Friss cikkeink

Gőzerővel fejlesztenek a beruházások
A második negyedévében jelentősen bővültek a nemzetgazdasági beruházások, 18,8 százalékkal haladták meg a múlt év időszakának szintjét – a KSH szerint.

Family Office – a családi vagyonkezelés másik módja
Az USA-ban már a virágkorát éli, Magyarországon viszont a fogalom még csak az elmúlt években kezdett igazán beépülni a köztudatba. A family office, mint egy vagyonkezelési mód, a családi vállalkozások befektetéseit, likviditáskezelését és teljes adminisztrációját képes összefogni.

Fennáll az Amazonas-medence szavannává válásának esélye
Még egyetlen olyan brazil elnök sem volt, akinek a politikája annyira szembe ment volna a környezetvédelemmel, mint Jair Bolsonaróé, mondta Gustavo Szilagyi brazil geográfus és vidékfejlesztési szakértő.

Gyengült és tovább gyengül a német gazdaság
A berlini Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) friss konjunktúraindexe 89 ponttal olyan alacsonyan áll, mint utoljára 2012 végén. A DIW 0.2 százalékos csökkenést jelez a 3. negyedévre

Már külfödön terjeszkedik a magyar autómegosztó
Megvan a magyar elektromos autómegosztó szolgáltatás első külföldi célpontja: a cég cseh piacra lépésével nemsokára már Prágában is lehet greengózni.

Hatályos a törvény: kevesebb fuvarozó lehet áfamentes
Az áfatörvény módosításának 2019. augusztus 23-ai hatályba lépésével jelentősen szűkült az importőröket kiszolgáló fuvarozó és szállítmányozó vállalatok adómentességi köre is.

A vállalkozásoknak egyénileg is tenni kell a klímaváltozás ellen
Mit jelent az éghajlatváltozás mikro-szinten, akár egy vállalkozás esetében? Mit kell tennie és mire kell felkészülnie egy cégnek?

Dzsakarta a tengerbe süllyed – Jáva helyett Borneón lesz Indonézia új fővárosa
Az indonéziai Dzsakarta a világ leggyorsabban süllyedő metropolisa, ezért a kormány arra kényszerült, hogy új fővárosba, Borneó szigetére helyezze át a szigetország kormányzatát.

Ilyen az álommunkahely, amire az Y generáció vágyik
A fiatalok számára az álommunkahely rugalmas időbeosztású és folyamatos kihívásokkal jár – egy friss szakmai felmérés szerint.

Kiakadtak a nyugdíjasok a 9 ezer forintos rezsiutalványon
Végtelenül megalázónak és igazságtalannak tartja a 9 ezer forintos utalványt a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas tagozata.
Egy hónap maradt a külföldi ÁFA visszaigénylésére
A magyar vállalatok többsége nincs tisztában azzal, hogy a NAV-hoz elektronikusan benyújtott kérelem segítségével a külföldi áfa díjmentesen visszaigényelhető, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló cég szakértője.
Grönland nem Trumpnak jutott először eszébe
Az amerikaiak hétmillió dollárt fizettek az orosz cárnak Alaszkáért.
Azonnali 20 millió dolláros segélyt küldenek a G7-ek az amazóniai tüzek megfékezésére
Azonnali 20 millió dolláros segélyt nyújtanak a G7 országcsoport tagjai az Amazonas-medencében fekvő országoknak az erdőtüzek megfékezésére, illetve hosszú távú globális projektet kezdeményeznek az amazóniai esőerdő védelmére.
A fogyasztó azonnal ejti a márkát, ha elégedetlen
Az emberek többsége elégedetlen és kiábrándult a cégek által nyújtott vásárlói élmények miatt, derül ki az Oracle legújabb kutatásából.
Közösen döntenek pénzügyeikről a magyar párok
A tartós párkapcsolatban élő magyarok nagy része közös kasszán él partnerével és a pénzügyi döntéseket is együtt hozzák meg – derül ki a Budapest Bank kutatásából.
Bárki fizethet a nyugdíjas rezsiutalvánnyal
Nem névre szóló a nyugdíjasok rezsiutalványa, ezért ha nekik nincs rá szükségük, akkor azzal hozzátartozóikat is segíthetik.
Csúcson a fogyasztói bizalom
Augusztusban emelkedett a GKI konjunktúraindexe a majdnem két és fél éve nem látott alacsony júliusi szinthez képest.
Potyog a csempe? Púposodik a parketta? Ingatlanvásárláskor ki lehet-e védeni a rejtett hibát?
Használt lakás, ház vásárlása során mindenki tart attól, hogy mi derül ki később. Mi az, ami rejtett hiba? Ki felelős érte, kinek kell fizetni a javítást, cserét? A szakértő összefoglalta, mit kell tudnunk, ha ilyen helyzetbe kerülünk.
Évtizedek kellenek, hogy szervezetünk kigyógyuljon a dohányzásból
Még erős dohányosok szíve is pár év után nagyjából rendbe jöhet, ha abbahagyják a dohányzást, de a teljes gyógyuláshoz jóval több idő kell.
A nagy címletű bankjegyeket használat helyett otthon őrizgetik a svájciak
A svájci frankos bankjegyek nagyobbik része nincs forgalomban, azokat tulajdonosaik maguknál tartják. A magas névértékű frank-bankjegyeket előszeretettel használják bűnözők.
Ha megvan a bizalom, mindegy, honnan nyomjuk a melót
2020-tól a finn munkavállalók többsége megválaszthatja, milyen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni – vagy akár azt is, hogy a munkahelyén, vagy máshonnan.
New York és Sydney között próbálják, milyen 19 órán át non-stop repülni
Hogyan hat a szervezetre 19 órás non-stop repülés? Kipróbálják New York és Sydney között.
Fő az óvatosság: jód-tablettát tartalékol Németország
A német kormány közel 2 millió jód-tablettát rendelt, hogy sugárzás-veszély esetén megakadályozzák a rákbetegség kialakulását a pajzsmirígyben.
A tulajdonos halálával vége a Kft.-nek?
A Kft.-knek kiemelt szerepük van a magyar gazdaságban. Érdemes megvizsgálni, hogy mi lesz a Kft. sorsa, ha a tulajdonosa meghal.
Mobil alkalmazás jelzi, ha szennyezett levegő fenyeget
Németországban letölthetjük a Környezetvédelmi Hivatal applikációját, amely részletesen tájékoztat a légszennyezettség fokáról ott, ahol éppen tartózkodunk.
Minden nyugdíjas 9000 forintos rezsiutalványt kap szeptember végéig
Háromszor 3000 forintos címletekben kapnak a gáz- és áramszámlák kiegyenlítésére alkalmas utalványt a nyugdíjasok, tekintettel az optimistább várakozásokat is felülmúló gazdasági növekedésre - jelentette be a mai Kormányinfón Gulyás Gergely.
Pénzesőre számíthatnak a kisvállalkozások, ha eredményesek
Összesen 2 milliárd forintra pályázhatnak kkv-k és a pénzt megtarthatják, ha a kitűzött célokat megvalósítják.
Piacképes tudást kaphatnak energetikai vállalkozások
Az Innoenergy az Európai innovációs és Technológiai Intézet (EIT) támogatásával az idén is elindítja az energetikai vállalkozások versenyképességét erősítő programját Budapesten.
Mikor melyik jogszabálynak higgyünk?
Életünket jogszabályi előírások szövik át, és ráadásul ezeket ismernünk is kell. De mi az, ami jogszabálynak minősül és mikor melyiket kell követnünk?
Nem is olyan nagy baj, hogy műanyag van az ivóvízben
Csak minimális egészségi kockázatot jelentenek az ivóvízben lévő műanyag mikroszemcsék. Mindez most az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) jelentéséből derült ki.
Hogyan tovább forint?
Borús napokon vannak túl a nemzetközi piacok, a befektetők viszonylag rosszul viselték a több helyről érkező negatív híreket. Ez pedig a forintra is hatással volt. Mi várható most?
Iskolakezdési támogatás: kinek jár és hogyan?
A tanév kezdetéhez közeledve a sajtóban gyakran úgy hivatkoznak az iskolakezdési támogatásra, mint egy minden szülőnek alanyi jogon járó, cafeteriában igényelhető, adómentes pénzbeli támogatásra. Félinformációk helyett a MAZARS összegyűjtötte az ilyen kifizetésekre vonatkozó aktuális szabályokat.
Nem szállított időben a webáruház, vagy hibás a kapott termék? Még külföldről is visszaszerezhetjük a pénzünket!
Az internetes kereskedelem gyors és kényelmes, ugyanakkor kockázatokkal is jár. Ahogy egyre többen vásárolnak a világhálón, úgy jelentősen megnőtt a panaszok száma is. A webáruházakra ugyanakkor a fogyasztók védelme érdekében a hagyományos boltoktól részben eltérő szabályok vonatkoznak.
Több mint 400 ezren perelnek a Volkswagen csalása miatt
A Volkswagen dízel-autóinak német tulajdonosai kártérítésért készülnek perelni a kormányt, mert az nem akadályozta meg a konszern csalásait.
Öreg, nagy fogyasztású gépekkel pótolják a kieső Boeingeket
A Boeing 737 MAX típusú gépei öt hónapja nem szállhatnak fel. A légitársaságok azok helyett régi, egyre drágábban bérelt gépekkel repülnek – ráadásul azok jóval többet fogyasztanak is.
Történelmi hozammélység Magyarországon – kiszorítanák a külföldieket, mégis nyomulnak?
Történelmi mélységben a magyar tíz éves államkötvény-hozam, ahogy a német is és még több más ország kötvényhozama. A külföldiek kezében levő forintos államkötvények állománya négy éves csúcson van, az átlagos futamidő pedig minden eddiginél magasabb. Annak ellenére, hogy az állam inkább a lakossági befektetőket édesgeti magához, a külföldiek is vesznek.
Elképesztő összegek forognak a focicsapatoknál
A KPMG könyvvizsgáló cég minden évben elkészíti a legfrissebb elemzését mindenféle témában. Nem maradhat ki a világ egyik legnépszerűbb sportja sem ebből, így már olvasható a KPMG jelentése a focicsapatok 2018-as pénzügyi helyzetéről.
Bombabiztos üzlet az atom-bunker
Bombabiztos öröklakásokat alakítanak ki az amerikai hadsereg egykori atomrakéta-silóiban. A fejlesztőknek bombaüzlet: bagóért vett bunkereket milliókért értékesít az új iparág.
Robotokkal a kkv-k versenyezhetnek a nagyvállalatokkal
Az elmúlt húsz évben Dánia világvezetővé nőtte ki magát a robotika terén. 2025-re akár 25.000 embert is foglalkoztathat a robotipar és összebevétele elérheti az 52 milliárd dán koronát.
Túl nagy falat volt a Metro a cseh milliárdosnak
Daniel Kretinsky, a cseh milliárdos kudarcot vallott kísérletével, hogy megszerezze a Metro konszern többségi tulajdonát.
Kaliforniában kerül árverésre Porsche első versenygépe
Húsz millió dollárért kelhet el egy kaliforniai aukción Ferdinand Porsche első, a 30-as évek végén készült versenyautója, az egyetlen 64-es típus, amely az elsőkből megmaradt.
Kispórolják a mentőcsónakot is az óceánjárókról
A nagy személyhajózási társaságok nem törődnek sem a biztonsággal, a környezet védelmével, sem a hajók személyzetével, fő céljuk a haszon maximalizálása, állítja egy volt kapitány.
Ezzel a módszerrel megkönnyítheti az online vásárlást
A vezető német mobiltársaságok Mobile Connect néven közös szolgáltatást indítanak, amelynek segítségével e-mail-cím és jelszó megadása nélkül, a telefonszámmal lehet portálokra csatlakozni, ami megkönnyítheti az internetes vásárlást.
Furcsa beruházás Zuglóban: az önkormányzat előre lemondott minden majdani követeléséről
Több százmillió forintról, az önkormányzatot megillető kötbér háromnegyedéről mondott le Zugló annak reményében, hogy végre meginduljon az építkezés a Bosnyák tér mögötti egykori Mundo-területen. De azóta se történt semmi.
Bécsben már tudják, mi válthatja le az okostelefonokat
Pusztán a szemmozgások vezérlik azt az adatszemüveget, amelynek gyártása októberben indul Bécsben. A szemkövetést és kevert valóságot ötvöző eszköz sok területen nyithat új perspektívát és akár az okostelefonokat is leválthatja.
Kitiltanák Bukarest belvárosából a szennyező autókat
Kitiltaná a belvárosból az Euro 3-asnál rosszabb besorolású, környezetszennyező autókat a bukaresti főpolgármester.
Kína korrupt gigaberuházásai Kampalától Budapestig
Peking megveszi kilóra a helyi eliteket és masszívan túlárazott infrastrukturális projekteket nyom le az országok torkán. Egy ugandai és egy magyar projektet veszünk górcső alá. A jelek szerint a fekete-afrikai országban még működik független Állami Számvevőszék.
Ráengednék a buszsávra az e-rollereket
A tervezett új német KRESZ megengedné a buszsávok használatát az e-rollereknek és azoknak a személyautóknak, amelyeknek legalább három utasa van – ugyanakkor fokozottan védené a kerékpárosokat.