Mindjárt bejelenthetik, hogy az állam beszállt a Telenorba

Napok, legfeljebb hetek kérdése ez a HWSW értesülései szerint.

Akár napokon belül bejelenthetik, hogy a magyar állam beszáll a Telenor Magyarországba, de legkésőbb pár hét, és tényleg megteszik, értesült a HWSW. A tavalyi híresztelések szerint az állam 25 százalékot vásárol meg a vállalatban, mely 2018. júliusában került a Telenor norvég anyacégétől jelenlegi tulajdonosához, a cseh PPF befektetői csoporthoz. A csehek az egynegyed tulajdonrészt nem közvetlenül az államnak, hanem az állami kézben lévő Antenna Hungáriának adnák-adták el.

A HWSW úgy értesült, hogy az adásvételi tárgyalások már lezárultak, a tulajdonszerzés még az idei utolsó negyedévben megtörténhet. Mivel az új tulajdonos kisebbségi részesedést szerez a részvénytársaságban, a portál szerint a korábbi aggályok dacára biztosítottnak látszik, hogy a cég továbbra is piaci alapokon működik majd, az állam pedig szimplán pénzügyi befektetésként kezeli az ügyletet.

A legkorábbi pletykák még egészen más előjeleket küldtek, 2018. márciusában még úgy hírlett, a Telenor vásárlója Mészáros Lőrinc lesz. A felcsúti mágnás aztán végül egy vetélytársra vetette ki a hálóját: a Mészáros bejáratott üzletfele, Jászai Gellért által tulajdonolt 4iG nevű informatikai cég a T-Systemset vette meg.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo