Ellenőrzés cikkek


20 millióba kerülhet egyetlen hiba

20 millióba kerülhet egyetlen hiba 

Megváltozott a nemzetközi nagyvállalatok jelentési kötelezettségeire vonatkozó szabályozás, a magyar leányvállalatoknak érdemes különösen odafigyelniük, a hibás vagy nem teljes jelentés ugyanis akár 20 millió forintos bírsággal is járhat.
Majdnem átverés lett a NAV árveréséből

Majdnem átverés lett a NAV árveréséből 

Egyetlen termékre sem lehet licitálni az adóhivatal elektronikus árverési felületén a NAV, szellemi tulajdonjog megállapítására szakosodott munkatársainak eredetiséget igazoló, végleges véleménye nélkül. A sajtóhírekben szereplő karóráról a NAV szakértői megállapították, hogy hamis, ezért a március 5-én kezdődő licitálásról szóló hirdetményt ma törölték.
Minden adóvizsgálatot előre meg kell tervezni

Minden adóvizsgálatot előre meg kell tervezni 

Az adózás rendjében bekövetkezett, 2018. január 1-től életbe lépett változások következtében minden adózónak sokkal előrelátóbbnak kell  lennie. Az új szemlélet és gyakorlat kialakításához komoly segítség lehet a Stallum Adótanácsadó blogjában megjelent írás. 
Versenyképesebb lehet a vámkezelés az új törvénnyel

Versenyképesebb lehet a vámkezelés az új törvénnyel 

Az idén életbe lépett új nemzeti vámtörvény szerint vámigazgatási ügyekben kizárólag a vámjogszabályokat lehet alkalmazni, közigazgatási vagy az adóigazgatási háttérszabályt már nem. 2018-tól vámigazgatási ügyben – amennyiben az ügyfél nem kíván személyesen eljárni – vámügyeit és az azokhoz kapcsolódó jogorvoslati eljárást kizárólag vámjogi képviselője útján intézheti. A részleteket megtudhatjuk Falcsik Istvántól, az RSM Blogjából.
Szuper-biztonságos a ferihegyi repülőtér

Szuper-biztonságos a ferihegyi repülőtér 

Kiválóan megfelelt Magyarország legnagyobb nemzetközi légikikötője, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az Európai Bizottság biztonsági ellenőrzésén. Az Uniós rendeleten alapuló szigorú vizsgálaton a polgári légi közlekedés védelmét szolgáló szabályok betartását vizsgálták –írta az airportal.hu. Az eredményekhez a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) is hozzájárult.
Most azért keresi meg a NAV, hogy segítsen

Most azért keresi meg a NAV, hogy segítsen 

Támogató eljárást indít mától a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azoknál a mikrovállalkozásoknál, amelyeknél az adóhatóság a rendelkezésére álló és a bevallási adatok között jelentős eltérést talált - mondta Tállai András, a NAV vezetője, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Ha betartja a szabályokat, kisebb a kockázat

Ha betartja a szabályokat, kisebb a kockázat 

A kutatás-fejlesztési tevékenység kitüntetett helyzetben van a magyar adórendszerben. Az állam számos adókedvezménnyel és pályázati támogatással igyekszik ösztönözni a vállalkozásokat, hogy minél több innováció szolgálja gazdaságunk fejlődését. „Ugyanakkor a terület ellenőrzése és szankcionálása szigorú, ezért sokan nem élnek a lehetőséggel – mutat rá Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.
Bármikor jöhet ellenőr - érdemes felkészülni

Bármikor jöhet ellenőr - érdemes felkészülni 

10 cégből 3 figyel munkaügyeire, miközben 10 munkavállalóból hétnél talál hibát a munkaügyi hatóság, amely rendszeresen vizsgálja, hogy a munkáltatók eleget tesznek-e az előírásoknak, munkavállalóikat jogszerűen foglalkoztatják-e. Bár ez a cégek körében is köztudott, 10 cégből csak 3 ellenőrzi rendszeresen, hogy bérszámfejtése, munkaszerződései és munkaidő-nyilvántartási rendszerei megfelelnek-e az aktuális jogszabályoknak.
Nem állnak le a taxis hiénák

Nem állnak le a taxis hiénák 

Csaknem 1250 járművet ellenőriztek az idegenforgalmi főszezonban tartott fokozott akcióban a közlekedési hatóság szakemberei, 98 esetben kellett eljárniuk. A fejlesztési tárca a taxishiénák végleges kiszűrése érdekében a bevált gyakorlat folytatását tervezi - írja az MTI.
A vezetők sem menekülhetnek a NAV elől

A vezetők sem menekülhetnek a NAV elől 

A NAV az átlagosnál nagyobb sikerrel tud végrehajtást kérni a vezető tisztségviselőkkel szemben, a jövőre hatályba lépő jogszabályok pedig továbbnehezítik a vezető tisztségviselők dolgát.

Alapos ellenőrzésekre számíthatnak a baromfitartók 

Nagyszabású járványvédelmi auditokra számíthatnak a közeljövőben a baromfitartók. A hatósági vizsgálatok célja a madárinfluenza megelőzése, melynek felbukkanására az őszi-téli vadmadárvonulások idején ismét nagyobb az esély. Az akció a Baromfi Termék Tanács (BTT) kezdeményezésére indul, lebonyolításához a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a területileg illetékes kormányhivatalok biztosítják a szakmai hátteret. Az audit arra hívja fel az állattartók figyelmét, hogy a járványvédelmi előírások betartásával sokat tehetnek a baromfiágazati kockázatok csökkentéséért.

Szorítja a határidő a székhelyszolgáltatókat 

Szeptember 29-ig minden vállalkozásnak be kell jelentenie, ha székhelyszolgáltatást vesz igénybe; az idei szerződésen alapuló szolgáltatásnyújtásnál ez már eddig is kötelező volt. A kötelezettséget a cégtemetők visszaszorításának szükségessége indokolja. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a vállalkozókforuma.hu szakértőjének segítségével.

Erre figyeljen, ha nem kap számlát a fesztiválon 

A nyári időszakban sok kereskedő és vendéglős kitelepül alkalmi rendezvényekre, sőt van, aki kifejezetten csak ilyen keretek között működik. A számla- vagy nyugtaadás azonban ilyenkor is kötelező. Az online pénztárgép kötelező használata az alkalmi rendezvényeken, vásárokon a tevékenység statisztikai besorolásától függ. A NAV néhány fontos szabályra hívja fel a figyelmet.

Ellenőrzésekre készülhetnek a munkaadók 

A fokozódó hőség miatt munkavédelmi ellenőrzésekre készül a hatóság.

Fokozott taxisellenőrzés: már hét rendszámot vontak be 

Félezer járművet ellenőriztek a fővárosi akció első hónapja alatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban működő közlekedési hatóság munkatársai. A szakemberek több mint tíz esetben szabták ki a maximális, 600 ezer forintos bírságtételt szabálysértő taxisokra, jellemzően az érvényes engedélyek hiánya miatt – írja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Bilincset és gumibotot kaphatnak a Nébih ellenőrök 

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ma dönt arról a jogszabály-módosításról, mely szerint rendészeti jogosítványokat kapnának a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei – írja Magyar Idők.

A közúti fuvarozás ellenőrzése segíti az ágazat versenyképességének megőrzését 

A magyar közúti fuvarozók üdvözlik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szervezetén belül létrejött közúti ellenőrzési munkacsoport tevékenységének megkezdését. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) elkötelezetten támogatja a tematikus ellenőrzéseket lefolytató speciális közúti ellenőri szervezet felállítását, és kész továbbra is megadni minden támogatást a jogosulatlan fuvarozás visszaszorítását szolgáló intézkedésekhez – mondta sajtótájékoztatóján Somogyi Gábor, az MKFE főtitkára.

Mostantól biztosra mehetnek a pénzügyőrök az ellenőrzésnél 

A jövedéki ellenőrzés és bírság alapja lehet az EKAER-adatszolgáltatás, hiszen a NAV-hoz érkező adatokból kiszűrhetők a jövedéki terméket szállító, de jövedéki engedéllyel nem rendelkező adózók – emeli ki Falcsik István, az RSM Hungary, vám- és jövedéki tanácsadás üzletágvezetője bejegyzésében.

Felpörgeti az új NAV csodafegyver előkészítését az NGM 

A minisztérium idén felgyorsítja azt a munkát, amely az online számlázás bevezetéséhez szükséges, így a jövőben a vállalkozások legfontosabb pénzügyi adatait is láthatja majd az adóhatóság - jelezte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek adott interjújában. Elvileg 2017. július 1-től lát mindenbe bele a NAV, de még nem ismerjük a szabályokat.

23 ezer embert nem engedett céget alapítani a NAV 

Az elmúlt évben 1673 esetben tagadta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – adóregisztrációs akadály fennállása miatt – az adószám kiadását. A 2015. évi adathoz képest (965) ez 73 százalékos növekedést jelent, és egyúttal jelzi, hogy az adóhatóság egyre alaposabban ellenőrzi a piacra lépő új vállalkozásokat.

Kiemelten ellenőrzik jövőre a munkavédelmi és munkaügyi szabályok betartását 

Kiemelten ellenőrzik jövőre a munkavédelemre és a munkaügyre vonatkozó szabályok betartását - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2017-es ellenőrzési tervéből.

A taxisok kapják az Uber ellenőrzését 

Januártól fokozottabb ellenőrzésre számíthatnak a személy- és teherszállítók, köztük a taxisok is, mivel egy újabb szervezetet is létrehoznak e célra. Eredetileg az Ubernek szánták, helyette talált más célt magának.

Elkezdődött a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés 

Elkezdődött a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés, július 1. és augusztus 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok szakemberei közösen ellenőrizik például az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeket.

Kidobják a kontár könyvelőket 

A tervek szerint a jövő év elején kezdi meg működését a számviteli, adóügyi szakemberek ellenőrzésével foglalkozó felügyelet – írja csütörtöki számában a Magyar Idők. Az új közpénzügyi felügyelet a könyvelők, az adótanácsadók, az adószakértők, az okleveles adószakértők és a könyvvizsgálók tevékenységét tekintheti át.

400 millió feletti bírság idén az online kasszák alapján 

Két év alatt összesen több mint 420 milliárd forintot - egyebek mellett adóbevételekből, járulékokból, bírságokból származó bevételt - hozott a költségvetésnek az online pénztárgép és az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.

Mibe kukkanthat bele a főnök? És miért ütheti meg a bokáját? 

A munkáltatónak a munkaviszonnyal összefüggésben széles körű ellenőrzési joga van a dolgozó tevékenységét illetően, de azért messze nem terjed ki mindenre, és ami a legfontosabb: ha a munkavállaló tudta nélkül történik, a vállalat bizony csúnyán megütheti a bokáját.

Karosszérialakatosnál működött a halfeldolgozó 

Néhány kirívó esettől eltekintve pozitív tapasztalatokkal zárult a 2015-ös téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Az esetek két százalékában tapasztaltak az ellenőrök súlyos hiányosságokat.

A NAV többet tud a cégekről, mint a vezetők? 

Ha minden igaz, hamarosan már a számlázó rendszerekbe is belelát a NAV. A gazdaság fehérítésével vége a kiskapuknak, nincs más megoldás a sikerességhez, mint hatékonyabban működtetni a cégünket.

Hazugságvizsgálatra is kötelezhető a munkavállaló? 

A munkaviszony létesítése előtt és a munkaviszony alatt a munkáltatók különböző vizsgálatoknak vethetik alá a munkavállalókat. Előfordulnak olyan szélsőséges esetek is, amikor a munkáltató hazugságvizsgálatot, azaz poligráfos vizsgálatot kíván elvégeztetni a munkavállalón. Jogszerűen kérhető és végezhető-e a munkavállalón poligráfos vizsgálat? Jogszerű-e az ilyen vizsgálat, ha a munkavállaló kifejezetten hozzájárul?

Kellemetlen meglepetés érheti mától a munkáltatókat 

Október 1-jétől két hónapon keresztül zajlik a szabadságokkal kapcsolatos szabályok országos célellenőrzése. Tekintettel arra, hogy a szabadságokra vonatkozó szabályok az elmúlt években egyes pontosító rendelkezések életbe léptetésével többször változtak, előfordulhat, hogy a vizsgálat sok munkáltató esetében fog elmarasztaló eredménnyel zárulni. A BDO Magyarország ezért bemutatja, elsősorban mely szempontok érvényesülését érdemes mielőbb a munkáltatónak előzetesen, saját hatáskörben ellenőrizni.

Sokmilliós bírság a nyári szezonra 

Összesen mintegy 36 millió forint bírságot szabtak ki a június közepe és augusztus vége között lezajlott nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzési akció során a szakemberek - közölte Földművelésügyi Minisztérium kedden az MTI-vel.

Hamisítókat fogott az ekáer 

Hamisított folyékony mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy teherautóban. Ekáer ellenőrzés keretében állították meg a járművet.

Rászállnak a külföldi kamionosokra 

Az érintett tárcák vezetői fokozzák a külföldi fuvarozók tevékenységi jogosultságának ellenőrzését, és teremtsék meg a hatékonyabb ellenőrzés feltételeit, továbbá növeljék a bírságtételeket a jogosulatlan fuvarozás visszaszorítása érdekében - egyebek mellett ezeket tartalmazza az a kormányhatározat, amely a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

Szinte mindenki szabálytalanul dolgozik 

A vizsgált munkáltatók 84 százalékánál tárt fel valamilyen munkaügyi jogsértést az NGM akcióellenőrzése. Ez derül ki az ellenőrzést végző Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának összefoglaló jelentéséből

Nem kell félni az útszéli árustól 

Biztonsággal fogyaszthatók az út mentén árult zöldségek és gyümölcsök; a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) forgalmas közutak mellett árult terményeket ellenőrzött, és a laboratóriumi vizsgálatok szerint azok nem, vagy csak alig tartalmaztak a forgalomból származó szennyeződéseket.

3 jó tipp, hogy ne bukjunk a beszerzésen 

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy azt hiszik, azzal, hogy leadták a megrendelést valamire, nincs több dolga a beszerzőnek. Szakértőnk szerint viszont van még tennivaló, ha azt akarjuk, hogy minden rendben menjen.

Így figyelhet meg digitálisan a főnök! 

Kamerás megfigyelés, ujjlenyomat azonosítás, GPS nyomkövető: a technológia fejlődésével a munkavállalók megfigyelésének széles köre vált lehetővé, azonban az egyes módszerek gyakorlati alkalmazásakor a munkáltató könnyen jogsértést követhet el. A Munka Törvénykönyve engedi a munkavállaló ellenőrzését a munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében, de mindez csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén tekinthető jogszerűnek.

A bizalom helyett az ellenőrzés működik 

Alapvetően rossz, ha egy vállalkozó nem bízhat a beszállítójában és ellenségként, ellenfélként kell kezelnie. Ugyanakkor nem alaptalan a negatív alapállás, hiszen sajnos sok az olyan eset, ahol a beszállító kapcsolattartójáról kiderül, hogy nem is az, akinek hittük.Minden esetben szükség van ellenőrzésre!

Kikre kíváncsi a NAV? 

Földön, vízen, levegőben – így foglalhatnánk össze a NAV idei ellenőrzési irányelveit. 2015-ben sem tétlenkednek a revizorok, ráadásul számos területre fogalmazott meg az adóhivatal látványos célokat. Kik és miért számíthatnak ellenőrzésre?

Akkor is gond lehet, ha nem a NAV tart razziát 

A vállalkozásoknak számos jogszabályra kell figyelemmel lenni mindennapi működésük során.Nem csak a NAV ellenőrzéstől retteg a legtöbb cég, de más hatóságok megjelenésétől is. Mutatjuk, mire készüljön fel, ha az OEP ellenőriz.

Kiderült, milyen ellenőrzésekre számíthatnak jövőre a cégek 

A munkaügyi hivatal kiemelten ellenőrzi jövőre többek között a munkaerő-kölcsönzéssel és a szabadsággal kapcsolatos szabályok betartását - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság 2015-ös ellenőrzési tervéből.

Olvashatja a főnök a dolgozók levelét? 

A munkaadóként jogunk van ellenőrizni, hogyan végzik dolgozóink a munkájukat, de azért vannak korlátok. A levéltitok például itt is szent.

Kémiai kockázatbecslés: ezek a legfontosabb tudnivalók  

Mi az a kémiai kockázatbecslés? Kinek kell ezzel foglalkoznia? Mikor kell elvégezni? Íme a legfontosabb tudnivalók.

Hogyan kontrolláljuk a munkát a cégben? 

A legtöbben vezetőként találkoztunk már azzal, hogy valaki nem teljesítette az utasításainkat. Mire gondolhatunk ilyenkor? Nem értették meg, amit mondtam? Vagy nem akarták megérteni? Értették, csak nem akarják megcsinálni? Nem mertek kérdezni, vagy nem akarják elmondani, hogy nekik ezzel kapcsolatban más gondolataik vannak? Vajon szándékos vagy egyszerű figyelmetlenség? És mit tehetünk, hogy többé ne forduljon elő? Szakértőnk segít!

A kontroll a legfontosabb előny a cégeknek 

Egyre fontosabb szempont a cégek életében a mérhetőség, ugyanis jelentős költségeket takaríthatnak meg azok a vállalatok, melyek ellenőrzésük alatt tartják a munkakörnyezetüket. Az M2M megoldások szinte teljes körű átláthatóságot biztosítanak a cégek számára, és a szerteágazó lehetőségeknek köszönhetően a dolgozók és az eszközök mérhetővé, a vagyontárgyak pedig védhetővé válnak, s költséghatékonyság tekintetében is előnyökre tehetnek szert.

Őket vizsgálja meg nagyon a NAV idén nyáron 

A már-már megszokott szezonális vállalkozások - strandok és vendéglátóhelyek mellett idén nyáron az online kereskedők és néhány gyanús magánorvos is kiemelt figyelmet kap majd.

Hamis számlákkal bukták az uniós pénzt 

Vádat emeltek egy zalai gazdálkodó és két társa ellen, akik több mint 160 millió forintos kárt okoztak azzal, hogy hamis számlákkal próbálták igazolni európai uniós és magyar állami forrásból megszerzett támogatások elköltését – közölte a Zala Megyei Főügyészség.

Egy egyszerű eszköz, ami segít átláthatóvá tenni a céget 

Mennyit érne, ha mindig tudná, mi történik a cégben? Egy kisebb vagyont. A Piac&Profit szakértője viszont egy teljesen ingyen megvalósítható módszert mutat be.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo