Koronavírus: új rekordokat hozott a szombat Magyarországon

Több rekord is megdőlt mára.

A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma - írja az operatív törzs friss tájékoztatója.

11 132 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 560 971 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma a friss adatközlés szerint. Ez ismét újabb csúcs, sosem nőtt még ennyivel egy nap alatt az új fertőzöttek száma. 24 óra alatt 30 376 teszt eredménye érkezett be, a pozitivitási ráta 27,5 százalék lett, ami megfelel az elmúlt napok átlagának.

Az is szomorú csúcs, hogy egyetlen nap alatt 227 beteg hunyt el, így az elhunytak száma 18 068 főre emelkedett. Harmadik napja van 200 fölött a napi áldozatok száma.

A gyógyultak száma 366 774 főre emelkedett, 1966 fővel. Az aktív fertőzöttek száma már 176 129 fő, rekordütemű emelkedést követően: egy nap alatt 8939-cel nőtt a számuk. Még csak hasonlóan magas emelkedést sem láttunk eddig: 6655 volt az eddigi legnagyobb napi emelkedés az aktív fertőzötteknél, most pedig közel 9 ezer.

10 583 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1237-en vannak lélegeztetőgépen. A kórházban ápoltak száma 319-cel, a a lélegeztetőgépen lévőké 63-mal emelkedett egy nap alatt.

1 520 350 fő a beoltottak száma, ebből 465 643 fő már a második oltását is megkapta. Ez azt jelenti, hogy egy nap alatt 42 796 oltást tudtak beadni. A hétvégén is folyamatos az oltás, a hétvégén is oltó háziorvosok kiegészítő díjazásban részesülnek.  A következő napokra a háziorvosoknak átlagosan 10 fő oltására elég AstraZeneca vakcina jutott, további 44 fő idős embert tudnak kórházi oltópontra szervezni, ahol Szputnyik és Pfizer vakcinákkal oltanak - írj a tájékoztató.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány március 22-től újabb egy hétre meghosszabbította a védelmi intézkedéseket. Az erről szóló kormányrendelet péntek este megjelent a Magyar Közlönyben - itt számoltunk be erről. 

Az újranyitásról szóló nemzeti konzultáció lezárult, ennek eredményét a kormány hamarosan ismerteti.  Az újranyitást akkor tudjuk megkezdeni, ha 2,5 millió ember be lesz oltva – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo