Fidesz cikkek
Magyarország: a vallásháború után elég egyetlen párt?
„Rengeteg feszültséggel tudja csak majd véghezvinni a döntéseit, a szükséges források előteremtését a kormány, mert a választók nem adnak felhatalmazást a további megszorításokra" - véli Tölgyessy Péter. Tamás Pál, az MTA Szociológia Intézetének vezetője szerint az értelmiség „törzsi politizálása" a felelős a lakosság számára is nehéz, komoly következményekkel járó, a társadalmat is megosztó súlyos ideológiai szembenállásért.
"Bajnaiék jók, de még jobb lenne egy Fidesz-kormány"
A Figyelő és a Straketing Stratégiai Marketingkutató és Tanácsadó Iroda idén is elkészítette felmérését, melyben arról kérdezték a vállalatvezetőket, hogy hogyan vélekednek az elmúlt év gazdaságpolitikájáról és milyen várakozásaik vannak a jövőre vonatkozóan. A Figyelőben ma megjelent eredmények szerint a cégvezetők elégedettek a Bajnai-kormánnyal, mégis a határozott véleményt nyilvánítók nagy része szerint a Fidesz-kormány kedvezőbb lenne az ország gazdasága szempontjából.
Fidesz: Bajnai és Demszky is felelni fog
Ha a Fidesz kormányra kerül, akkor felelniük kell azoknak, akik közpénzt loptak - mondta Szijjártó Péter a Fidesz elnöki stábjának vezetője vasárnap Budapesten.
Milyen lesz a fideszes gazdaság?
A várható piaci reakciók és a lakossági adósokra ebből eredő hatások miatt a választások után is valószínűtlen a költségvetési konszolidációs program visszafordítása Magyarországon - áll az egyik vezető londoni befektetési ház pénteken közölt átfogó helyzetértékelésében.
Mire készül Orbán Viktor?
Egy leendő Fidesz-kormány több gazdaságpolitikai lépését ismertetette Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) hétfői budapesti fórumán. A Fidesz elnöke a VOSZ hat javaslatából ötöt elvállalt. A vállalkozók képviselői gazdasági növekedést és munkahelyteremtést szorgalmaztak.
Orbán "nem tud kezet adni"
Orbán Viktor vállalja, hogy ha kormányra kerül, akkor a vállalatok adóterheit négy, a lakosságét hat év alatt a régiós versenytársak szintjére csökkenti pártja. A Fidesz elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) hétfői budapesti fórumán az euró bevezetésének időpontjára "nem tudott kezet adni"; ígérte, a családon belüli öröklésnél "szabad vagyon áthárítást" vezetnek be.
Ismerteti terveit a Fidesz
Budapesten ülésezik az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetése csütörtökön és pénteken. Az eseményen részt vesz José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is. Az ülés időzítése nem véletlenül esett a választások előtti időszakra - jelentette ki Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában. A megbeszélésen ugyanis tájékoztatni szeretnék a néppárti képviselőket, mire készül a Fidesz kormányra kerülése esetén.
"A hírben az a fontos elem, hogy a Fidesz reformokra készül"
Amerika: Kevés hiányzott a mínuszba csúszáshoz - Kéz a kézben menetelt Észak felé az olaj és az arany - Ázsia: A nyersanyagcégek segítik az emelkedést - Gyengül a dollár, erősödött a jen és a forint - Kisebb gyengülésre számítunk ma a hazai parketten.
Enged az IMF a Fidesznek?
"Valahol középen" találkozhat a Fidesz és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a választások utáni költségvetési tárgyalásokon, de az IMF-nek szigorú feltételei lesznek a hiánycél esetleges növelésének elfogadása fejében - áll az egyik vezető nemzetközi elemző cég pénteken ismertetett forgatókönyvében.
Az LMP megelőzte az MDF-et
Lassan növekvő választási kedv mellett továbbra is három párt parlamentbe jutása tekinthető biztosnak. A baloldalon a szavazókat egyelőre megosztja, hogy több párt és miniszterelnök-jelölt közül lehet választani. Mesterházy Attilának Bokros Lajossal is meg kell küzdenie az elbizonytalanodott szocialista szavazókért. A Jobbik tábora külön pólust alkotva karakteresen elkülönül a kormányoldaltól és parlamenti ellenzékétől, de kormányfő-jelöltjének alacsonyabb ismertsége és támogatottsága hátrányt jelent a centrális pozícióban lévő Orbán Viktorral és a Fidesszel szemben.
"Az MSZP nem, a Fidesz egymillió munkahelyet ad 10 év alatt"
Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára beismerte, hogy az MSZP nem a munkahelyteremtés, hanem a munkahely-ellenesség és a munkanélküliség pártja - közölte Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton az MTI-vel.
Orbán-kormány: erős kancellária és 8 minisztérium?
Miközben egy esetleges Fidesz-kormány majdnem húsz vállalását ismertette Orbán Viktor egy hét alatt, addig a kormányzati szerkezetről még nem született döntés. Az MTI fideszes forrásból származó információi szerint a párt négy verzió közül fog választani.
Bokros Orbántól: "Önök mikor számolnak el a terveikkel?"
Nyilvános vitára hívta ki Orbán Viktort az MDF miniszterelnök-jelöltje, Bokros Lajos. Nyílt levélben Bokros a vita kezdeményezését azzal indokolta: "az elmúlt hetek szakpolitikai káoszát látva" az a meggyőződése alakult ki, hogy "a Fidesz egy kormányzásképtelen erő". Orbán Viktorhoz, a Fidesz elnökéhez fordulva felhívta a figyelmet arra, hogy a legnagyobb ellenzéki párt néhány hónap múlva kormányzásra készül, ami - mint írta - nagy felelősség.
Nagyott "hibázott" a fideszes politikus, nem is lesz jelölt
Mádi László, a Fidesz lakásügyi szakpolitikusa egy csütörtöki konferencián arról beszélt, hogy a vagyonadót csak rövidtávon kell elfelejteni, a későbbiekben el kell gondolkozni a bevezetésén. A Fidesz vezetése ezt nem tolerálta, pénteken döntött: Mádi nem indulhat képviselőként a választásokon. A képviselő 1988 óta tagja a pártnak.
Ingatlanadó: a Jobbik és a Fidesz később bevezetné
Oszkó Péter szerint lehet, hogy nem lesz szükség további tartalékzárolásra a kieső ingatlanadó miatt. Az ellenzék szerint most nem kell az ingatlandó, de a későbbiekben el kell gondolkodni a bevezetésén. A Jobbik sem tiltakozik.
Megvédené a nyugdíjasokat az MSZP
Aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP a "nyugdíjkatasztrófa ellen" hétfőn; az akció célja, hogy a szocialisták egyértelművé tegyék, mit gondolnak a nyugdíjrendszerről, illetve, hogy „megvédjék a nyugdíjasokat" a Fidesz modelljétől. Az ellenzéki párt is gyűjti az aláírásokat, szerintük a szocialisták "agresszív" támadást indítottak a nyugdíjasok és a jövőbeni nyugdíjasok ellen is
Fidesz-MSZP vita: Ki teszi tönkre a nyugdíjasokat?
A Fidesz szerint gátlástalan, kétségbeesett hazudozás zajlik MSZP-s oldalon a nyugdíjak ügyében, a szocialisták ugyanis el akarják kerülni az elszámolást a nyugdíjasok felé. AZ MSZP elnöke korábban azt mondta, hogy a Fidesz által tervezett lépések "nyugdíjkatasztrófát" okoznának.
"Legjobb lenne egy Fidesz-kormány"
A Forsense 1000 fős közvélemény-kutatásában arra kérdezett rá, hogy néhány hónappal a választások előtt milyen lehetséges összetételű kormányokban gondolkodnak a különböző választói csoportokhoz tartozók.
Navracsics: "a szakszerű és válságkezelő miniszterelnök..."
A Fidesz elnöksége garantálja, hogy - a párt kormányra kerülése esetén - negyven évnyi szolgálati idő után, életkortól függetlenül, minden nő nyugdíjba mehet - jelentette be Navracsics Tibor pénteken Budapesten.
Fidesz: "kormányprogram akkor lesz, miután bizalmat kaptunk"
A Fidesz pártigazgatója szerint pártja megnyerheti mind a 176 egyéni választókerületet. Kubatov Gábor az MTI-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy a Fidesz rövid, olcsó, egy hónapos intenzív kampányt folytat majd, de addig is önkénteseket toboroz, adományokat gyűjt. Minden választókerülethez úgy állnak hozzá, beleértve Szegedet, Battonyát, az összes budapesti és miskolci körzetet, Komlót vagy éppen Kazincbarcikát, hogy mindegyiket meg lehet és meg is kell nyerni, bárki is legyen az ellenfél.
10 évre készül a Fidesz
Ha kormányra kerül, akkor tíz évre szóló lakáspolitikát dolgoz ki a Fidesz, és létrehoz egy olyan szervezetet, amely "elég közel lesz" a döntéshozókhoz ahhoz, hogy megfelelően képviselje az építőipartól a lakásépítésen át az ingatlanok bérbeadásig terjedő szférát - nyilatkozta Mádi László, a Fidesz lakáspolitikusa az MTI-nek.
Oszkó: "ez végképp komolytalan"
A politikai kampány részének tekinti a 29 közgazdász által most publikált jelentést "a jövő évi költségvetés trükkjeiről" Oszkó Péter pénzügyminiszter, aki kedden az a MTI-nek azt nyilatkozta, hogy örömmel áll a 29 közgazdász rendelkezésére, amennyiben érdemi párbeszédre törekszenek.
Fidesz le, MSZP fel
Jelentősen csökkent a két nagy párt támogatottsága közötti különbség, mivel a Fidesz-tábor lemorzsolódása folytatódott, az MSZP pedig visszakapaszkodott az év eleji szintre - derül ki a Medián decemberi felméréséből.
Orbán-Bajnai: 40-25
A Századvég és a Forsense 2009. december közepén közéleti-politikai témájú telefonos vizsgálatot készített. Az év utolsó hónapjában a Fidesz támogatottsága 5 százalékponttal nőtt az előző hónaphoz képest, míg az MSZP-é nem változott.
Fidesz vs. Wing: mennyit ér 20 év múlva 2 milliárd forint?
Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója sajtótájékoztatóján a Magyar Televízió új székházának szerződéséről azt mondta, hogy "kilencven milliárd megy offshore cégekhez az adófizetők pénzéből húsz éven keresztül, ezért feljelentést tett a Fidesz. A Millenniumi Média Kft. szerint 20 év alatt 48 milliárd az mai értéken 22 milliárd és nem 90.
Dübörög a kampány: az MSZP és az SZDSZ kirabolja Budapestet
A Fidesz szerint az MSZP és az SZDSZ bűnszövetségben teszi tönkre a fővárost, és rabolja ki a fővárosi önkormányzatot, valamint a BKV-t. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: az MSZP és az SZDSZ lassan húsz éve irányítja Budapestet, és ez alatt az idő alatt a főváros a csőd szélére jutott.
"Ha a Fidesz meggyőző módon tudná bemutatni..."
A piac a Fideszt is rászorítaná a feszes költségvetés fenntartására, ha az ellenzéki párt jövőre kormányra kerül - áll londoni elemzők friss előrejelzésében, amely szerint a korábbi Fidesz-kormány felelős költségvetési politikájáról volt ismert.
Pénztárból biztosító: az MSZP reméli, hogy a Fidesz egyetért
Az MSZP azt reméli, ha a Fidesz nem is jut el odáig, hogy támogassa a magánnyugdíj-pénztárak magánnyugdíj-biztosítókká alakítását, egy udvarias tartózkodással legalább jelzi, hogy egyetért a fő iránnyal, az új parlament pedig legfeljebb korrigálja a törvényt. Varga Mihály (Fidesz) kedden jelezte: a választások utáni új kormány első lépései közé tartozik majd, hogy korrigálja az ezzel kapcsolatos mai terveket.
Az IMF nem örülne a Fidesz-kormány "7 százalékának"
Magyarország nem hívja le az esedékes IMF részletet, az Európai Unióval is megállapodásra készül, hogy a kölcsön lehívását későbbre halasztja - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter hétfőn Budapesten. Az IMF és az Európai Bizottság
Indul a kampány: az MSZP a fideszes adóemeléseket sorolja
"Abból, hogy egy párt képviselői hogyan kormányozzák a választók által rájuk bízott néhány ezres, néhány tízezres, esetleg néhány százezres településeket, joggal következtethetünk arra, hogyan kormányozná ez a párt az országot. Mai esettanulmányunkban azonban nem egy, hanem több mint félszáz fideszes település példájából vonunk le következtetést a Fidesz majdani esetleges kormányzására, az arra vonatkozó, idézett kijelentések igazságtartalmára nézve" - mondta Szabó Zoltán, szocialista képviselő sajtótájékoztatóján. A Fidesz válaszában a szocialistákra nézve negatív megjegyzéseket szedte csokorba baloldali lapoktól, politikusoktól és politológusoktól.
Mivel készül a kormányváltásra a Fidesz?
Pokorni Zoltán szerint a demokratikus jogállam keretei között mindenképpen meg kell próbálni feltárni az elmúlt évek elhíresült botrányait, még akkor is, ha bizonytalan, hogy milyen eredményt lehet majd elérni.
Orbán már a vészhelyzetre készül
A Fidesznek fel kell készülnie arra, hogy a jövő tavasszal Magyarország gazdasági vészhelyzettel találja magát szemben - mondta Orbán Viktor magyar újságíróknak csütörtökön Brüsszelben.
Fidesz: "55 ezer forintból legfeljebb éhen halni nem lehet"
Arra kéri a Fidesz a kormánypárti képviselőket, ne a legelesettebbek zsebében kotorásszanak, mert ott már nincs mit keresni. Czomba Sándor, az ellenzéki párt képviselője ezt az "egy család, egy segélyezett" elvvel kapcsolatban mondta szerdán Budapesten.
Fidesz-MSZP-Jobbik: 62-20-12 százalék
Az őszi politikai évnyitót követően jelentősen változott a politikai pártok támogatottsága. Míg a Fideszt egyértelműen kedvezően érintette a politikai napirend sűrűsödése, addig a szocialisták, illetve a kormány veszítettek támogatottságukból. Igaz ez személyesen a miniszterelnökre is, aki Orbán Viktorral szemben komoly hátrányban van a miniszterelnöki alkalmasság megítélését illetően.
A Fidesz és a Jobbik kétharmadon
A Progresszív Intézet közvélemény-kutatása szerint ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, minden bizonnyal hárompárti parlament alakulna. A teljes lakosság körében a Fidesz 41, míg az MSZP 19, a Jobbik pedig 6 százalékon áll.
Orbánnál még hiányos a miniszterlista
Sok az aspiráns, de kevesen alkalmasak miniszteri posztra egy esetleges Fidesz-kormányban. Orbán Viktor kulcstárcáknál (oktatási, egészségügyi) is csak keresi a megfelelő embert. - írja a Népszabadság mai számában.
Büdzsé 2010: növekedési pálya vagy félévre sem elég pénz?
A jövő évi költségvetés tervezetéről nyitottak a tervek szerint három napig elhúzódó vitát kedden az országgyűlési képviselők. A kormány álláspontja szerint a gazdaság már 2010 második felére növekvő pályára állhat a pénzügyi stabilitást szolgáló büdzsé hatására, a Fidesz szerint viszont a következő költségvetés már a benyújtásakor megbukott, és fél évig sem lesz képes biztosítani az ország gazdálkodását.
"A szocialisták kiszedik a gyerekek tányérjából az ebédet"
Az MSZP azt kezdeményei, hogy állítsanak be bérplafont a válság idejére a többségi állami és önkormányzati tulajdonú vállalatok és a közpénzből finanszírozott közmédiumok vezetőinél. A Fidesz szerint a szocialisták úgy csinálnak, mintha éppen ők harcolnának a végkielégítések és a többmilliós havi fizetések ellen.
Ilyen is rég volt: van, amiben egyetért az Fidesz és az MSZP
Hat évre visszamenőleg minden fővárosi cég és intézmény menedzsmenttel kapcsolatos munkaszerződéseinek átvilágítását javasolja a fővárosi MSZP, és ehhez az ellenék bevonásával egy munkabizottság felállítását kezdeményezi. Fónagy János a Fidesz fővárosi elnökeként támogatja a szocialista javaslatot.
MSZP: "Kósa Lajos haverjának kéne lenni"
Szabó Zoltán MSZP-s képviselő szerint Debrecenben a helyi elit két kézzel osztogatta magának az adófizetők pénzét; a szocialista politikus vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Kósa Lajos polgármester hazudott a választóknak, a debreceni polgároknak.
Bukik a teljes politikai elit
A közéleti szereplők megítélése mélyponton van, a százfokú értékelő skálán ezúttal 29 pont az összesített népszerűségi mutató - ismerteti a Népszabadság hétfői száma a Szonda Ipsos augusztusi közvélemény-kutatásának megállapításait. A középérték közelében csak Sólyom László és Orbán Viktor találhatók, a többiekről egyértelműen kedvezőtlen képet festenek a választók. A lista legnépszerűtlenebb politikusai Kóka János (18 pont), Gyurcsány Ferenc (19 pont), Draskovics Tibor (20 pont), Retkes Attila (22 pont) és Demszky Gábor (23 pont).
Az MSZP-s gazdaságpolitikát folytatná a Fidesz
A Political Capital elemzése szerint a Bajnai-kormány és a Fidesz gazdaságpolitikája között nincsenek rendszerszintű különbségek, ezt látszik alátámasztani a legnagyobb ellenzéki párt politikusainak és vezetőinek nyilatkozata is. A kutatás szerint a jobbközép párt jelenleg egyszerre igyekszik kitapogatni és tágítani saját gazdasági és politikai mozgásterét, megnyugtatni a befektetőket és felkészíteni a választókat a következő kormányzati ciklus népszerűtlenebb intézkedéseire.
"A Fidesz visszaadná a hitet"
A Fidesz szerint az ősszel össze fog roppanni a Munkaerőpiaci Alap, ha a jelenlegi tendencia folytatódik: a bevételi oldal nem teljesül, a kiadási oldalról ugyanakkor óriási a kiáramlás. Erre Filló Pál szocialista képviselő úgy reagált, hogy a Munkaerőpiaci Alap működőképességét semmi nem veszélyezteti, a munkanélküliség nem nőtt másfél hónapja.
Fidesz: 14, MSZP: 4, Jobbik: 3, MDF: 1
A szavazatok 99,97 százalékának összesítése szerint a választópolgárok 36 százaléka szavazott. A Fidesz 14, az MSZP 4, a Jobbik 3, az MDF egy képviselőt küldhet Brüsszelbe. A közvélemény-kutatók alaposan mellétrafáltak: a Jobbik közel 15 százalékot ért el.
3264 milliárdot kér számon a Fideszen a kormányszóvivő
A kormányszóvivő szerint ha kormány minden a Fidesz által szorgalmazott válságkezelő intézkedést visszavonna, az a tervezetthez képest további 6 százalékkal növelné a 2010-es költségvetési hiányt.
Nehéz helyzetben a pécsi polgármester
Páva Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az időközi polgármester-választást Pécsett vasárnap. A városvezető azonban ellenzéki polgármesterként állhat munkába, mivel a közgyűlésben az MSZP-SZDSZ koalíció van többségben.
Félti a szavazóit a Fidesz
Több mint másfél millió ajánlószelvényt gyűjtött össze a Fidesz és a KDNP az európai parlamenti választásokra, ebből 32.500-at adtak le az Országos Választási Irodának, a többit inkább megsemmisítik - mondta Nyitrai Zsolt, a Fidesz politikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján. "A 32.500 ajánlószelvény, amit a mai nap folyamán leadtunk, olyan közismert fideszes és kereszténydemokrata szavazópolgároknak az ajánlószelvénye, akiknek úgymond nem lesz bajuk abból, ha ez esetleg másnak is tudomására jut"
Könnyed Fidesz siker a láthatáron
Az MSZP megsínylette a kormányváltást címmel ismerteti a Népszabadság csütörtöki száma a Szonda Ipsos legutóbbi felmérését, amely szerint tovább nőtt a különbség az MSZP és a Fidesz támogatottsága között.