Rendezvényszervezés cikkek


Sokk a filmiparban és a rendezvényeknél: ezekkel a cégekkel bánt el a járvány

Sokk a filmiparban és a rendezvényeknél: ezekkel a cégekkel bánt el a járvány 

Mélyrepülésbe kezdtek a filmes vállalkozások és a rendezvényekkel foglalkozó cégek a koronavírus-járvány hatására. A filmes cégek összesített árbevétele közel 40 százalékkal 239 milliárd forintra esett, míg az adózott eredmény 64 százalékkal csökkent. A korlátozások miatt elmaradó rendezvények 56 százalékos árbevétel-csökkenést és 22 százalékos leépítési arányt hoztak magukkal – derült ki az Opten és a Positive Adamsky közös elemzéséből, amely a marketing- és kreatívágazatban működő cégek teljesítményét mérte fel. A járvány ellenére csúcsot döntött a piackutató cégek árbevétele, de az ágazatban összeségében több 13 ezer állás szűnt meg és 450 milliárd forinttal kevesebb volt az árbevétel.
Kevés rendezvényszervező cég dobta be a törölközőt - hogyan lehet túlélni?

Kevés rendezvényszervező cég dobta be a törölközőt - hogyan lehet túlélni? 

A koronavírus-járvány tavaly márciusi megérkezése a rendezvények, konferenciák számát azonnal lenullázta. A fő tevékenységként rendezvényszervezéssel foglalkozó társas vállalkozások egyik napról a másikra árbevétel nélkül maradtak. Az elmúlt 12 hónap azt mutatja, hogy bár kevesen dobták be a törölközőt, de jelentős leépítéseket voltak kénytelenek megvalósítani.
„A problémák szisztematikus kezelésére tanított meg a járvány”

„A problémák szisztematikus kezelésére tanított meg a járvány” 

A koronavírus-járvány tavaly tavaszi megjelenése, majd a rendezvények megszűnése miatt egy magyar vállalkozás 180 fokos fordulat véve teljesen új irányba indult el, és műanyag térelválasztók gyártásába vágott. Várnai Péterrel, a Teamlab ügyvezetőjével beszélgettünk arról, miként tudott átállni a cég erre az új területre.
Mentenék a menthetőt – összefogtak a rendezvényszervezők

Mentenék a menthetőt – összefogtak a rendezvényszervezők 

Az üzleti céllal Magyarországra érkező vendégek számának növelésére és az üzleti rendezvények biztonságos protokolljának kialakítására összefogtak a rendezvényiparban működő szakmai szervezetek - közölte a Budapest Convention Bureau.
Óriási bajban vannak a rendezvényszervezők

Óriási bajban vannak a rendezvényszervezők 

A kormánytól kérnek segítséget a rendezvényszervezők, mert az évi csaknem ezermilliárd forintot termelő iparág március óta a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt - mondta Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnöke.
Hány rendezvényszervező vállalkozás várja a járvány végét?

Hány rendezvényszervező vállalkozás várja a járvány végét? 

A turizmus mellett a rendezvényszervezők váltak a koronavírus egyik első áldozataivá, hiszen már a betegség első megjelenésekor elkezdődött a különböző rendezvények, konferenciák tömeges lemondása és törlése. Ma még csak találgatni lehet, hogy a 3600 társas és egyéni vállalkozásból mennyi fogja megélni a 2021-es évet – állapítja meg az Open céginformációs szolgáltató.
Megy a szekér a rendezvényszervezőknek

Megy a szekér a rendezvényszervezőknek 

Negyedik éve óta folyamatosan olvad a magyarországi rendezvényszervező cégek száma, ellenben összárbevételük emelkedése évek óta töretlen – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.
Még három hétig lehet pályázni a gasztronómia népszerűsítésére

Még három hétig lehet pályázni a gasztronómia népszerűsítésére 

Január 31-ig 2 pályázati ablakban, 85 millió forintos keretösszegből, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a rendezvényeket szervező, magyar élelmiszerpiacot és gasztronómiát népszerűsítő, a hazai termékek piaci megjelenését erősítő, az agrárágazatunkat, avagy annak valamely szegmensét bemutató, fejlesztő, gazdasági társaságok, köztestületek, szövetségek, egyesületek, alapítványok és szakmai szervezetek, terméktanácsok.
Alapszabályok a sikeres bulihoz

Alapszabályok a sikeres bulihoz 

Kínos perceket élhet át egy cég vezetősége, ha egy általa meghirdetett promóciós vagy reprezentációs rendezvényen, illetve termékbemutatón üres széksorok maradnak. Ez ugyanis azt a benyomást kelti a megjelent érdeklődőkben, hogy a vállalkozás nem kellőképpen professzionális. Hogy a blamázst elkerüljük, fontos betartanunk néhány aranyszabályt.
Remek parti vagy kínos este? Ezen múlik

Remek parti vagy kínos este? Ezen múlik 

Nem a karácsonyi parti az egyetlen céges rendezvény, amit meg kell szervezni az év során, de már az sincs ám annyira messze! Megmutatjuk a tipikus hibákat, hogy sikeres legyen, bármilyen rendezvényt is tervez.

Előretörünk a konferenciaturizmusban 

Magyarországon 2014-ben összesen 2557 konferenciát rendeztek, ami 8,3 százalékos növekedés az előző évhez képest. A nagy befogadóképességű, új budapesti kongresszusi központ 2018-ra tervezett megnyitása jelentős pozitív változást hozhat a nemzetközi helyezésekben.

Erős lehet az év vége a rendezvénypiacon 

Az év vége hagyományosan erős a rendezvények tekintetében, a konferenciák mellett a vállalati „bulik” is a keresletet erősítik. A piacon az egyedi megoldásokkal tudnak kitűnni a rendezvényszervező cégek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya  – a kapcsolatépítés új korszaka jön

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya – a kapcsolatépítés új korszaka jön 

Elérheti az 1,5 - 2 millió forintos tételt is egy átlagos hazai kkv éves névjegykártya gyártásának összköltsége.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Cégblog

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész!

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész! 

A horgászat napjaink egyik, ha nem a legnépszerűbb hobbija. Ami viszont a felszereléseket illeti, közel sem olyan egyszerű a képlet, ahogy elsőre egy laikusnak tűnhet. Nemcsak egy horgászbotra van szükség, hanem olyan eszközökre és kiegészítőkre is, melyek segítik a munkát az olykor hosszú órák alatt. Sőt, egy jól rögzített bottartó, egy jó csali nélkül talán nem is fogunk jó kedvvel távozni a vízpartról – és sok hallal találkozni sem.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Infokom

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát  

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo