A nagy kérdés: nekem is fizetnem kell az adót?

Mintegy 150 ezren töltötték le hétfőn reggel öt óráig az APEH honlapján a becsült forgalmi érték kalkulátort, és az ott kapott adatokat mintegy 4 ezren mentették el - közölte az adóhatóság. Az RSM DTM Hungary szerint a kalkulátor nem mindig pontosan számítja ki a forgalmi értéket.

 

A vagyonadó
2010-től egyes lakóingatlanok, a vízi és légi járművek, valamint a nagy teljesítményű személygépkocsik után adót kell fizetni. A vagyonadót először 2010-ben kell bevallani a 2010. január 1-jén érvényes tulajdonlást alapul véve, befizetni pedig két egyenlő részletben kell, először az szja-val egyidejűleg, a bevallás benyújtásával, majd szeptember 30-ig. A jogszabály szerint minden lakóingatlan adóköteles, ám mentesség illeti meg a tulajdonost, ha a lakás forgalmi értéke 30 millió forint alatt van, és életvitelszerűen benne lakik. Szintén mentesül a második lakóingatlan, ha forgalmi értéke 15 millió forint alatt van; a harmadik - és e feletti számú - ingatlan esetében azonban a 15 millió forint forgalmi értéket meg nem haladó lakás után is adózni kell. Az adó mértéke 30 millió forintos forgalmi értékig 0,25 százalék, 30-50 millióig 0,35 százalék, 50 millió forint felett 0,5 százalék.

A vagyonadó kalkulátort pénteken késő délután tették fel az APEH honlapjára, ezzel kívánván segíteni az adózókat a lakóingatlanokat terhelő adó alapjának meghatározásában. A becsült forgalmi értéket akkor is ki lehet számolni, ha az adózó nem kívánja továbbítani adatait az adóhatósághoz. Ha azonban az adatokat elmenti és továbbítja, azt is vállalja, hogy az APEH a közlést követő 6. év végéig megőrzi az adatokat.

Az APEH az ily módon tudomására jutott egyedi adatokat kizárólag a lakóingatlanok adóját érintő bevallási kötelezettség ellenőrzése során, az adózó magatartásának értékelésére, és a jogkövetkezmények megállapítása céljából tárolja. (Magyarán: az adóellenőrzésre kiválasztásnál nem használja fel.) Az adatok megőrzésére azért van szükség, mert az adóhatóság egy későbbi adóellenőrzés során sem késedelmi pótlékot, sem adóbírságot nem állapíthat meg, ha az ingatlan forgalmi értékét magasabban határozza meg az adóalany által bevallotthoz képest, amennyiben az adóalany a kalkulátor által kiszámolt értéket vallja be forgalmi értékként.

Vannak még hiányosságok

„A program jelenlegi működése alapján feltételezhetően azok fognak élni az adatok lementésének lehetőségével, akik számára a kalkulátor reális piaci értéket mutat" - közölte Hegedüs Sándor, az RSM DTM Hungary Zrt. adócsoportjának vezetője. „A többi adóalanyt érdemes azonban figyelmeztetni, hogy a törvény alapján meghatározott úgynevezett számított érték, amelyet szintén be kell vallani, és az adó alapjaként bevallott vélt forgalmi érték jelentős különbözete szintén okot adhat az ellenőrzésre" - tette hozzá a szakember.

„Tesztelésképpen egy közepes méretű zuglói, istvánmezei lakás forgalmi értékére kérdeztünk rá. A paraméterek meghatározása után a kalkulátor egy olyan értéket számított ki, amely a helyi viszonyok ismeretében jóval a piaci ár felettinek tekinthető. Ráadásul a konkrét utcától eltávolodva ugyanezek a paraméterek szinte azonos értéket eredményeztek. Így fordulhatott elő, hogy a kalkulátor az elegáns, követségi negyednek tekinthető Stefánia úton ugyanazt az értéket határozta meg, mint az alacsonyabb presztízsű ingatlanokkal bíró környező utcákban. Sőt még az azonos irányítószámmal rendelkező Hungária körúton fekvő ingatlan esetében is ugyanazt az értéket kalkulálta a program" - mondta Hegedüs Sándor, az RSM DTM Hungary Zrt. adócsoportjának vezetője.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo