Az egyik támogatott hitel ütheti ki a másikat?

Egyáltalán nem indult jól az év a babaváró hitel szempontjából, hiszen érezhetően csökkent az új szerződések összege: a visszaesést az is indokolhatja, hogy kezd fáradni a konstrukció, de szerepe lehet a gyenge keresletben a sok szempontból hasonló feltételekkel elérhető, januárban megjelent munkáshitelnek is.

A babaváró hitel iránti érdeklődés csökkenését némileg felgyorsíthatja, hogy a már 2019. óta futó támogatott konstrukcióval sok szempontból hasonlóságokat mutató termék – a munkáshitel – tűnt fel a piacon. Utóbbinak kétségtelen hátránya a babaváróval szemben, hogy az összege jóval kisebb, legfeljebb négymillió forint – tehát ha egy pár veszi fel, akkor is 8 millió forintra számíthatnak a babaváró 11 milliójával szemben –, legfeljebb középfokú végzettségű fiatalok igényelhetik, az életkori plafon pedig még alacsonyabb, 25 év.

Viszont, ha egy életpályája elején járó, 26 év alatti, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, dolgozó fiatal vívódik a babaváró kölcsön és a munkáshitel között, sok szempontból az utóbbival jár jobban. Az egyik nagyon súlyos érv a munkáshitel mellett, hogy feltétel nélkül kamatmentes, miközben a babaváró alapesetben csak az első gyermek érkeztével válik kamatmentessé.

Viszont a gyermekvállalást a munkáshitel is jutalmazza: az első gyermek után a törlesztés felfüggesztése kérhető, a második után a tartozás felét, a harmadik után pedig az egészét átvállalja az állam. Szintén nagyon jelentős érv a munkáshitel mellett a babaváróval szemben, hogy az igénylés nem kötött házassághoz.

A munkáshitel és a babaváró ugyanakkor a köztük lévő hasonlóságok ellenére sem vethető össze egy az egyben, hiszen a két támogatott hitel célja és célközönsége sem fedi le egymást teljesen: viszont kétségtelen tény, hogy a munkáshitel feltűnése sok potenciális ügyfelet elvehet a babavárótól. Márpedig a munkáshitel egyáltalán nem is kezdett rosszul: két hónap alatt közel tízezer szerződést kötöttek a bankok, 38 milliárd forint értékben.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo