Friss cikkeink


Leárazásokból él a magyar

Leárazásokból él a magyar 

A GfK Hungária idei Shopper Insight megkérdezésének eredményeiből az derül ki, hogy mintegy tízből hat vásárló saját bevallása szerint mindig, vagy gyakran ellenőrzi a megvásárolni kívánt termékek lejárati idejét. Egyensúlyba került a bevásárlólista alapján és az előzetes felkészülés nélkül, impulzusból vásárlók aránya. Minden második fogyasztó pedig tudatosan keresi az akciót abban az üzletben, melybe betér.
Csak otthon és az utcán lehet majd dohányozni?

Csak otthon és az utcán lehet majd dohányozni? 

Az Európai Bizottság valószínűleg a közeljövőben konzultációt kezd a munkahelyeken történő dohányzás szabályozásáról, mely minden tagállamban tiltaná a dohányzást munkahelyeken, így éttermekben és bárokban is.
Középkategóriájú tárolók high-end képességekkel

Középkategóriájú tárolók high-end képességekkel 

Újgenerációs tárolórendszereket mutatott be a Hitachi Data Systems (HDS). Az AMS 2000-es sorozat a középkategóriájú tárolók körében mind ez ideig nem elérhető úttörő technológiákat kínál, amelyek nagyobb teljesítményt és megbízhatóságot, jobb csatlakozási és méretezési lehetőségeket, energiatakarékos működést, egyszerűbb használatot, s mindezek eredményeképpen alacsonyabb üzemeltetési költségeket biztosítanak.
Hitel: májustól jobban válogathatnak a bankok

Hitel: májustól jobban válogathatnak a bankok 

A kormány múlt héten jóváhagyta a központi hitelinformációs rendszerről (khr) szóló törvényjavaslatot, amely egy teljes körű lakossági hitelnyilvántartást is magában foglal, pozitív adóslistával kiegészülve - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.
"Nagyon keveset keresek!"

"Nagyon keveset keresek!" 

Közel 75 százalékos az aktuális fizetéssel kapcsolatos elégedetlenség az internetezők körében, mégis akadnak olyan hiányszakmák, mint például az informatikus, melyek kiemelkedő egzisztenciát biztosítanak. Többek közt ez derült ki az IT Factory megbízásából készült gyorskutatásból.
Jól jött a válság Gyurcsánynak

Jól jött a válság Gyurcsánynak 

Szeptemberhez viszonyítva októberben a pártválasztás trendjei nem mutatnak jelentős változást, de a bizonytalanok körében népszerűbb lett az MSZP.
Béreljünk, vagy lízingeljünk autót?

Béreljünk, vagy lízingeljünk autót? 

Az amerikai másodlagos jelzálogpiaci válság hatására válságban van az egész autóipar és a vállalati finanszírozás is, így egyre nehezebben jutnak majd hitelhez a hazai vállalatok.
Sikeresen zárult az Axico Partner Nap

Sikeresen zárult az Axico Partner Nap 

Sikeresen zárult az Axico 15. születésnapja alkalmából 2008 október 16-án rendezett Partner Nap.
Megvannak a legtakarékosabb cégek

Megvannak a legtakarékosabb cégek 

Idén az Axellia, a G és G, a Holcim, valamint az Audi és a Büchl közös pályázata nyerte a Környezeti Megtakarítás Díjakat.
Gyurcsány ezermilliárdot költene a válságkezelésre

Gyurcsány ezermilliárdot költene a válságkezelésre 

Az EU-val és az IMF-el folytatott tárgyalásoknak nincs ára, nem fizetünk azért, hogy e két szervezet a rendelkezésünkre álljon - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az általa kezdeményezett ötpárti megbeszélés után. A Fidesz szerint a jelenlegi kormányfővel "az esély szinte zéró, hogy kilábal az ország a válságból".

Nyolc százalékot emelkedett a BUX 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 598,40 pontos nyitás után tovább emelkedett kedden kora délutánig.

Az M6-ost elkerüli a válság 

A pénzügyi válság nem veszélyezteti az M6/M60-as autópálya építését, a gyorsforgalmi út elkészül a 2010-es átadási határidőre - közölte a kivitelező.

Már csökkenéssel is számol a kormány 

A kormány a beterjesztett költségvetési javaslatban foglalt 1,2 százalékos növekedési prognózisához képest azzal is számol, hogy a GDP jövőre csökken.

Magyarország lenullázza a Valutaalapot? 

Szűkössé válhat Nemzetközi Valutaalap pénzügyi muníciója, főleg abban az esetben, ha még egy-két nagyobb gazdaság a szervezet segítségére szorul.

Újra ingyen konyhabútor! 

A legtöbb új lakópark nem fogja négyzetméterárait csökkenteni, várhatóan ismét divatba jöhetnek majd a milliós értékű ingyen konyhabútorokkal, plazmatévékkel teli hirdetések. Az új lakáspiac növekedését lassítja, hogy sokan félnek a vagyonosodási vizsgálattól. A használt lakások piacára gyorsabban gyűrűzik be a válság.

Mennyi értelme volt a céges tréningnek? 

Hazánkban körülbelül 50-60 cég kínál tréningeket az arra fogékony társaságoknak, s ebből legfeljebb tíz vállalkozik kurzusának hatékonyságmérésére. Az arány azért is elszomorító, mert rendszerint csak a résztvevők véleményét, munkahelyi tapasztalatait összegzik, odáig már nem jutnak el, hogy a szervezet üzleti eredményein is lemérjék a tréning hasznát - mondta Szalai Piroska, a Perfekt Power Kft. ügyvezetője, a CEO Magazin főszerkesztője.

"Sieg heil"-lel köszönt a villamosvezető 

Azonnali hatállyal elbocsátották állásából hétfőn azt a bécsi villamosvezetőt, aki a hangosbemondón keresztül Sieg Heil! köszöntéssel búcsúzott el az utasoktól.

"Egyetlen bűnöző sem érezheti magát biztonságban" 

A múlt csütörtöki újságíró-gyilkosságot követően Ivo Sanader horvát miniszterelnök keményebb fellépést ígért a hasonló bűncselekményekkel kapcsolatban. A zágrábi kormány ezzel próbálja megakadályozni, hogy az ország uniós csatlakozása késést szenvedjen.

Újabb vasutassztrájk a láthatáron? 

Nem történt előrelépés a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV társaságok képviselőinek részvételével megtartott hétfői egyeztetésen, Budapesten.

Minél nagyobb a válság, annál több a vírus 

A PandaLabs kutatásai szerint a kiberbűnözőket is érzékenyen érinti a gazdasági válság: a bankcsődökkel és a tőzsde ingadozásával együtt alakul a feketegazdaság is.

Mi érdekli az üzleti világ nagyhalait? 

Sokan és sokféleképpen kínálják termékeiket, szolgáltatásaikat az üzleti döntéshozóknak, akik szívesen böngészik a híreket is. A reklámozásra igénybe vett médiumok között előkelő helyen szerepel az internet, amelyen keresztül az üzletemberek több mint 90 százaléka elérhető.

Vissza 1982-be: az IMF rántja be a féket 

Folynak a tárgyalások az IMF-el, a hitelkeret akár a 12,5 milliárd dollárt is elérheti, ám cserébe nagyjából 300 milliárd forintos kiadáscsökkentést kell végrehajtani. A pénzügyminiszter szerint távol vagyunk attól, hogy államcsőd fenyegesse Magyarországot, ám ha kell, akkor elkészítik a költségvetés harmadik változatát is.

Előre meghatározta az árakat az Ingatlanszövegség 

Kartellt szervezett a Magyar Ingatlanszövetség a Gazdasági Versenyhivatal szerint (GVH) azzal, hogy ajánlott díjakat határozott meg tagjai számára, ami a GVH szerint sérti a versenytörvényt; bírságot azonban nem szabott ki a testület.

"Képezd magad, vagy nem kapsz pénzt" 

A kormány elfogadta az "Út a munkához" programot, amely jobb összhangot teremt a szociális segélyezés rendszere és a foglalkoztatás között - közölte Budai Bernadett kormányszóvivői hétfőn, Budapesten.

Hullámvasút a tőzsdén 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.164,80 pontos, 9,78 százalékos csökkenéssel, 10.751,23 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 14,58 százalékkal 8.200 forintra csökkent, az OTP részvények ára 5,52 százalékkal 2.550 forintra esett.

200 forint lett a Lánchídból 

A Lánchídra voksoltak a legtöbben a Magyar Nemzeti Bank szavazásán, amelyen a 200 forintos érme képét lehetett kiválasztani.

Olcsóbb lesz a benzin, mint egy euró 

Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az átlagár 272 forint.

Magyarország versenyképes! 

A globális pénzpiaci zavarok ellenére az alapvető befektetési feltételek Magyarországon továbbra is versenyképesek a hasonló célországokéval.

Válság előtti körkép az építőiparról 

A harmadik negyedévben még nem éreztette hatását az építőiparban a mostanra már Magyarországot is érintő globális pénzügyi válság. Az építőiparban az idei harmadik negyedévben megszűnt, felszámolt vagy végelszámolt cégek számának kis mértékű növekedése olyan jelenség, mely megegyezik a teljes gazdasági szektorban tapasztalható trenddel - derül ki az Opten Informatikai Kft. legfrissebb adataiból.

Jönnek a fűtésvizsgálók 

November közepén kezdik meg azon a szakembereknek a vizsgáztatását, akik az épületek energetikai tanúsítására szóló jogosultságot akarják megszerezni.

Már Kuvait is... 

A kuvaiti kormány, amely eddig nem tartotta szükségesnek, hogy a jó állapotúnak tartott bankszektor védelmére keljen, bejelentette, hogy a helyi bankokban elhelyezett betétekre garanciát akar nyújtani.

"Az összeomlás veszélye még nem múlt el" 

Egyre több jel utal a legnagyobb világgazdasági centrumok "mély és szinkronban zajló" recessziójára, amely valószínűleg már az előző negyedévben elkezdődött, áll a legújabb londoni előrejelzésekben, amelyek meredek idei amerikai és euróövezeti jegybanki kamatcsökkentéseket jósolnak. A citybeli elemzők véleménye eltér a magyarországi recesszió esélyeiről, de a magyar devizaadósság-törlesztést a megajánlott külső segítségek ismeretében nem látják veszélyben. A német pénzügyminiszter szerint van még miért aggódni és az 500 milliárdos kormányzati mentőcsomag fontosságát hangsúlyozta.

Globális válság: több millió munkahelynek vége 

A világgazdaság motorját jelentő Kína is kénytelen szembenézni a recesszióval: exportpiacai hanyatlása miatt a dél-kínai Kantonban közel hárommilió dolgozót küldenek el a gyártó cégek. A legnagyobb európai és amerikai autógyártók pedig többhetes kényszerszünettel védekeznek.

Gondok vannak Svájccal 

Berlin Svájc felvételét javasolja az adóparadicsomokat tartalmazó OECD-listára. Keményebb fellépést sürgetnek a svájci adókikerülés ellen.

BMW, Mercedes: gyártási stop! 

A Daimler öt héten át fogja szüneteltetni a gyártást. A BMW hétfőtől állítja le Lipcsében átmenetileg a szerelőszalagot. Gondban a General Motors.

Gyilkosabb üvegházhatású gáz terjed 

Egy üvegházhatást okozó gáz mennyisége a korábbiakban feltételezettnél négyszer több, derül ki az Amerikai Egyesült Államokban végzett mérésekből.

Ciánnal szennyezett felvágott Japánban 

A japán Itoham Foods nevű cég kútjaiban a megengedett mérték háromszorosát elérő mennyiségű ciánt mutattak ki. A vizet élelmiszereknél használták.

Gondban a szoftverfejlesztők is 

A hardver-, félvezető- és szoftvergyártó cégek 170 milliárd dollárnyi árbevételtől fognak jövőre elesni. A cégek 40 százaléka csökkentette terveit.

Több nem veszhet Mohácsnál! 

A feltöltődés és eltűnés veszélye fenyegeti a mohácsi Szabadság-szigetet. A helyi önkormányzat partnereket keresett a természeti értékek megóvásához.

Múlt heti fonákság - Julia Timosenko szoknyahosszával 

A 19. század végének, a 20. század elejének tőkepiacain csak pénzzel, s persze szoknyahosszal foglalkozó elődeinknek nevettető beszólásokra nem volt szükségük ahhoz, hogy 1933. végére a mégoly cudar válságot is felszámolják.

A font is zuhanni kezdett 

A font, amely nyár elején még 2 dollár felett járt, hat éve nem látott mélyponton, 1,58 dollár alatt zárta a hetet, 10 százalékot gyöngült a héten.

A győri Audi nem küld el senkit 

Hosszú távon számít az Audi a vállalatnál alkalmazásban lévő hatezer emberre, a pénzpiaci válság hatásait a bérmunkaerő létszámának változtatásával és műszakátszervezéssel próbálják kivédeni - olvasható a Népszava szombati számában.

Az állam és a biztosítók? Dehogy, az emberek fizetnek! 

Az amerikaiak úgy vélik, hogy az egészségügyi rendszer költségeit igazságosan megosztva hárman fizetik: a munkáltatók, az állam és az alkalmazottak. Két vezető tudós, az amerikai orvosszövetség hetilapjában rámutatott arra, hogy a gyógyellátás anyagi terheit, kizárólag és teljes egészében, mindenütt a polgárok állják.

Egyre több magyarnak fontos, mit eszik 

A magyar fogyasztók 53 százaléka az utóbbi időben jobban odafigyel az élelmiszerek csomagolásán található, összetevőket és tápértéket feltüntető tájékoztatásra, mint korábban - derül ki az ACNielsen Piackutató Kft. on-line felméréséből.

Október 23.: "a rendőrség jól vizsgázott" 

Sikeres volt a rendőrség az október 23-án megismert, rendbontások megelőzésére koncentráló rendezvénybiztosítási módszere - mondta a Népszavának Budapest rendőrfőkapitánya.

Sárközy: "én ezt úgy hívom, hogy szabályozási düh" 

Miután a papír türelmes, a jogalkotás mindig előreszalad: húzójellegű, programszerű, ám mindennek megvalósulása a jogalkalmazásban már jóval nehezebb, az emberek fejében pedig a legnehezebb - mondja Sárközy Tamás jogászprofesszor. A magyar piacgazdaság működési kereteit megteremtő, most húszéves társasági törvény "atyja" úgy véli, a mai gondok jó része szükségképpen együtt jár a rendszerváltozással, de a szerinte teljesen fölösleges politikai izgatottság a legkevésbé a gazdasági jog területét hatja át.

Elképesztő titkos adat a kidobott mobilokban! 

Minden ötödik használtan vásárolt mobiltelefonon, illetve kézi kommunikációs eszközön maradnak bizalmas adatok.

"Számoljon azzal, hogy az Apeh előtt nincs titok!" 

Egy adószakértő jótanácsai a vagyonosodási vizsgálatokkal kapcsolatosan azoknak, akik éppen megkapták az APEH értesítését és ellenőrzés alatt állnak, és azoknak, akik úgy szeretnék szervezni életüket, hogy ne legyen félnivalójuk egy ilyen értesítőtől.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Többmilliós veszteségtől óvhatják meg a gyárakat a diákmunkások és a külföldi dolgozók

Többmilliós veszteségtől óvhatják meg a gyárakat a diákmunkások és a külföldi dolgozók 

Egyre több hazai vállalkozás támaszkodik nyáron a külföldi munkavállalókra és diákmunkásokra annak érdekében, hogy átvészeljék a nyári munkaerőhiányt.

Cégblog

Pénzügyi gondokat okozhat a felhasználóknak a Revolut

Pénzügyi gondokat okozhat a felhasználóknak a Revolut 

Hogyan érinti a felhasználókat, hogy a Revolut július 7-én este felfüggesztette a teljes kripto részét Magyarországon? Ezt járja körül az alábbi elemzés.

Gazdaság

Izgalmas időszak jön az albérletpiacon

Izgalmas időszak jön az albérletpiacon  

A lakbéremelkedés tempója folyamatosan csökken, mivel a két évvel ezelőtti szinthez képest országosan és Budapesten már csak feleakkora az albérletdrágulás éves üteme.

Társadalom

Cicciolina bekeményített, milliárdokat követel

Cicciolina bekeményített, milliárdokat követel 

Staller Ilona tíz millió euró kártérítést követel a római parlamenttől életjáradékának csökkentése miatt.

Infokom

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?

Mégis mire jó a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?  

Mára a hétköznapi emberek is egyre gyakrabban fordulnak különböző nyelvi modellekhez.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo