Friss cikkeink


Háromszoros forgalmat ért a jó reklám

Háromszoros forgalmat ért a jó reklám 

Az Effie reklámhatékonysági verseny fődíját, a platina díjat idén az Insomnia Reklámügynökség nyerte el a Balatoni nyár című kampányával, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készített - közölte Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ).
Innovációs centrumot nyitott a Microsoft

Innovációs centrumot nyitott a Microsoft 

A Microsoft Magyarország Kft. - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és a Magyar Feltalálók Egyesületével együttműködésben - ünnepélyes keretek között megnyitotta a budapesti Microsoft Innovációs Centrumot (MIC).
"Már 65 éves? Ki van rúgva!"

"Már 65 éves? Ki van rúgva!" 

Bár az EU nem szereti az életkor szerinti diszkrimináció, a tagállamok számára megengedik, hogy nyugdíjkorhatárt szabjanak meg.
"Minek támogassuk az olajipart?!"

"Minek támogassuk az olajipart?!" 

Világszerte több mint kétszáz civil szervezet tiltakozik az ellen, hogy a kormányok milliárdokkal támogatják az olajipart. A támogatást inkább a megújuló energiákra költenék.
Árat egyeztettek a borászok?

Árat egyeztettek a borászok? 

A Gazdasági Versenyhivatal több borászt ellenőrzött, mivel korábban szabálytalanságokra bukkantak.
Milliós gyémántékszerek a Lakásbörzén

Milliós gyémántékszerek a Lakásbörzén 

Tízezer látogatót várnak a vasárnapig nyitva tartó Lakásbörzére, ahol 100 ezer lakás között válogathatnak a potenciális vásárlók. Az idei Lakásbörzének a Hungexpo B pavilonja ad otthont.
A többség Gyurcsány mellett, bár kételkedik

A többség Gyurcsány mellett, bár kételkedik 

A miniszterelnök hétpontos, a közélet megtisztítását célzó javaslatcsomagjáról a bejelentést követő hétvégén a polgárok 83 százaléka hallott. Az indítványt a válaszadók egyharmada (32 százalék) sorolta a napirenden lévő ügyek közül a fontosak közé, 6 százalék pedig ezt tekintette a legfontosabbnak - derül ki a Medián felméréséből.
"Hamarosan félmillió forint lesz egy négyzetméter"

"Hamarosan félmillió forint lesz egy négyzetméter" 

Csak idő kérdése, hogy az újépítésű lakások alsó ára Budapesten is áttörje a négyzetméterenkénti ötszázezer forintos szintet - mondják az Elephant Holdingnál. Mivel jelenleg még háromszázezer forintért - vagy az építkezés kezdeti szakaszában akár ennél olcsóbban is - lehet lekötni lakást, egyre időszerűbb ingatlanbefektetésben gondolkozni, akár hitelből is.
Százan álltak talpra az országban

Százan álltak talpra az országban 

A vállalkozások képviselik legnagyobb számban magukat a most alakult vidékfejlesztési csoportokban. Kezdődhet a stratégiák véglegesítése.
Hárommilliárddal a lista legalján

Hárommilliárddal a lista legalján 

A Népszabadság idei kiadványa szerint a Demján-Rahimkulov-Csányi trió vezeti a leggazdagabb magyarok listáját, amelybe 3 milliárd forinttal lehetett bejutni.

Magyar prototípus óvja a környezetet 

Modern technológiával működő hulladékkezelőt adtak át Zselickisfaludon. A prototípus üzembe helyezéséhez infrastruktúra-fejlesztések kellettek.

Prága jóval több, mint Budapest 

Közel négyezer ágyra tehetők a jelentősebb fővárosi szállodafejlesztések. Ezekre szükség van, ha Bécset és Prágát akarjuk megelőzni.

Változnak az energetikai pályázatok 

Módosította a Környezet és Energia Operatív Program pályázatait a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Laczkó Tóth Gergely a Pannon mobil adat- és üzletfejlesztési igazgatója 

December 1-jétől Laczkó Tóth Gergely (37) lesz a Pannon mobil adat- és üzletfejlesztési igazgatója. A jelenlegi igazgató, Sven Thaulow az anyavállalatnál, a norvég Telenornál folytatja szakmai pályafutását.

Nem szórjuk a pénzt a neten 

Hazánk is elérte a nagy BUMM, egyre többet költünk az interneten, ám a kicsi piac miatt ez sosem lesz meghatározó vásárlási forma.

Még tanulna? A kormánynak van rá 300 milliója! 

kis-és középvállalkozások versenyképességét növelő tudás-és ismeretanyag megszerzésére írt ki 300 millió forintos kerettel pályázatot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium - jelentette be pénteken Székesfehérváron a tárca szakállamtitkára.

Nem csak Csányi és Hernádi járnak jól? 

Kupa Mihály, a Mol felügyelő bizottságának elnöke nyílt levélben utasítja vissza Borkos Lajos, a Közép Európai Egyetem vezérigazgatójának korábbi nyilatkozatát a "lex Mollal" kapcsolatban.

Kínaiak segítettek a Vodafone-on 

Együttműködési megállapodást kötött a Vodafone Magyarország és a Huawei Technologies, hogy fejlesszék a szélessávú mobil adathálózatot.

Megtisztul a víz Biharkeresztesen 

Elkészült Biharkeresztes és Ártánd új szennyvíztisztító telepe és szennyvízcsatorna-hálózata; az 1,7 milliárd forintos beruházást pénteken adták át.

Munkamegtartó képzések a Dél-Alföldön 

Egy uniós programnak köszönhetően sok hátrányos helyzetű munkavállaló részesült olyan képzésben, amelynek segítségével megtarthatták munkahelyüket.

Ismét beüthet a fekete hétfő? 

Éppen húsz éve, hogy 1987. október 19-én a Dow Jones Industrial Average a valaha látott legnagyobb egynapos esését elkönyvelte.

Cseh, osztrák, szlovák és angolszász harc a Mávért 

Négy pályázat érkezett az október 19-iki határidőig a MÁV Cargo Zrt. privatizációs eljárásának második fordulójára - közölte a MÁV Zrt.

Megnyugodtak az olaszok, zöld út a szerződésnek 

Megszületett a politikai megállapodás az EU reformszerződéséről, amit december 13-án Lisszabonban csúcsszinten írnak majd alá.

Bíróság elé viszi Magyarországot az EU? 

Itthon csak magyar állampolgár lehet közjegyző, ami nem tetszik az Európai Bizottságnak, és ezért akár az Európai Bírósághoz is fordulhatnak.

Fiatal alkotókat támogatnak 

Kreatív, pályakezdő fiatalok digitális alkotásait várja a Magyar Tartalomipari Szövetség és a GKM; a nyertes Európában is megméretetheti magát.

Hangos spamektől tele a mailbox 

A kéretlen levelek sajnos ma már elválaszthatalanok az e-mailezéstől. Mind az üzleti, mind az otthoni felhasználók postafiókját elárasztják az idegen címről érkező reklámok, tőzsdei tippek. A legtöbb operációs rendszer és levelezőprogram tartalmaz ugyan spamszűrőt, ám ezek vagy "biztosra utaznak" és sok spamet is beengednek, vagy olyan szigorúak, hogy sok jó levél is a szűrők áldozatául eshet.

Bajban az építőipar! 

Az építőiparban egyre kevesebb új céget alapítanak, de egyre többet szüntetnek meg. A kibocsátás csökkent, miközben a cégekre rájár az APEH.

Előtérbe kerül a szélenergia 

Lengyelországban egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a szélenergiával termelt elektromos áram előállítására. Jövőre újabb 19 szélturbina kezd működni.

A sör előbbre való, mint a háztartás 

Idén is kiadták Borsodban a megye gazdasági szereplőinek TOP 100-as listáját. Ezen a Borsodi Sörgyár és a Bosch előtt szerepel.

Bajnai és Kóka a kicsikre figyel 

Külön programja van a vállalkozásoknak is. Most három területen indulnak programok, az adminisztrációs teher csökkentésének ígéretével.

Íme a sikeres nők! 

Idén ötödszörre adta át a L'ORÉAL Magyarország és a Magyar UNESCO Bizottság a "Nők a Tudományért, Ösztöndíj a Nőkért" elismeréseket.

Lecsaptak Gödöllőre a kisebb cégek 

Az Európai Unió és a magyar kormányzat gazdaságpolitikájának kulcskérdése a kis- és középvállalatok (kkv-k) fejlesztése, amit a Gödöllői Ipari és Logisztikai Park (GILP) sikerrel támogat: a tavaly megkezdett értékesítés során a telkek fele került kisméretű vállalkozásokhoz. A hétszázmilliós beruházással létrehozott, innovációs tevékenységre is kiválóan alkalmas GILP tavaly ősszel nyitotta meg kapuit.

Erőteljes a magyar tőkekivitel 

Erőteljes magyar tőkekivitel valósul meg a közép-kelet-európai illetve a dél-európai államokba, a magyar tőkeexport 75-80 százaléka ebbe a térségbe irányul - mondta Novák Tamás, a Világgazdasági Kutatóintézet kutatásvezetője.

Cégvezetők: önbizalom kellene! 

A legtöbb vezető tart az olyan helyzetektől, amikor hatáskörén kívül, ismeretlen terepen, ismeretlen emberekkel kell együttműködnie, pedig ez a képesség saját megítélésük szerint is meghatározó fontosságú lesz a jövőben. Egyebek mellett ezt állapította meg a hazai vezetők körében a Common Purpose Magyarország Egyesület megbízásából a GfK Hungária Piackutató Intézet által készített felmérés.

Mikor biztonságos egy befektetés? 

Az elmúlt két évben jelentősen megnőtt a kereslet a különböző tőkepiaci eszközök iránt. Az igényhez a bankok is alkalmazkodtak, együttműködve az alapkezelőkkel: a piacon egyre több garantált struktúrát találunk, hiszen az ügyfél továbbra is biztonságban szeretné tudni megtakarításait. A biztonságnak azonban mindig ára van.

Jaj a magyaroknak (is)? 

Mellbevágó megállapításra jutott a Lisszaboni Tanács brüsszeli székhelyű gazdasági kutató központ: a népesség fogyása miatt egyes kelet-európai országok soha nem fogják tudni elérni a nyugat-európai életszínvonalat.

Rászáll a VPOP a kereskedőkre! 

A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) az adóhatósággal közösen szigorított ellenőrzéseket végez a takarmánytermékek felvásárlásához, az uniós kiviteléhez kapcsolódó esetleges jogsértések felderítése érdekében - közölte Sipos Jenő, a VPOP szóvivője.

Újabb kedvezményes hitel 

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) október 15-től három jogcímen kedvezményes hitellehetőséget biztosít azon vállalkozások és önkormányzatok számára, amelyek a Magyar Posta által meghirdetett Postapartner programban részt kívánnak venni - mondta Aladics Sándor, az MFB vezérigazgató-helyettese.

Olcsóbb megoldástól élénkül a piac 

Akár a magyar piacot is felélénkítheti, hogy egyre csökkennek az adatok tárolási költségei, mivel a cégek egyre jobb módszereket keresnek azok szervezésére és tárolására.

Jól gazdálkodnak a magyar cégek 

A hazai cégek odafigyelnek a vízgazdálkodásukra, problémát inkább a kistelepüléseken működő vízszolgáltatók nem megfelelő működése okoz.

Öt csillagot kapott a Panda 

A legmagasabb fokozatú elismerést kapta a Panda Internet Security 2008 a PC World tesztjében. A tesztelők külön dícsérték a Megadetection-modellt, amely több mint kétmillió vírust képes felismerni.

Trükközhetünk a felelősségbiztosítással? 

Október végén várhatóan tizennégy társaság teszi közzé a 2008. évre vonatkozó kgfb tarifáját. Ezzel kezdetét veszi az a kampány, amelynek keretében az autósok eldönthetik, hogy ugyanannál vagy pedig más biztosítónál kötik-e meg ezt a biztosításukat.

Megkerült a legdrágább Rippl-Rónai 

Ötven millió forinton ütötték le Rippl-Rónai József egyik legszebb női képét. Ezzel az árral e műalkotás a festő legdrágábban eladott pasztell képe.

Átrajzoljuk Szlovénia térképét 

Az építőipari cégek aktívak a szlovén piacon. A tegnap megalakult Szlovén-Magyar Üzleti Tanács további lehetőséget biztosít az együttműködésre.

Javuló életminőség vidéken 

Kisléptékű infrastruktúra-fejlesztésre is írnak ki pályázatokat. A településformáló beavatkozásokhoz nyújtott támogatásokat most véleményezni lehet.

Miért nem lehet külföldi a közjegyző? 

A Bizottság eljárást indít Csehország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia ellen mert csak saját állampolgáraik számára teszik lehetővé a közjegyzői tisztség betöltését és gyakorlását.

Pályázati garancia két százalékért 

Bevezette pályázati biztosítékát az EU-s támogatást elnyert vállalkozásoknak a Hitelgarancia Zrt. A 10 millió forintnál nagyobb összeget elnyert pályázóknak ugyanis pályázati biztosítékot kell felmutatniuk arra az esetre, ha nem teljesítenék a támogatás feltételeit és ezért vissza kellene fizetniük a támogatás összegét.

"Még egy utcai randalírozást nem bírunk ki" 

A magyar vállalkozók nem is kis része szabályosan megijedt, s nem ok nélkül. A tavaly szeptemberi-októberi történések, politikai hátterű események hatásai sokuk üzleti mérlegében is megjelentek: egy-két hónappal később kiderült, hogy miközben az üzleti környezet reagálása természetes - a megrendelők, a vevők óvatosabbak, visszafogottabbak, a szállodai szobák üresebbek, az éttermek kevesebb vendéget szolgálnak ki -, ez veszélyezteti is a cégek egzisztenciáját. A hazai vállalkozók nehezen bírnak ki egy újabb zavaros októbert.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár

Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár 

Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start hitelei.

Cégblog

Négy nap alatt kifutott a keret, elkapkodták a támogatást a cégek

Négy nap alatt kifutott a keret, elkapkodták a támogatást a cégek  

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme.

Infokom

Az olimpia árnyoldala: a csalók már edzésben vannak

Az olimpia árnyoldala: a csalók már edzésben vannak 

Az idei téli olimpia közeledtével nemcsak a sportolók, hanem a kiberbűnözők is csúcsformába lendülnek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo