Ijesztően öregszünk!

Menthetetlenül öregszik Európa lakossága: az Eurostat szerint a várható életkor emelkedésével, és a születések számának csökkenésével az Európai Unió lakosságának várhatóan nagyjából 30 százaléka lesz 65 éven felüli 2050-ben.

Három évvel ezelőtt az arány még csak 16,5 százalék volt, 2010-ben 18 százalék 2030-ban 25 százalék körüli lesz. Az Eurostat 2005-ből származó adatai szerint az Európai Unióban (Bulgáriát és Romániát nem számítva)a 75 éven felüli nők átlagosan 52 százaléka, a férfiak 21 százaléka élt egyedül.  A náluk fiatalabbaknál, a 65-74 év közötti korosztálynál 30 és 13 százalék ez az arány.

A különbség azt jelzi, hogy az Európai Unióban a férfiak általában korábban halnak, mint a nők, hiszen összességben 59 százalékot tesz ki a nők aránya a 65 éven felüli korcsoportban, és az arány az életkor előrehaladtával emelkedik. A legnagyobb az egyedülálló, 75 éven felüli férfiak aránya Nagy-Britanniában, 30 százalék körüli, a 75 éven felüli nőknél Németország és Hollandia "vezet", 60 százalékkal. Nem sokkal utánuk Csehország, Franciaország, Olaszország, Szlovénia, Finnország és Nagy-Britannia következik. Az Eurostat szerint a 65 éves nők átlagosan még 20 évet élnek, a férfiak 17-et.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo