Opten cikkek


A jelek egyértelműek: folytatódik a válság

A jelek egyértelműek: folytatódik a válság 

Továbbra is emelkedik a cégbezárások száma, nem hagy alább a csődhullám - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató februári jelentéséből. Az Opten szerint a cégfelszámolások számának remélt stagnálása helyett további megszűnésekkel kell számolnunk, ami a válság elhúzódását jóslók véleményét támasztja alá.
2010 jobban kezdődik, mint 2009

2010 jobban kezdődik, mint 2009 

Csökkent a felszámolások száma januárban, de a fellendülés éveit így is messze meghaladó számú, 1296 cég ment tönkre januárban - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből. Az Opten szerint elképzelhető, hogy a 7,1 százalékos csökkenés mögött munkanaphatás áll, de az adat még így is a kkv-szektor elhúzódó agóniáját jelzi.
"Radikálisan csökkenteni kell a mikrovállalkozások számát"

"Radikálisan csökkenteni kell a mikrovállalkozások számát" 

Az egy évvel korábbinál 31,5 százalékkal több, összesen 15 066 cég ment tönkre tavaly Magyarországon - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Az egész éves adat ugyan megfelel az előzetes várakozásoknak, az éven belüli lefutás viszont elnyújtott válságot mutat, ami rossz hír a magyar gazdaság számára. Az Opten szerint nem áll meg az a politikai közhely, hogy a kis cégek húzzák a gazdaságot.
Lenne oltás a vállalkozásoknak is...

Lenne oltás a vállalkozásoknak is... 

Novemberben 1300 cég került felszámolás alá Magyarországon. Ez nagyjából megfelel az elmúlt fél év átlagos havi adatainak - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató közleményéből. November végéig összesen 13 708 cég jutott hasonló sorsra, miközben 12 383 cég bezárásáról maguk a tulajdonosok döntöttek.
Az adatok jelzik: gondban a magyar cégek

Az adatok jelzik: gondban a magyar cégek 

Novemberben 1300 cég került felszámolás alá Magyarországon. Ez nagyjából megfelel az elmúlt fél év átlagos havi adatainak - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató közleményéből. November végéig összesen 13 708 cég jutott hasonló sorsra, miközben 12 383 cég bezárásáról maguk a tulajdonosok döntöttek.
Csalárd csőd vagy adóelkerülés a szándék

Csalárd csőd vagy adóelkerülés a szándék 

Októberben ismét több mint 300 építőipari céggel szemben indult felszámolási eljárás, és 258 végelszámolást jelentettek be a cégbíróságok. A növekedés üteme lassulni látszik, mert már a viszonyítási alapnak tekintett tavalyi időszak is a válság jegyében telt - adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. - A javuló cégalapítási kedv mögött nemigen állhat más, mint adóelkerülés vagy a csalárd csőd szándéka - véli a szakértő.
Ezrével buknak a cégek, mégis sok van belőlük

Ezrével buknak a cégek, mégis sok van belőlük 

Októberben 1305 vállalkozással szemben indult felszámolási eljárás, tíz hónap alatt pedig 12 318 jutott hasonló sorsra - közölte az Opten céginformációs szolgáltató. Tavaly egész évben számoltak fel 11 515 vállalkozást, pedig az év utolsó hónapjaiban már akkor megmutatkozott a válság hatása az adatokon. A csőd- és felszámolási eljárások mellett végelszámolásból is több indult már, mint tavaly egész évben.
Csak a bíróság szabadnapjai miatt lett szebb a statisztika

Csak a bíróság szabadnapjai miatt lett szebb a statisztika 

Az augusztusi pozitív meglepetés után az előre megjósolt módon visszatért a válságpályára a cégbedőléseket mutató adatsor - adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató. Szeptemberben 1400 céggel szemben indítottak felszámolást a hitelezők, így az első három negyedévben összesen 34 százalékkal több cég dőlt be, mint egy évvel korábban.
Továbbra is gondban az egyik kiemelt iparágunk

Továbbra is gondban az egyik kiemelt iparágunk 

Szárnyaló tőzsdéről, erősödő forintról, éves rekordokról szólnak a hírek az utóbbi időben. Ebbe a trendbe illeszkednek az építőipari cégek felszámolásáról szóló adatok is, hiszen augusztusban kevesebb céggel szemben indult fizetésképtelenségi eljárás, mint egy évvel korábban. Az Opten céginformációs szolgáltató szerint azonban az ágazat nincs még túl a válság nehezén.
Szabadságolások miatt javul a magyar statisztika

Szabadságolások miatt javul a magyar statisztika 

Az előző havinál 70 százalékkal, az egy évvel ezelőttinél 27 százalékkal kevesebb céggel szemben indult felszámolási eljárás 2009 augusztusában. „Korai lenne trendváltásról beszélni, hiszen minden korábbi adat azt mutatja, hogy a kkv-k válsága még nem ér véget, így az augusztusi alacsony szám mögött sokkal inkább a cégbírósági szabadságolások állnak, semmint az üzleti környezet változása” – nyilatkozta az adatokat közzétevő céginformációs szolgáltató, az Opten Kft. stratégiai igazgatója.

Nagy gondban van még a magyar építőipar 

Bár a KSH adatai szerint az építőipar teljesítménye júniusban csaknem 16 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, a cégadatokon még messze nem látszik az ágazat válságának vége. Júliusban 290 céggel szemben indult felszámolási eljárás az ágazatban, ez lényegében megegyezik a tavasszal mért havi értékekkel - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

A felszámolás után is van élet 

Az idén 30 százalékkal több vállalkozás ellen indult felszámolási eljárás, mint a tavalyi év azonos időszakában. Akinek a cégét megszüntetik, jellemzően egyből alapít egy újat, így a piac megtisztulása még várat magára.

Örülhetünk: kevesebb a magyar építőipari cég 

Kedvező jelenség lehet, hogy az egy évvel korábbihoz képest kevesebb céget alapítanak, mert ez arra utal, hogy a felszámolt vagy megszűnő cégek nem osztódással szaporodnak, ami korábban - különösen az építőiparban - jellemző volt - véli az Opten stratégiai igazgatója. Ebben az ágazatban túl szétaprózódott a tulajdonosi szerkezet, így gyakori a fizetés nélkül tönkremenő, kiürített, vagyon nélküli társaság.

"Jó jel lehet, hogy nő a végelszámolások száma" 

A végelszámolások száma az első negyedévben 40 százalékkal 478-ra nőtt. Az Opten stratégiai igazgatója úgy véli, ez kedvező jelenség lehetne, mert az ágazatnak rossz híre van, a szétaprózódott tulajdonosi szerkezetben sok a fizetés nélkül tönkremenő, kiürített, vagyon nélküli társaság, és félő - teszi hozzá -, hogy a végelszámolások egy jó része is átalakul felszámolássá a kifizetetlen számlák "felszínre kerülése után".

"Az üzleti bizalom csak naivitás" 

Erőteljesen emelkedett a felszámolások és a végelszámolások száma márciusban és az egész első negyedévben. Amíg tavaly az első három hónapban 2895 cég ellen indult felszámolási eljárás, addig idén már 3528 cég jutott erre a sorsra - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató március 31-én lezárt adataiból.

Még csak most kezdődik a csődhullám? 

Súlyos mértékben emelkedni fog a nem fizetővé váló adósok aránya a globális - azon belül pedig főleg az európai - vállalati szektorban, áll a Moody's Investors Service kedden Londonban kiadott előrejelzésében. Magyarországon tavaly 14 százalékkal nőtt a fizetésképtelen cégek száma, míg idén valószínűleg minden negatív rekordot megdöntünk a felszámolásoknál.

Válság előtti körkép az építőiparról 

A harmadik negyedévben még nem éreztette hatását az építőiparban a mostanra már Magyarországot is érintő globális pénzügyi válság. Az építőiparban az idei harmadik negyedévben megszűnt, felszámolt vagy végelszámolt cégek számának kis mértékű növekedése olyan jelenség, mely megegyezik a teljes gazdasági szektorban tapasztalható trenddel - derül ki az Opten Informatikai Kft. legfrissebb adataiból.

Végrehajtókat indít az APEH 

A végrehajtási eljárások számának növekedése az APEH-nak köszönhető, állapítja meg az Opten jelentése, melyből kiderül, hogy tart a cégalapítási láz.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Szalay-Berzeviczy Attila: A magyar emberek és a vállalati szektor agyon van adóztatva európai szinten is

Szalay-Berzeviczy Attila: A magyar emberek és a vállalati szektor agyon van adóztatva európai szinten is 

 A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.

Cégblog

Tudjuk-e, mit viszünk be a szervezetünkbe, mit kenünk a bőrünkre?

Tudjuk-e, mit viszünk be a szervezetünkbe, mit kenünk a bőrünkre? 

Étrend-kiegészítők, kozmetikai termékek vásárlásakor szinte csak a csomagoláson szereplő állításokra, marketingüzenetekre és összetevőlistákra hagyatkozhatunk.

Társadalom

Irán miatt 44 év óta először nőtt a kivégzések száma

Irán miatt 44 év óta először nőtt a kivégzések száma 

Amnesty International: 44 év óta tavaly volt a legtöbb kivégzés világszerte.

Infokom

Soha nem látott AI-költésbe kezdtek a cégek

Soha nem látott AI-költésbe kezdtek a cégek 

Máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia visszafogja a béreket.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo