Friss cikkeink


A XIII. kerületben nem lesznek olcsóbbak a lakások

A XIII. kerületben nem lesznek olcsóbbak a lakások 

A jelenleg rendelkezésre álló adatokból az Otthon Centrum becslést készített az idei évre várható adásvételekről. A fővárosban 35 ezer lakóingatlan-adásvételre számítanak, azon belül a legtöbb tranzakcióra a XIII., XI. és XIV. kerületekben. Az agglomeráció járásai közül a Szigetszentmiklósiban pörög majd leginkább a piac, a vidéki megyei jogú városok közül pedig Debrecenben, Szegeden és Pécsett.
A céges flottákban is leáldozott a dízeleseknek?

A céges flottákban is leáldozott a dízeleseknek? 

A Magyarországon hagyományosan népszerű dízelmotor értékesítési mutatói Nyugat-Európában a tavalyi évben 2016-hoz képest 5,6 százalékkal csökkentek. A visszaesés oka egyrészt a környezettudatosabb autóválasztásban keresendő, ami a 2015-ös dízelbotrány óta felerősödött, másrészt a heterogénebb motorválasztéknak is köszönhető.
Nem mindegy, hogyan élünk nyugdíjasan

Nem mindegy, hogyan élünk nyugdíjasan 

Még a 20 százalékot sem éri el azok aránya, akik félretesznek a nyugdíjas éveikre, pedig a hazai lakosság 92 százaléka életszínvonal csökkenést vár idősebb korára. A rendszeresen megtakarítók körében is csupán minden harmadik ember fektet be valamilyen nyugdíjcélú termékbe.
Védjegybitorlás az AdWords-hirdetésekben: mit tehetünk ellene?

Védjegybitorlás az AdWords-hirdetésekben: mit tehetünk ellene? 

Mit tehetünk, ha a versenytársunk a mi védjegyünket használja Google AdWords hirdetésében kulcsszóként – avagy védjegybitorlás a Google hirdetési rendszerében. Szakértőnk megmutatja, mit tehetünk ebben az esetben!
Pálinkás József: 2000 új kutatásfejlesztési és innovációs projekt indult

Pálinkás József: 2000 új kutatásfejlesztési és innovációs projekt indult 

Magyarországi vállalkozások mintegy 300 milliárd forint hazai és uniós támogatásból 2000 új kutatásfejlesztési és innovációs projektet indítottak 2015 óta, idén pedig újabb, összesen 61 milliárdos keretösszeggel jelentek meg pályázati felhívások.
Újabb kapu nyílik a régiós startupok előtt

Újabb kapu nyílik a régiós startupok előtt 

Az Enterprise Hungary 2018 februárjában elindítja a Startup Campus V4 Global Tour elnevezésű rendezvénysorozatot, melyen a V4-es országok innovatív vállalkozásai kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, befektetők és nagyvállalati partnerek előtt. A 10 várost, illetve helyszínt felölelő rendezvénysorozat további küldetése a régió népszerűsítése.
Az online vásárló nem ragad le a határon

Az online vásárló nem ragad le a határon 

Tízből hét e-vásárló rendelt már terméket külföldi kiskereskedőtől, mert jobbak az árak és nagyobb a árukínálat. A UPS friss összeurópai kutatása szerint ez a kereskedők számára komoly lehetőség, de egyben meg is kell felelniük az online vásárlók elvárásainak.
Már nem csak a tinik vannak veszélyben a neten

Már nem csak a tinik vannak veszélyben a neten 

Magyarországon már nem a tinédzserek, hanem a 18 és 34 év közötti Y generációsok vannak a leginkább kitéve a világháló veszélyeinek – derül ki a Microsoft internetes veszélyeket, és azok hatásait vizsgáló nemzetközi felméréséből. A kutatás eredményei alapján a legtöbb zaklatást a nőknek kell elviselniük, ráadásul az elkövetők sokszor nem vadidegenek, hanem barátok, ismerősök, közeli hozzátartozók.
Bitcoin: kidurrant a lufi

Bitcoin: kidurrant a lufi 

Szabadesésben a Bitcoin árfolyama, ma reggelre már hatezer dollár alá esett a kriptovaluta értéke, alig másfél hónapja még ennek több mint háromszorosát érte a sokat vitatott virtuális pénz.
Újra igényelhetnek szerkezetátalakítási támogatást a szőlőtermesztők

Újra igényelhetnek szerkezetátalakítási támogatást a szőlőtermesztők 

Az idei év folyamán kétszer: február 15. és 28., valamint november 2. és 30. között lehet igényelni szőlő szerkezetátalakítási támogatást. A szőlőültetvények áttelepítése és fajtaváltása mellett 2018 őszétől lehetőség nyílik a termesztéstechnológiai módszerek javítására is.

Már többet ér a román minimálbér, mint a magyar 

A fogyasztói árakhoz képest megelőzte a magyarokét a román minimálbér – derül ki az Eurostat statisztikáiból. A nyugati minimálbéres munkások is a kelet-európai átlagbér többszörösét vihetik haza, Luxemburgban havi 620 ezer forintnak felel meg a bruttó minimálbér.

Uniós razzia az élelmiszerbotrány miatt 

Összehangolt kampányt indít májusban az Európai Bizottság (EB) a „kettős élelmiszermérce” uniós vizsgálatára. A tagországi akciókat arra a módszertanra alapozzák, amelyet áprilisra az EB kutatóközpontja dolgoz ki.

Így faraghatunk rá a gyorskölcsönökkel 

A sokak által igénybe vett „gyorskölcsönök” esetében a THM-ben feltüntetett hiteldíjon felül fizetendők, s akár jelentősen megnövelhetik az ügyfél terheit a különböző kényelmi szolgáltatások – így lakásban való törlesztés, gyors hitelbírálat, kiegészítő biztosítások –, illetve a késedelem vagy a futamidő meghosszabbításának díjai – hívta fel a figyelmet közleményében a Magyar Nemzeti Bank.

A bőrükön érzik a magyar gazdák a klímaváltozást 

A klímaváltozás hatásai a magyar mezőgazdaságban érintettek számára kézzelfoghatóak: egy Baranya megyei gazdaságnak például közel 100 millió forintos kára keletkezett egy jégeső után, de a tavaszi fagy is komoly bajokat okozott, főleg a gyümölcstermesztőknek.

Nagy nyalóka nap Nagy-Britanniában 

Hatvanöt évvel ezelőtt minden brit legszebb álma teljesült: Winston Churchill kormányfő aláírásával kikerültek az édességek a jegyre kapható élelmiszerek közül. Egy évtizedig vártak erre a napra az angol fogyasztók.

A hatvan az új negyven? 

2050-re várhatóan Európa lakosságának negyede 65 év feletti lesz. De vajon beszélhetünk-e valóban elöregedő társadalomról? Mik a valódi, világméretű trendek?

Ezt is az Uber találta ki 

Amerika után Európában is terjednek az internetes portálok, amelyek a legkülönbözőbb képzettségű emberek számára közvetítenek alkalmi munkalehetőségeket. A keresett szakértők számára a módszer lehetővé teszi a függetlenedést, a munka és a családi élet összehangolását.

Indul a Digital Masters! 

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) és a Hinora Group Communications által alapított Digital Masters digitális marketing akadémia a hazai szakma legismertebb szakértőivel és mentori programmal várja a jelentkezőket.

Moszkvában mutatkozik be a magyar tészta és bodza 

Magyar termékek kínálatát mutatja be az Agrármarketing Centrum (AMC) Oroszország legnagyobb élelmiszer, ital és élelmiszer alapanyag szakkiállításán Moszkvában, a Prodexpo-n. Az immár 25. alkalommal megrendezendő kiállításon egy 181 négyzetméteres közösségi standdal és 10 kiállítóval mutatkozik be Magyarország 2018. február 5-9. között.

A digitalizáció nem csodafegyver 

A megváltozott piaci körülmények, felhasználói szokások szektortól függetlenül nem hagynak választást a cégeknek. Az új generációs platformokon meg kell jelenni, a működést, kapcsolattartást a digitális fogyasztó igényeire kell szabni. Óriási hiba lenne azonban egyenlőségjelet tenni a digitalizáció, és a magasabb szintű ügyfélélmény (CX) közé. A CX számára jó alapokat teremthetnek a technológiai újítások, de a jó ötlet és az „emberi érintés” megkerülhetetlen marad.

Az élelmiszeripar- és a járműszerviz volt tavaly a legkockázatosabb 

Jelentősen csökkent a becsődölt cégek száma, tavaly a legnagyobb mértékben élelmiszeripari- és a járműjavító- és kereskedő cégek mentek tönkre. A legnagyobb biztonságban Vas és Baranya megyében vannak a cégek.

Bátrabban vásároltak tavaly a háztartások 

Főként a tartós cikkekből vásároltunk többet tavaly, idén viszont az alacsonyabb béremelkedés és gyengébb foglalkoztatottság miatt csökkenhet a lakossági fogyasztás.

Jövőre már nem lesz béremelés 

Olyan mértékű és automatikus béremelések 2019-ben már biztosan nem várhatók, mint amilyenek az elmúlt években – beleértve az ideit is – munkavállalói oldalról kezdtek megszokottá válni. Ennek egyszerű és igen rövid magyarázata a következő: a cégeknek nem lesz miből emelni. Ha mégis sor kerül nagyobb és átfogó mértékű béremelésekre, azok már biztosan nem a jelenlegi költségstruktúrák keretében történnek meg.

Nagyot szakítanak az eBay-en a magyar vállalkozók 

Jól keresnek az eBay-en a magyar vállalkozók, idén még többen szállhatnak be az e-kereskedelembe. A legnagyobb kereskedők bevétele közel 250 millió volt tavaly, a mindennapi használati cikkek mellett volt, aki gyűjtőknek szánt termékek eladásával lett sikeres. Tavaly több mint 2700 új eBay-felhasználó regisztrált Magyarországról, volt, aki egy év alatt 73 milliós bevételt könyvelhetett el.

Egyre nehezebb olcsó albérletet találni Budapesten 

Vegyes a kép az albérletpiacon az országon belül, írja az Ingatlan.com. Az egyetemvárosokban inkább nőnek a bérleti díjak, míg a budapesti kerületek között hatalmasak a különbségek. A legtöbb helyen drágultak az albérletek, de eközben a kínálat is 30 százalékkal bővül egyes városokban, ami visszafogja az árnövekedést.

Ideje nyilatkozni a családi adókedvezményről 

Az év első hónapjaiban több tízezren felejtik el igénybe venni a családi kedvezményt.  Érdemes minél korábban leadni az adóelőleg-nyilatkozot a munkáltatónál, mert a kifizető csak így tudja a fizetést a kedvezmény összegével növelten utalni.

Félmilliós bírságot is kaphat, aki elmulasztja az e-számlázást 

2018. július 1-től minden 100 ezer forint feletti értékű számláról valós időben kell tájékoztatni a NAV-ot – olvasható az NGM közelmúltban megjelent rendeletében.

Brazília felé kacsingat a magyar húsipar 

A magyar húsipar nagyágyúi szerepelnek azon cégek között, amelyek a közelmúltban exportengedélyt kaptak Brazíliába.  A dél-amerikai piac azonban a tejipar számára is csábító – derült ki az Agrárszektor cikkéből.

Kockázatvállalás nélkül nincs siker, kockázatkezelés nélkül nincs sikeres vállalat 

A gyorsan változó körülmények közepette egyetlen vállalat vezetője sem engedheti meg magának, hogy hátradőljön és ráüljön az eredményeire. A cégek ugyanis ilyenkor hajlamosabbak elveszíteni dinamizmusukat, rugalmasságukat és kiteszik magukat a szervezetükben, tevékenységükben vagy környezetükben rejlő kockázatoknak.

Túl a profiton: vállalkozni a nagyobb jóért? 

Már Magyarországon is egyre gyakrabban találkozhatunk a „társadalmilag hasznos vállalkozás” kifejezéssel, ugyanis egyre nagyobb ökoszisztémája épül ki a társadalomtudatos üzleti működésnek. Na de mit érdemes tudni ezekről a vállalkozásokról? Kik ők és hogyan működnek? És mennyire lehet nyereséges egy ilyen cég üzemeltetése?

Lakásvásárlásnál százezreket jelenthet a szakértő 

Az ingatlanreferens nem felesleges kiadás, hanem egy olyan partner, akinek a segítségével megkímélhetjük magunkat számos kellemetlenségtől, sőt, akár százezreket is megtakaríthatunk.

Gourmand-ok az erdőkben 

Egyes állatok téli álomra vonulnak, mások a nyáron összegyűjtött tartalékaikban bizakodnak, de számos fajnak emberi segítségre is szüksége van, hogy átvészelje a fagyos-havas hónapokat.

Többen vágynak többre – hitelből 

Idén is töretlenül bővülni fog a személyi hitelezés hazai piaca a Sberbank szakértője szerint, aki elsősorban a kedvező makrogazdasági helyzet következményének tulajdonítja a növekedést. A szakértők piaci tapasztalata, hogy az ügyfelek ötéves futamidővel átlagosan 1 millió forintot igényelnek, leggyakrabban felújítással, autóval és családi eseményekkel kapcsolatos céljaik megvalósítására. A bank egy késő tavaszi és egy koraőszi igénylési hullámra számít.

Az idei év is az ingatlanpiacé lesz 

A hazai ingatlanárak immár ötödik éve folyamatosan nőnek, az építkezési kedv és az új beruházások rekordokat döntenek. 2017 egyértelműen az újlakás építések éve volt, az első kilenc hónapban mintegy 8000 új lakás épült és további 28 ezerre adtak ki építési engedélyt. Az árak is dinamikusan emelkedtek, a legdrágább területen, a főváros V. kerületében megközelítették a 700 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagárat, de az ország minden pontján erőteljes emelkedés tapasztalható. A tendencia folytatódni látszik, de mégis mit hozhat 2018 az ingatlanpiac számára?

Így éri meg zöld bizniszekbe fektetni 

Rengeteg pénz hiányzik a Millenniumi Fejlesztési Célok megvalósításához. Davosban is röpködtek számok arról, hogy mennyi pénz hiányzik abból az éves elvárt invesztícióból, ami segíthetne véghez vinni a kitűzött célokat 2030-ig. A fórumon szó esett arról is, mit tehetnek a befektetők, hogy zöldebb üzleti lehetőségek felé áramoltassák tőkéjüket.

A Robocop mindent észlel és már jön is a büntetés 

Robocop, azaz Robotrendőr a neve annak az önvezető rendőrautónak, amelyet a Ford angliai gyárában terveznek hazai alkalmazásra és kivitelre. A mesterséges intelligenciával dolgozó jármű észleli a közlekedési szabályok megsértését és mindjárt ki is küldi a büntetést...

Csak bele kell ülni, a szék minden mást megold 

A jövő irodaszékén nem lesznek fogantyúk, amellyel az ülés magasságát, a dőlési szöget és egyebeket szabályozhatunk. Beleülünk a polymerből készült székbe, amely magától alkalmazkodik testünkhöz és kívánalmainkhoz.

Miért drágább az e-könyv? 

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy elektronikus formában letölthető könyveket a forgalmazók drágábban kínálnak, mint azok nyomtatott változatait. A válasz a csalódott vevők panaszaira: a kétféle kiadvány önköltsége között nincs akkora különbség, mint gondolnánk.

Betelt a pohár a BBC női munkatársainál 

A brit közszolgálati adó, a BBC női munkatársai a férfiakéval egyenlő bért követelnek - visszamenőleg is, miután kiderült, férfi kollégáikat sokkal jobban fizetik.

Igazi családi cég 

A száz százalékban magyar tulajdonú iData flottakövetéssel, üzemanyagkontrollal, járművédelemmel, tehergépjárművek útdíjfizetésével foglalkozik. Fő terméke az iTrack GPS nyomkövető rendszer. Az alapító tulajdonos, Szabó Lajos saját gyermekeként tekint birodalmára, hiszen tizenkét éve egymaga hozta létre. Három fiával és azok barátaival fejlesztették ki az azóta Magyarországon és külföldön is elismert, nyomkövetéssel foglalkozó rendszerüket.

Mikor vegyünk repülőjegyet? Hallgassunk a szakértőre! 

Az elmúlt két évben a repülőjegyek ára átlagosan ugyan három százalékkal csökkent, az utas aligha járt jobban. Megy olcsóbban? Igen, ha pontosan az út előtt 54 nappal foglaljuk le jegyünket,, mondja egy amerikai szakértő.

Le kellene már szokni a palackozott vízről 

A palackozott víz fogyasztásának csökkenése évente több mint 600 millió euró kiadást spórolna meg az európai háztartásoknak. A csapvíz jobb lakossági megítélése következtében kevesebb műanyag palack válna hulladékká, így a tengeri műanyagszennyezés mértéke is csökkenne. Az európai tengerpartok egyik leggyakoribb szennyezői az egyszer használatos műanyag palackok.

Magyar folyók: azt is tönkretesszük, ami még megmaradt? 

A vizesélőhelyek közel 90 százaléka eltűnt, a megmaradt területek pedig hazánkban is veszélyben vannak, melynek következtében már számos egykor gyakori faj nem található meg Magyarországon: többek között a pelikán és a viza figyelmeztet a World Wildlife Found (WWF) a Vizesélőhelyek világnapja alkalmából. Mit tehetünk ez ellen?

Marad a részvénypiaci dominancia 

A globális GDP 4,1 százalékos bővülésére számít a CIB Alapkezelő a 2018-as évben, míg hazánkban a tavalyihoz hasonló, 3,8 százalékos gazdasági növekedést prognosztizálnak a szakértők. 2018-ban is a részvénypiacok dominanciájára és mérsékelt világpiaci kockázatokra számíthatunk.

Globális hálózathoz csatlakozott a Pro/Lawyer Consulting 

A jogi kommunikációval foglalkozó Pro/Lawyer Consulting a 100 országban jelen lévő, 60 pr és public affairs céget tömörítő hálózat tagja lett. A NEXTLAW Global Public Affairs Network-öt a világ legnagyobb ügyvédi irodai hálózata, a Dentons hozta létre azzal a céllal, hogy közelebb hozza egymáshoz a jogi, a PR és a PA szakterületeket és az összetett ügyekben történő, sokrétű tanácsadást.

Kína beismerte: átaludta az autóipari átállást 

Kínában tavaly csaknem 800.000 elektromos autót gyártottak és adtak el, ám tévesnek bizonyult a korábbi vélemény, hogy a kínaiak vezetnek ezen a területen. Éppen fordítva van, az európai gyártók jobban felkészültek a váltásra.

Egész életünket átformálja a blokklánc 

Az Európai Bizottság nagyobb láthatóságot kíván biztosítani a blokklánc-szereplők számára, és a meglévő kezdeményezésekre építve célja a szakértelem megszilárdítása, valamint a blokklánc-technológia által lehetővé tett új kihívások kezelése. Ennek érdekében a Bizottság az Európai Parlament támogatásával Uniós Blokklánc Megfigyelőközpontot és Fórumot hozott létre.

Könyvajánló marketingeseknek 

Sok kisvállalkozó – erőforrás hiányában – maga foglalkozik cége marketingfolyamataival is. Összeszedtünk néhány olvasnivalót azoknak, akik marketinggel foglalkoznak, vagy azzal szeretnének majd valamikor foglalkozni. Brandépítés, marketing automatizálás, design – többek között ezekről a témakörökről találhatunk hasznos és inspiráló részeket az alábbi könyvek oldalain.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra  

A hazai lízingpiac 2025 első félévében enyhe növekedést mutatott a finanszírozott összeg tekintetében, miközben a szerződések száma visszaesett.

Cégblog

Kiben bízz, ha mindenki mást mond?

Kiben bízz, ha mindenki mást mond? 

Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo