"A kormány csak a hatalma megszilárdításával volt elfoglalva"

Kirgizisztánban politikai felforduláshoz, radikális erők hatalomszerzési kísérletéhez vezethet a fenyegető gazdasági válság, ez derül ki az International Crisis Group pénteken megjelent országjelentéséből. A tanulmány a kirgiz kormányzat szemére veti, hogy évek óta késlekedik a reformokkal, főleg hatalma megszilárdításával van elfoglalva.

A volt szovjetköztársaság Kirgizisztánban jelenleg amerikai légitámaszpont működik. "Nyomorúságos, hideg tél vár (Kirgizisztánra), korgó gyomorral, gazdasági visszaeséssel, miközben az energiakorlátozások a vállalkozásokat és a magánháztartásokat egyformán sújtják", olvasható a tanulmányban.

Idén az infláció majdnem 30 százalékot érhet el, az élelmiszerárak 20 százalékkal emelkedtek az első félévben. Az elmúlt téli hideg miatt sok vizet elhasználtak a vízierőművek, most kevés a víz a legnagyobb, toktoguli tározóban, ezért télen az áramszolgáltatás 30 százalékos csökkentésére kell számítani, írták az elemzők."Vannak nehézségeink, de lázongásra nem kell számítani" - mondta egy nevének elhallgatását kérő kirgiz illetékes pénteken a Reuters hírügynökségnek. 

Az International Crisis Group egy nemzetközi, kormányoktól független, de adományokat kormányoktól is elfogadó magánalapítvány, amely nemzetközi válsághelyzetek előrejelzésével, a megoldás érdekében tanácsadással foglalkozik kutatóintézet gyanánt. A Világbank egyik alelnöke és amerikai diplomaták hozták létre 1995-ben, jelenlegi társelnöke az EU egyik volt külügyi biztosa és az Egyesült Államok egyik volt ENSZ-nagykövete.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo