Az egyik támogatott hitel ütheti ki a másikat?

Egyáltalán nem indult jól az év a babaváró hitel szempontjából, hiszen érezhetően csökkent az új szerződések összege: a visszaesést az is indokolhatja, hogy kezd fáradni a konstrukció, de szerepe lehet a gyenge keresletben a sok szempontból hasonló feltételekkel elérhető, januárban megjelent munkáshitelnek is.

Nagy erőket vetnek be az új ügyfelekért a bankok

Fokozatosan csökkenő érdeklődés ide vagy oda, a bankok változatlanul mindent megtesznek azért, hogy magukhoz csábítsák a babaváró hitel felvételét fontolgató ügyfeleket. Bár mostanság több banki termék igénylésekor lehet – a feltételek teljesítésekor – egyszeri jóváíráshoz jutni, egyértelműen a babavárónál osztogatják a legtöbb ajándékpénzt a pénzintézetek.

A nagyvonalúság persze nem véletlen: a fiatal, gyermekvállalás előtt álló ügyfelek a bankok szempontjából igen vonzó réteg, hiszen róluk okkal feltételezhető, hogy a babaváró mellé más hitelterméket is igényelnek, a várhatóan fokozatosan emelkedő jövedelmük nyomán pedig – hosszabb távon – egyre többet takarítanak meg, és egyre több pénzügyi szolgáltatást vesznek igénybe.

Mindezek nyomán a babavárónál már önmagában az igényléssel is elérhető akár 130 ezer és 180 ezer forint közötti jóváírás a bankoknál, de ha az igénylők új ügyfélként érkeznek a bankhoz, esetenként a számlanyitási akciókból érkező ajándék tízezrekkel is számolhatnak.

Mint minden banki akciónál, a babaváró hitelhez kapcsolódóknál is vannak ugyanakkor feltételek a BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint: több szolgáltatónál is előfordul, hogy a maximális, vagy ahhoz közelítő hitelösszeget kell igényelni a jóváíráshoz, de gyakori a pozitív marketing nyilatkozat megtételének követelménye is.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo