Szélessávon a kistérség

Nemzeti Fejlesztési Terv keretében a szentesi, csongrádi kistérség és Mindszent területén szélessávú internethálózat kiépítése valósult meg uniós segítséggel.

Az ünnepélyes átadón Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter elmondta, hogy a projekt az országban szinte egyedülálló, hisz a három térséget összekapcsoló rendkívül hosszú optikai gerinchálózat 13 települést - közöttük külterületi településrészeket is - köt össze, lehetővé téve az érintett települések nagysebességű internet kapcsolattal való ellátását.

A "Szélessávú internethálózat kiépítése a szentesi, csongrádi kistérség és Mindszent területén" projekt a Nemzeti Fejlesztési Terv, Gazdasági Versenyképesség Operatív Programjának (GVOP) keretében nyert támogatást 2005-ben. A projekt megvalósítása a hálózatba bekapcsolandó települések számát, illetve azok földrajzi távolságát tekintve is egészen különleges. A fejlesztés a következő településeket érintette: Derekegyház (Tompaháttal együtt), Nagymágocs (Ótompaháttal együtt), Árpádhalom, Fábiánsebestyén, Eperjes, Nagytőke, Szegvár, Szentes-Magyartés, Csongrád-Bokros, Felgyő, Tömörkény, Csanytelek, Mindszent (Dózsa-telep).

A projekt lehetővé teszi a felsorolt kistelepülések számára az országos gerinchálózat elérését, ennek eredményeként jelentősen nő a térség szélessávú internet lefedettsége. A korszerű kapcsolati lehetőségek, a térség gazdasági lehetőségeinek kiaknázása mellett, az e-Közigazgatás szolgáltatásainak kiépíthetőségét és a térségi esélyegyenlőség megvalósulását is segítik. Biztosítja a kis-, és középvállalatok, a potenciális munkavállalók számára is a fejlődést, bekapcsolódást az üzleti folyamatokba.

A közel 330 millió forint összköltségvetésű fejlesztést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 246 millió forintos uniós és hazai támogatásban részesítette. A 75 %-os támogatás mellett a szükséges saját erő támogatására a pályázó több mint 50 millió forint támogatást nyert az EU Pályázati Önerő Alapból.

A projekt megvalósítása, a 2005-ben benyújtott pályázat kedvező elbírálását követően, 2006-ban kezdődhetett meg. A több mint 130 km hosszúságú hálózat használatbavételi engedélyezési eljárását követően a projekt 2008 első félévében zárulhatott le.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo