Ellepik a Balatont az adóellenőrök

Átfogó ellenőrzés-sorozatot kezd hétfőn a Balatonnál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az akcióban több száz revizor vesz részt – írta a Magyar Idők.

Kép: SXC

Kis Péter András, a szervezet adóügyekkel foglalkozó szóvivője a lapban közölte, a hatóság emberei vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piacokat és strandokat is felkeresnek majd. Legutóbb Budapest belvárosában volt hasonló razzia.

A vendéglátóhelyek negyede megbukott a NAV vizsgáján
Egy héten keresztül tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési akciója a főváros nagy forgalmú szórakoztató negyedeiben, vendéglátóhelyein, vásárcsarnokaiban. Minden negyedik ellenőrzött vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a hivatal munkatársai.
A szóvivő szerint főként azoknál a vállalkozásoknál tartanak vizsgálatot, amelyek az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthetők. Leginkább azt vizsgálják, hogy a gazdasági szereplők megfelelően átadják-e a nyugtát, a számlát, szabályszerűen használják-e online pénztárgépüket, és bejelentették-e alkalmazottaikat.

Ezek mellett a készpénzkészletekről is tudakozódni fognak az ellenőrök, adott esetben pedig a jövedéki termékek, így a cigaretta és az alkohol értékesítését is vizsgálják.

A turizmusfejlesztési hozzájárulás teljesítésének ellenőrzése és az étel-ital automaták vizsgálata szintén előfordulhat, jegyezte meg Kis Péter András.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo