Orbán: "én már csináltam ilyet"

Orbán Viktor a hároméves költségvetés létjogosultságáról, 100 ezer új munkahely teremetésének lehetőségéről, elszálló jövő évi költségvetési hiányról és jelentős, Fidesz-kormány által megvalósítandó adcsökkentésről beszélt az ATV-ben. A pártelnök szerint se jobbikos, se mszp-s politikus nem lesz kormányában.

Kiszámítható, biztonságot adó költségvetést szeretne a Fidesz, ha kormányra kerül, ehhez pedig jó példa lehet az angol modell, ahol három évre tervezik az ország költségvetését - mondta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint ugyanis ez lenne az ideális. Azt is leszögezte ugyanakkor, hogy egy többéves költségvetés esetén is minden évben törvényben meg kell határozni, hogy az adott esztendőre rendelkezésre álló pénzt mire költi az ország. Szerinte a válság idején is közép- hosszú távú tervezés kell.

Egyszeri, nagyarányú adócsökkentés

A párt terveiről úgy fogalmazott: minél nagyobb a gazdasági válság, annál nagyobb arányú adócsökkentésre van szükség. A Fidesz elnöke azonban az általuk tervezett egyszeri, nagyarányú adócsökkentés mértékéről konkrétumot nem mondott. Orbán Viktor úgy látja, hogy ez attól függ, hogy mennyi csontváz eshet ki jövőre a szekrényből, a pártelnök szerint ugyanis a 2010-es költségvetés blöff, a számok hamisak. 2010 végén például 3,8 százalékos hiánnyal számol, holott az ő számításaik szerint a költségvetési hiány 7,3-7,5 százalék körül lesz majd. - nyilatkozott a pártelnök az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo