A fesztivál befogadóképességét az idén emelték meg 65 ezerről 70 ezer főre. A hétfő óta tartó fesztiválona szombati volt az első éjszaka, hogy egyszerre 70 ezren vettek részt, azaz telt ház mellett zajlott a 76 hektáros területen zajló rendezvény. A korábbi, csütörtökre virradóra felállított részvételi rekord 68 ezer fő volt.
Új rekord: 70 ezren a Szigeten
Megtelt vasárnapra virradóra a Hajógyári-sziget - a Sziget Fesztiválon 70 ezer ember szórakozOTT, a bejáratra pedig kiakasztották a "Megtelt" táblát.
Véleményvezér
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.