Büdzsé2010 cikkek


Matolcsy: "megszorítások nélkül"

Matolcsy: "megszorítások nélkül" 

Semmilyen megszorító programot nem szükséges indítani amiatt, hogy a tavalyi államháztartási hiány magasabbnak bizonyult a korábban vártnál - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Brüsszelben.
Orbán: csak egy dolgot akar az IMF

Orbán: csak egy dolgot akar az IMF 

A Nemzetközi Valutaalap és Magyarország között létrejött szerződés alapján az egyetlen konkrét elvárás Magyarországgal szemben a 3,8 százalékos költségvetési hiány, ezt az ország be is fogja tartani - közölte Orbán Viktor.
Bajban a Fidesz: beszólt az IMF és az EU

Bajban a Fidesz: beszólt az IMF és az EU 

Nem enged a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió az idei és jövő évi magyar költségvetési hiánycélból, pedig a kormány lazítani szeretett volna ezeken - írta péntek késő éjjel az index.hu, több meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Csak az a kérdés, mekkora megszorítások jönnek?

Csak az a kérdés, mekkora megszorítások jönnek? 

Nouriel Roubini, a pénzügyi válságot megjósoló szakember és a The New York Times is egyetért abban, hogy Kósa Lajos csütörtöki államcsődöt vizionáló beszéde a megszorítások előszele volt.
"A Fidesz-kormánynak nem lehet így beszélnie a piacokon"

"A Fidesz-kormánynak nem lehet így beszélnie a piacokon" 

A CNN amerikai hírtelevízió is beszámolt pénteken a forint zuhanásáról és a magyar gazdaság gyenge állapotáról szóló kormányzati nyilatkozatokról; a USA Today napilap arról tudósított, hogy részben a "magyar válság" miatt esett aznap a Dow Jones tőzsdemutató.
Varga: "a hiány tartható!"

Varga: "a hiány tartható!" 

Varga Mihály szerint a 2010-es költségvetésnek nem sok köze van a valósághoz; azonnali, sürgős beavatkozásra van szükség. A hétvégén a kormány rendkívüli ülésen dolgozza ki az akciótervet. A kabinet szombaton, vasárnap és hétfőn is ülésezik.
Bajnai: beindulóban a gazdaság, adót kell csökkenteni

Bajnai: beindulóban a gazdaság, adót kell csökkenteni 

„Következetesen mondom évek óta: Magyarországnak a lehető leggyorsabb ütemben kell adót csökkentenie. A lehetőség határát pedig a költségvetési egyensúly megtartása jelöli ki" - közölte Bajnai Gordon. A kormányfő szerint így lehet a stabil alapokon nyugvó, hosszú távú növekedést beindítani, amelynek az esélye a tavalyi és idei áldozatvállalással megteremtődött.
Nem a kiadásokkal lesz gond a magyar büdzsében...

Nem a kiadásokkal lesz gond a magyar büdzsében... 

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az idei költségvetés adókból, illetékekből, valamint az állami vagyon értékesítéséből származó bevételeinek teljesülését általában közepes, egyes esetekben azonban magas kockázatúnak ítéli meg - ez derül ki a számvevőszéknek az államháztartás vagyoni és pénzügyi helyzetéről kiadott jelentéséből. A PM egyetért a kockázatokkal, ugyanakkor azt emeli ki, hogy az ÁSZ is megerősíti: a kormány végrehajtotta törvényi kötelezettségét, így a törvény által meghatározott határidőben a választók az április országgyűlési választások első fordulója előtt megismerhetik a költségvetés aktuális helyzetét.
Kockázat a választások miatt

Kockázat a választások miatt 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely szerint Magyarország pénzügyi helyzete ugyan javult, kockázatokat lát a 2010-es hiánycél teljesítését illetően - derült ki a washingtoni székhelyű pénzintézet pénteken közzétett jelentéséből. A miniszterelnök a CNBC-nek viszont azt nyilatkozta, hogy nincs veszélyben a 4 százalékos hiánycél, ha a következő kormány nem enged a szigorból.
Elégedett a kormány a kincstárnokokkal

Elégedett a kormány a kincstárnokokkal 

Elégedett a Pénzügyminisztérium a kincstárnoki rendszer működésével; a kincstárnokok tevékenysége sokban hozzájárult ahhoz, hogy 2009-ben és az idei év első két hónapjában a kormány tartani tudta a szigorú kiadási limiteket - írja a Napi Gazdaság a csütörtöki számában a Pénzügyminisztériumra hivatkozva. 

Enged az IMF a Fidesznek? 

"Valahol középen" találkozhat a Fidesz és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a választások utáni költségvetési tárgyalásokon, de az IMF-nek szigorú feltételei lesznek a hiánycél esetleges növelésének elfogadása fejében - áll az egyik vezető nemzetközi elemző cég pénteken ismertetett forgatókönyvében.

"Orbán-kormány alatt ugyan nem veszekedtek..." 

Manapság politikai állásfoglalással egyenértékű az aktuális állami költségvetés elvetése vagy védelme, és nem csak a politikai szférában. Róna Péter közgazdásszal a büdzsé apropóján beszélgettünk, megpróbálva lehántani róla a rárakódott politikai rétegeket. A téma nem pusztán a fiskális politika volt, hanem a magyar reálgazdaság állapota és folyamatai.

Az Európai Bizottság elégedett velünk 

A testület pozitívan értékelte a magyar államháztartási hiány lefaragására eddig megtett lépéseket, de jövőre további intézkedéseket vár. Az unióban jelenleg 27 közül már 20 tagország áll úgynevezett túlzottdeficit-eljárás alatt.

Gondolta volna? A magyar állam költ támogatásra a legtöbbet! 

Az állami támogatások Magyarországon 2008-ban elérték  a GDP 2,38 százalékát, ez a legmagasabb az EU 27 tagállamában - írta a Világgazdaság. Ebben az uniótól kapott összegek is beletartoznak.

Volt értelme a megszorításoknak... 

A vártnál jobb  - pénzforgalmi egyenleg szintjén 3,6 százalékos - GDP-arányos tavalyi magyarországi államháztartási hiány erősíti a magyar kormány megfontolt költségvetés-kezelési szándékának hitelességét - állítják egybehangzóan az elemzők.

Magyarország 2010: ez várható az idén 

A tavalyi 6,5 százalékos visszaesés után az idén valószínűleg stagnál a magyar gazdaság, de 2010. második felében már megkezdődhet a növekedés - jelentették ki az MTI által megkérdezett gazdaságkutatók.

Oszkó: "ez végképp komolytalan" 

A politikai kampány részének tekinti  a 29 közgazdász által most publikált jelentést "a jövő évi költségvetés trükkjeiről" Oszkó Péter pénzügyminiszter, aki kedden az a MTI-nek azt nyilatkozta, hogy örömmel áll a 29 közgazdász rendelkezésére, amennyiben érdemi párbeszédre törekszenek.

Államadósság: minden magyarra 1,9 millió forint jut 

Az állam bruttó adóssága november végén 19.033 milliárd forint volt, az állomány várhatóan nem változik jelentősen az év végéig, a központi költségvetés bruttó forintadóssága az idén várhatóan 733 milliárd forinttal csökken, a devizaadósság forintban jelentősen emelkedik az 1.708 milliárd forint nettó kibocsátás következtében - ismertették az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Oszkó régiós kiugrást jósol Magyarországnak 

Kifejezetten jónak tartja Magyarország középtávú kilátásait Oszkó Péter, aki szerint a válság után a magyar gazdaság versenyképesebb lehet régiós társainál.

"Ha a Fidesz meggyőző módon tudná bemutatni..." 

A piac a Fideszt is rászorítaná a feszes költségvetés fenntartására, ha az ellenzéki párt jövőre kormányra kerül - áll londoni elemzők friss előrejelzésében, amely szerint a korábbi Fidesz-kormány felelős költségvetési politikájáról volt ismert.

Bajnai és a takarónk 

A miniszterelnök azt javasolja mindenkinek, hogy legyen óvatos a karácsony előtti hitelfelvétellel. Bajnai Gordon a MR1 Kossuth Rádió 180 perc című adásában kedd reggel úgy fogalmazott: ez most nem a nagy hitelfelvételek időszaka. Oszkó Péter pedig arról beszélt, hogy a költségvetés elfogadásával a kormány egy biztonságos, stabilizált országot hagy maga után, hiszen a büdzsé nagy tartalékokkal rendelkezik.

Elfogadták a jövő évi költségvetést 

Elfogadta az Országgyűlés a 2010-es költségvetést, amely jövőre 3,8 százalékos hiánnyal, 0,6 százalékos GDP-csökkenéssel és 3,9 százalékos inflációval számol. Az Országgyűlés 201 igen és 179 nem szavazat mellett fogadta el a jövő évi büdzsét.

Bajnai a Newsweek-ben: "a magyarok hozzászoktak a válsághoz" 

Éllovasok lettünk címmel Bajnai Gordon miniszterelnökkel közölt interjút helyi idő szerint pénteken a Newsweek című amerikai hetilap internetes kiadása.

Orbán: "én már csináltam ilyet" 

Orbán Viktor a hároméves költségvetés létjogosultságáról, 100 ezer új munkahely teremetésének lehetőségéről, elszálló jövő évi költségvetési hiányról és jelentős, Fidesz-kormány által megvalósítandó adcsökkentésről beszélt az ATV-ben. A pártelnök szerint se jobbikos, se mszp-s politikus nem lesz kormányában.

Fidesz: az ország helyzete már nem romlik látványosan 

A pénzügyminiszter szerint az elmúlt hónapok gazdasági trendjei alapján tartható a jövő évi költségvetés, míg a Fidesz frakcióvezetője úgy látja, hogy - miközben Magyarország elérte a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatti zuhanórepülés mélypontját - a tervezett büdzsé megszorításai legfeljebb 4-5 hónapig képesek féken tartani a munkanélküliséget. Oszkó Péter, illetve Navracsics Tibor erről a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában beszélt.

Alakul a jövő évi költségvetés: mi várható? 

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a 2010-es költségvetését megalapozó egyes törvények módosítását. A törvénycsomag 41 törvényt módosít, közte az államháztartásit is.

Orbán már a vészhelyzetre készül 

A Fidesznek fel kell készülnie arra, hogy a jövő tavasszal Magyarország gazdasági vészhelyzettel találja magát szemben - mondta Orbán Viktor magyar újságíróknak csütörtökön Brüsszelben.

Oszkó szerint rendben van a tartalék 

Mivel a jövő évre betervezett költségvetési céltartalék nevesítését javasolták a kormánypárti képviselők, ezért az nem veszélyezteti a jövő évi államháztartási hiánycélt - felelte újságírói kérdésre Oszkó Péter pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.

PM: van tartaléka a magyar költségvetésnek 

A jövő évi büdzsé parlament előtt lévő változata az államháztartási törvény előírásainak megfelelően tartalmaz általános tartalékot - ennek tervezett nagysága 57 milliárd forint, szemben az ez évi költségvetésben szereplő 47 milliárd, és a tavalyi 46 milliárd forintos összeggel -  emellett más biztonsági elemekkel is rendelkezik - olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) közleményében.

Fidesz: "55 ezer forintból legfeljebb éhen halni nem lehet" 

Arra kéri a Fidesz a kormánypárti képviselőket, ne a legelesettebbek zsebében kotorásszanak, mert ott már nincs mit keresni. Czomba Sándor, az ellenzéki párt képviselője ezt az "egy család, egy segélyezett" elvvel kapcsolatban mondta szerdán Budapesten.

Közeleg az új büdzsé, itt az újabb vasutassztrájk 

Hétfőn üzemkezdettől folytatódik a vasutassztrájk - jelentette be Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke vasárnap Budapesten.

Az abortusz-támogatásban sem stimmel a költségvetés 

Nem ajánlja elfogadásra a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosítók negyedét a Költségvetési Tanács, mivel ezek az egyenleg romlásával, vagy a tartalékok csökkenésével járnának, illetve vannak közöttük olyanok is, amelyeknél az alátámasztott indoklást hiányolják.

Büdzsé 2010: növekedési pálya vagy félévre sem elég pénz? 

A jövő évi költségvetés tervezetéről nyitottak a tervek szerint három napig elhúzódó vitát kedden az országgyűlési képviselők. A kormány álláspontja szerint a gazdaság már 2010 második felére növekvő pályára állhat a pénzügyi stabilitást szolgáló büdzsé hatására, a Fidesz szerint viszont a következő költségvetés már a benyújtásakor megbukott, és fél évig sem lesz képes biztosítani az ország gazdálkodását.

Költségvetés 2010: az ÁSZ szerint nagyot bukhatunk 

Nemcsak a válság alakulása jelent kockázatot a következő évek várható gazdasági növekedésére, hanem a hazai társadalmi-gazdasági és alkalmazkodási tényezők is, közöttük a nagy ellátórendszerek helyzete - véli az Állami Számvevőszék a 2010-es büdzséről készített jelentésében.    

"Nyomatékos igényt" kapott Bajnai 

Ne csökkentsék a tervezett módon a fogyatékosok nappali intézményeiben elhelyezett és ingyenes intézményi étkeztetésben részesített társaik normatíváját, és ne vezessék be az egy család, egy munkanélküli ellátás elvét -  fogalmazott meg "nyomatékos igényt" Bajnai Gordon miniszterelnökhöz intézett levelében Ferge Zsuzsa szociológus, az MTA Társadalomkutató Központjának gyermekszegénység elleni programja nevében.

"Elképesztő nehézségek" lesznek az egészségügyben 

Nem láttunk olyan hatástanulmányokat, amelyek alátámasztanák a költségvetéssel kapcsolatos várakozásokat - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke a Népszabadságnak adott interjújában, amelyet a lap pénteki száma közöl.

Mit várhatunk a jövő évi költségvetéstől? 

A kormányfő szerint, aki érti a 2010-es költségvetést, az támogatni is tudja, a büdzsé nem a szív, hanem a fej költségvetése, de nem vádolható szívtelenséggel. Szerinte a költségvetés csak a válsággal szemben kérlelhetetlen, a nehéz helyzeten lévők iránt - amennyire az ország helyzete engedi - szolidáris.

Miből van pénze az államnak? 

A gazdálkodó szervezetek 1.063 milliárd, míg a lakosság 2.001 milliárd forintot fizet be a jövő évi költségvetésbe, az áfa bevételi előirányzata 2.330 milliárd forint - derül ki a 2010-es költségvetési törvényjavaslatból.

Oszkó: mínusz 400 milliárd 

Jövőre a 2009-ben vártnál 400 milliárd forinttal kevesebb bevétellel számol a  költségvetés, így ekkora további megtakarításra van szükség; a jövő évi költségvetés felelőtlen eladósodásra nem épülhet, fő prioritása lesz az ország stabilitásának megőrzése, a gazdasági növekedés beindításának előkészítése és a kitűzött hiánycél elérése - ismertette Oszkó Péter pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca 

2023-ban 107 ezer lakás cserélt gazdát Magyarországon. Ez 26,1 százalékos visszaesést jelent az előző évi eredményhez képest.

Infokom

Új EU-s irányelv miatt fájhat a magyar cégek feje

Új EU-s irányelv miatt fájhat a magyar cégek feje  

Az új uniós kibervédelmi irányelv, a NIS2 számos szervezet számára támaszt új követelményeket több különféle területen.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo