Ey cikkek


Megválasztották az Év Üzletemberét

Megválasztották az Év Üzletemberét 

Az indiai Biocon Limited ügyvezető elnökasszonya, Dr. Kiran Mazumdar-Shaw nyerte az EY World Entrepreneur of the Year nemzetközi díjat. Az online fináléba 41 ország győztesei kerültek be. Magyarországot a verseny hazai fődíjasa Horváth Gyula, a C3S Elektronikai Fejlesztő Kft. alapítója és ügyvezetője képviselte a döntőn.
Már a válság utáni időszakra készülnek a vállalkozások

Már a válság utáni időszakra készülnek a vállalkozások 

A vállalatok többsége arra számít, hogy az egészségügyi vészhelyzet okozta válságból jövőre indul meg a gazdasági fellendülés – derül ki az EY globális kutatásából. A cégek ezért sem mondanak le felvásárlási terveikről, aminek jelentős szerepe lehet majd a krízis utáni felépülésben.
4 kulcslépés a vállalatok túléléséért

4 kulcslépés a vállalatok túléléséért 

Váratlanul érte a döntéshozókat a kialakult társadalmi és gazdasági helyzet, ami így számos hazai vállalkozásnak okoz működési zavarokat.
A megbízható, hiteles cégek tényleg többet érnek?

A megbízható, hiteles cégek tényleg többet érnek? 

A befektetők és a társadalom is nagyobb nyitottságot vár el a szervezetektől – derül ki az EY több mint 1000 pénzügyi vezető körében készített globális felméréséből.
Jogsértést követhetnek el a hazai webshopok – milliós bírság lehet a vége

Jogsértést követhetnek el a hazai webshopok – milliós bírság lehet a vége 

Nehezen tudnak megfelelni a jogszabályoknak, gyakran milliós büntetéseket kockáztatnak hazai online üzletek százai – hangzott el az EY konferenciáján.  Egy hamarosan életbe lépő uniós direktíva további kihívás elé állíthatja az e-kereskedelmi szektor szereplőit.     
Űrtechnológiai cég vezetője nyerte el az EY Az Év Üzletembere díjat

Űrtechnológiai cég vezetője nyerte el az EY Az Év Üzletembere díjat 

Horváth Gyula, a C3S Elektronikai Fejlesztő Kft. alapítója és ügyvezetője kapta a fődíjat, így ő képviseli Magyarországot a verseny globális döntőjében.
Tovább spórolna az adókon a cégek nagy többsége

Tovább spórolna az adókon a cégek nagy többsége 

Megtizedelnék a vállalatok az adó- és pénzügyi tevékenységekre fordított kiadásaikat – derül ki az EY több mint 1700 cégvezető bevonásával készült globális felméréséből. A döntéshozóknak alapjaiban kell újragondolniuk pénzügyeik kezelését, hogy lépést tartsanak a digitális fejlődéssel és az egyre szorosabban összekapcsolódó nemzetközi adórendszerrel.
Ingatlanjogi vezető csatlakozott az EY ügyvédi irodájához

Ingatlanjogi vezető csatlakozott az EY ügyvédi irodájához 

Elismert szakértővel bővült dr. Posta Szabolcs személyében a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda. A széles körű hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező ügyvéd az iroda ingatlanjogi csapatát irányítja.
Márkahűség: a személyre szabott programoké a jövő

Márkahűség: a személyre szabott programoké a jövő 

Egyre nagyobb kihívást jelent a vásárlói lojalitás erősítése, a jövőt az adatalapú, személyre szabott hűségprogramok jelentik – mutat rá a 130 felsővezető megkérdezésével készült, nemzetközi EY Retail Loyalty kutatás.
Nagyon optimisták a vállalkozók a mesterséges intelligencia kapcsán

Nagyon optimisták a vállalkozók a mesterséges intelligencia kapcsán 

Az IMF prognózisát is meghaladó árbevétel-emelkedésre számítanak a középvállalatok vezetői – derül ki az EY felméréséből (EY Growth Barometer), aminek keretében 21 országból 2766 felsővezetőt kérdeztek meg. A válaszadók az intelligens automatizálást és a gépi tanulást tartják a fellendülés hajtóerejének.

Idén is keresik az év üzletemberét 

2017-ben az EY új formában indítja el Magyarországon a 2003 óta hazai hagyományokkal is rendelkező Az Év Üzletembere díjat. A kiemelkedő presztízsű kitüntetésen túl idén a gazdasági élet fókuszában lévő területeken – az életminőség fejlesztése, az újgenerációs gyártástechnológiák, a digitális alapú okos megoldások és a vásárlókkal történő közös értékteremtés – különdíjakat alapított az EY.

Az idén is keresik az év üzletemberét 

Tizedik alakalommal rendezik meg az EY Az év üzletembere programot Magyarországon, idén szeptember végéig jelölhetőek sikeres magyar vállalkozók a díjra. Az ünnepélyes díjátadót az év végén rendezik meg Budapesten. A magyarországi program győztese pedig részt vesz a verseny nemzetközi döntőjén Monte-Carlóban.

Feltörekvő hősök: példát lehet róluk venni! 

A feltörekvő országok nagy cégei kezelték a legsikeresebben a válságot, több mint a felük tíz százalék feletti bevétel- és profitnövekedést ért el az elmúlt három évben - derül ki az Ernst & Young világméretű felméréséből. A Feltörekvő hősök című jelentés arra is rámutat, hogy a közép- és délkelet-európai régió nagyvállalatai is messze a világátlag felett teljesítettek a gazdasági válság éveiben.

"Egy-két évig még eltart a válság" 

Tovább tart a válság a magyar vállalatvezetők szerint, a döntéshozók többsége úgy véli, még legalább egy évig érezteti hatását a pénzügyi krízis - derül ki az Ernst & Young legújabb felméréséből.  A Tőkebizalmi barométerszerint a hazai cégvezetők optimistábban látják saját szektoruk jövőjét, mint a gazdaság egészének kilábalását a válságból, ugyanakkor a cégek több mint tíz százaléka még mindig a túlélésért küzd.

Nem csak a politikusok lopnak: a magyar cégek negyede bűzlik 

Magyarországon a leggyakoribbak a vállalati csalások a közép- és kelet-európai régióban, a hazai cégvezetők negyede tapasztalt komoly visszaéléseket saját vállalkozásánál az elmúlt két évben - derül ki az Ernst & Young Globális Visszaélési Felméréséből.

WAMP, mint a Merész Újító ötlete 

Matheidesz Réka a WAMP design vásár ügyvezetője és egyik alapítója nyerte az Ernst&Young „Enterpreneur of the Year" (Az év üzletembere) különdíját, mint 'Merész Újító'.

Nem semmi: Magyarország az ötödik 

Magyarország az ötödik legtöbb munkahelyet teremtette a működőtőke vonzása alapján. Ezzel két helyet javítottunk a tavalyi évhez képest - többek között ez is kiderül, az Ernst & Young által készíttet európai versenyképességi tanulmányból, amelyet 2009. június 4-én a La Baule-i Befektetési Világkonferencián ismertettek.

Ingatlanadó: nem az adócsalókat kell vele megfogni 

Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adószakértője, az APEH volt elnökhelyettese szerint bohózat, amit az ingatlanadó körül csinálnak. László Csaba, volt pénzügyminisztzer pedig demagógiának nevezte, hogy az ingatlanra kivetett adóval fogják majd meg az adócsalókat.

Idén is lesz Adóverseny! 

Idén harmadszorra hirdeti meg Magyarországon egyedülálló Adóversenyét az Ernst & Young. A főiskolások és egyetemisták számára kiírt esettanulmány- pályázat elsődleges célja bemutatni a végzős hallgatóknak és friss diplomásoknak az adótanácsadás szakmát, mint izgalmas és kihívásokkal teli karrierlehetőséget.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Pórul jártak a nyugdíjasok

Pórul jártak a nyugdíjasok 

Folytatjuk a Piac és Profit podcast sorozatát, a Nyugdíjszervizt.
Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel

Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel 

Kovács Szilárd értékpapír-befektetési igazgató és Pozsgai Gábor értékesítési vezető értékelték az izgalmas helyzetet.

Költségkímélés

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?  

Több mint 200 ezren kalkuláltak a mostani lakásbiztosítási kampányban eddig, és a tavalyi tapasztalatok szerint a kötések fele az utolsó tíz napban történt.
Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket

Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket 

Interjú Jeney Attilával, a MABISZ kommunikációs igazgatójával.

Pénzszerzés

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti  

Az OTP Bank egyes vezetőinek nevével visszaélve, magántelefonszámaik lemásolásával hívnak ügyfeleket telefonos csalók, hogy pénzt szerezzenek tőlük. 

Adózás

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV  

A kapcsolt vállalkozások transzferárainak vizsgálata évek óta kiemelt terület, azonban a NAV az idei évtől kezdve minden eddiginél több erőforrást mozgósít ennek ellenőrzésére.

Jogi kisokos

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni  

Az új ingatlan-nyilvántartási törvény átalakította a több részletben megvásárolt vagy feltételhez kötött ingatlanok bejegyzésének a rendszerét.

Gazdaság

Meglepetés, csökkentek az építőipari munkadíjak

Meglepetés, csökkentek az építőipari munkadíjak 

Fordulat az építőiparban: csökkenő munkadíjak, stagnáló szakemberhiány.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo