potenciális ügyfélkör.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo