1,5 millió rezsiutalványt már kivittek a nyugdíjasoknak

A nyugdíjasok közel harmada már megkapta a rezsiutalványt.

Meghaladta a 1,5 millió darabot az elmúlt két hétben kézbesített rezsiutalványok száma, ami azt jelenti, hogy az utalványok több mint 60 százalékát már megkapták a nyugdíjasok - közölte a Magyar Posta Zrt.

A Magyar Postánál ütemezetten és a terveknek megfelelően zajlik a rezsiutalványok kézbesítése, amely szeptember 2-án kezdődött Budapesten, majd folytatódott országszerte. Mostanra minden településre megérkeztek a rezsiutalványok és a helyi posta ütemezése szerint kézbesítik azokat a jogosultaknak - tették hozzá.

A közlemény szerint az ügyfelek már megkezdték az utalványok beváltását is: eddig több mint 100 ezer ügyfél fizette ki rezsiutalvánnyal a gáz- és villanyszámláját.

A rezsiutalványokat tartalmazó borítékban két lap van, az egyiken két utalvány van, amelyeket a perforáció mentén óvatosan kell szét választani. A másik papíron pedig egy 3000 forintos utalvány található, ez összesen 9000 forint.

A Magyar Posta egyszer kézbesíti az utalványt, ha a címzett vagy meghatalmazottja nem tudja átvenni a küldeményt, a kézbesítő értesítőt hagy hátra. Az értéklevelet tíz munkanapon belül lehet átvenni a postán, azt követően a posta visszaküldi az utalványokat a Magyar Államkincstárnak (MÁK), amelytől az ismételt kézbesítést november 30-ig lehet kérni.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo