Megvédené a nyugdíjasokat az MSZP

Aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP a "nyugdíjkatasztrófa ellen" hétfőn; az akció célja, hogy a szocialisták egyértelművé tegyék, mit gondolnak a nyugdíjrendszerről, illetve, hogy „megvédjék a nyugdíjasokat" a Fidesz modelljétől. Az ellenzéki párt is gyűjti az aláírásokat, szerintük a szocialisták "agresszív" támadást indítottak a nyugdíjasok és a jövőbeni nyugdíjasok ellen is

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az aktivistákon keresztül a választókhoz eljuttatandó kérdőív három kérdést tartalmaz - ismertette Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. E szerint az MSZP azt kérdezi a választókról: egyetértenek-e azzal, hogy ne lehessen 70 évre emelni az alapnyugdíj kifizetésének korhatárát; hogy ne valósulhasson meg az az elképzelés, amely 15-20 százalékkal csökkentené az újonnan nyugdíjba vonulók öregségi nyugdíját; továbbá hogy az éves nyugdíjemelést a jelenlegi rendszerben számolják ki, azaz megfelelő mértékű gazdasági növekedés esetén a nyugdíjakat az inflációt meghaladó mértékben kelljen emelni.

A szocialista kormányfőjelölt kiemelte: a kérdőív tükrözi az értékvállalást, egyértelművé kívánják tenni, hogy mit gondolnak a nyugdíjrendszerről, illetve arra kíváncsiak, hogy az aláírók mit gondolnak a pártok céljairól.

„Egyszerűbb, ha a nyugdíjasok az MSZP-re szavaznak"

Megismételte, hogy nem akarnak elvenni a nyugdíjasoktól, sőt, meg akarják őket védeni a Fidesz modelljétől, amely a szolidaritás elvét akarja kiiktatni a jelenlegi rendszerből, és arra adna lehetőséget, hogy csak az alapnyugdíjat lehessen kifizetni 70 éves kortól; ezek mellett csökkentené a jövőben nyugdíjba vonulók járandóságát 15-20 százalékkal.


A nyugdíjasok kegyeiért harcol a két párt

Mesterházy Attila szerint a Fidesz nyugdíjügyben az eddig jól bevált "harcmodort" alkalmazza: le akarta tagadni a svéd modellt, és amikor ez nem sikerült, megpróbálta elterelni a figyelmet javaslataival. Most pedig össze akarja zavarni az embereket, és aláírásgyűjtésével olyan kérdéseket fogalmaz meg, amelyekkel az MSZP egyetért.

"Egyszerűbb, ha az emberek nem a Fidesz ívét írják alá, hanem a nyugdíjasok a szocialistákra szavaznak" - fogalmazott. A miniszterelnök-jelölt úgy vélekedett: a Fidesz még mindig nem fogalmaz egyértelműen, nem válaszol arra a kérdésre, hogy bevezetik-e az egyéni számlás, azaz a svéd modellt. Hozzátette: örülne, ha Orbán Viktor is mondana valamit, és nem "magyar hangján" keresztül szólalna meg. Arra a kérdésre, hogy az aláírásgyűjtés nem adatgyűjtés-e, Mesterházy Attila úgy válaszolt: minden, a pártokra kötelező törvényi előírást betartanak.

A Fidesz is gyűjti az aláírásokat

Aláírásgyűjtésbe kezd a legnagyobb ellenzéki párt nyugdíjas tagozata is, mivel egy kormánydokumentum alapján attól tartanak, hogy az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt. Az akció keretében egyebek közt azt kérdezik az állampolgároktól: egyetértenek-e azzal, hogy ne emelkedjen 70 évre a nyugdíjkorhatár, hogy ne csökkenjen 15-20 százalékkal az újonnan nyugdíjba vonulók nyugdíja, valamint hogy ne lehessen privatizálni a nyugdíjpénztárakat - közölte Iván László, a Fidesz országgyűlési képviselője, az ellenzéki párt nyugdíjas tagozatának elnöke.

Az aláírásgyűjtés célja, hogy az emberek érezzék, beleszólhatnak a jövőjüket befolyásoló dolgokba - emelte ki a szakpolitikus. Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott: az utóbbi napokban a szocialisták "agresszív" támadást indítottak a nyugdíjasok és a jövőbeni nyugdíjasok ellen is, majd megerősítette, hogy a Fidesz nem kívánja 70 éves korra kitolni a nyugdíjkorhatárt, nem vezeti be a svéd modellt, és nem fogja megcsonkítani a nyugdíjakat.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo