Angolul kell beszélniük a buszsofőröknek

Száz dolgozójának biztosítja az angol nyelv alapjainak elsajátítását a szolnoki központú Jászkun Volán Zrt. Kell a képzés, mert egyre több a turista.

Száz dolgozójának biztosítja az angol nyelv alapjainak elsajátítását ingyenes képzés keretében augusztus közepétől a szolnoki központú Jászkun Volán Zrt. - közölte a cég humánerőforrás menedzsere. Kovács Gabriella a kezdeményezés kapcsán elmondta, hogy a társaság vezetése fontosnak tartja az utazóközönséggel való kommunikáció fejlesztését.

Az angol nyelvtanulást az is indokolja, hogy a térséget egyre több külföldi turista keresi fel, illetve a Jászkun Volán mind gyakrabban indít nemzetközi különjáratokat, és ezekben az esetekben a volánosok közvetlen kapcsolatba kerülnek a magyarul nem tudó utasokkal - tette hozzá. Az első tanfolyamon 72 autóbuszvezető, valamint a hamarosan megnyíló új szolnoki autóbusz-állomáson dolgozó forgalmisták és pénztárosok vesznek részt.

A nyelvi képzést a Szolnoki Főiskola vállalta. A tanfolyam a dolgozók számára azért ingyenes, mert a Jászkun Volán 7 millió forintot nyert a Humánerőforrás operatív program (HEFOP) munkahelyi képzésekre kiírt pályázatán. (Aki a pályázati kiírásban vállaltakat nem tudja teljesíteni, és ez az ellenőrzésen derül ki, az súlyos következményekkel számolhat.)

A közlekedési cég humánerőforrás menedzserének tájékoztatása szerint a tanfolyam idén decemberben házi vizsgával zárul. Mint mondta, bíznak abban, hogy a dolgozók egy része a megszerzett tudásra alapozva folytatja nyelvi tanulmányait. Számukra a minősített nyelvvizsga megszerzéséhez a Jászkun Volán a továbbiakban is biztosít támogatást.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo