Pénzt kért a számláért a UPC, aztán meghátrált

Az UPC Magyarország Kft. a fogyasztók által befizetett papír alapú számladíjat az összes előfizető számára a soron következő számlán külön kérés nélkül, automatikusan jóváírja - közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). .

A szövetség júliusban indított eljárást a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál, mivel az UPC Magyarország Kft. arról tájékoztatta levélben azokat az előfizetőit, akik papír alapú számlákon és nem elektronikusan fizetnek, hogy július 11-től havonta többletköltségként 96 forintot kell fizetniük, amennyiben nem térnek át az elektronikus díjfizetésre. A szövetség szerint a számla kiállítása a szolgáltatás elválaszthatatlan része, amelyért külön költséget nem lehet felszámítani a fogyasztóknak. Emellett ez - a FEOSZ álláspontja szerint - a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat hátrányosan megkülönböztette a papír alapú számlázási rendszert választókat az elektronikus számlázási rendszer mellett döntő fogyasztókkal szemben.

Az UPC Magyarország Kft. a napokban arról tájékoztatta a szövetséget, hogy augusztus 1-i hatállyal visszavonta a papír alapú számladíj bevezetését előíró rendelkezését, és azt valamennyi szolgáltatásának Általános Szerződési Feltételeiből is törölte. Mivel az UPC Magyarország Kft. a papír alapú számladíjra vonatkozó előírásait rövid időn belül visszavonta és megoldást talált arra, hogy a fogyasztók automatikusan visszakapják az így befizetett összeget, a szövetség reméli, hogy ez példaértékű lesz a hasonló gyakorlatot folytató szervezetek számára.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo