Egyre több cégnek éri meg a KIVA

Átlagosan 5,5 millió forintot takarítottak meg éves szinten azok a vállalkozások, amelyek áttértek a társasági adóról a kisvállalati adóra.

Tavaly december elsejétől duplájára nőtt a kisvállalati adóalanyiság választási feltételeinek a bevételre és a mérlegfőösszegre vonatkozó értékhatára. Ez azt jelenti, hogy azok a cégek választhatják a KIVA-t, ahol kevesebb, mint 50 fő dolgozik, és az éves bevétel, illetve a mérlegfőösszeg egymilliárd forint alatt van. Lehetőség van évközi áttérésre is, ahol a bevétellel kapcsolatos értékhatárnak való megfelelést arányosan kell vizsgálni, igaz ebben az esetben többlet adminisztrációt okoz, az évközi zárási kötelezettség.

„Hiába kedvezőbb az adózás, nagyon sok cég vezetője nem is tud erről a lehetőségről, pedig több tízezer vállalkozás spórolhatna az adóján” – mondta Szöllősy Jenő, az ICT Európa Holding adótanácsadója.

Kép: freedigitalphotos/adamr

A KIVA olyan egyszerűsített adónem, amely három, a vállalkozások által fizetendő adónemet vált ki: a szociális hozzájárulási adót, a szakképzési hozzájárulást és a társasági adót. (A KIVA ugyanakkor nem váltja ki az általános forgalmi adót és az osztalék után fizetendő személyi jövedelemadót).

A kisvállalati adó mértéke 13 százalék, de 2020. január 1.-től az adókulcs 12 százalékra fog csökkeni. „Az adónem további előnye, hogy a vállalkozásból kivont nyereséget és bértömeget azonos kulccsal terheli” – mondta Szöllősy Jenő. A szakember szerint általánosságban azoknak a cégeknek éri meg áttérni a kisvállalati adóra, amelyeknél a vállalkozás nyeresége nem haladja meg a személyi jellegű kifizetések kétszeresét. Illetve amelyek a nyereségüket visszaforgatják, nem vonják ki a vagyont a vállalkozásból, hanem beruházásokat hajtanak végre, készletek vásárlására fordítják az elért nyereséget.

Az ICT tapasztalatai szerint minden 50 fő alatti és egymilliárd forintos éves bevételt meg nem haladó vállalkozásnak érdemes átvilágítania a cégét adózási szempontból.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo