Agrártámogatás cikkek


Már figyelhetik a számláikat a gazdák 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) január 30-án elindítja a 2014-es területalapú támogatás (SAPS) második részletének utalását. Ennek során az elkövetkező hetekben több mint 100 ezer mezőgazdasági termelő jut mintegy 60 milliárd forinthoz.
Csak „aktív gazda” kaphat közvetlen támogatást

Csak „aktív gazda” kaphat közvetlen támogatást 

Az idén közvetlen támogatást igénylő mezőgazdasági termelőknek fontos ügyelniük arra, hogy a Közös Agrárpolitika reformjának 2015-től életbe lépő új szabályozása értelmében hazánkban is bevezetik az úgynevezett „aktív mezőgazdasági termelő” fogalmát.
Tele lesznek pénzzel a gazdálkodók

Tele lesznek pénzzel a gazdálkodók 

Mintegy 2500 milliárd forint jut összesen 2015–2020-között a magyar mezőgazdaságban közvetlen kifizetésekre uniós forrásból – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.
Több pénz jut a birkáknak

Több pénz jut a birkáknak 

Megjelentek azok a miniszteri rendeletek, amelyek a juh- és kecskeágazat részére nyújtható a 2014. évi csekély összegű (de minimis) támogatás feltételeit tartalmazzák. A támogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 2015. első félévében fizeti ki.
Kiderült ki kap több pénzt az agráriumban

Kiderült ki kap több pénzt az agráriumban 

Megjelent a 2014. évi átmeneti nemzeti támogatás (ÁNT) mértékeit meghatározó földművelésügyi minisztériumi rendelet. Jelentősen megemelkedett az állattartók átmeneti nemzeti támogatása, kibővült a sertésprogram és a cukorrépa termelők újból nemzeti támogatásban részesülnek.
Változik a biztosítási díjtámogatás a termelőknek

Változik a biztosítási díjtámogatás a termelőknek 

Új uniós szabályozás lép életbe az állami támogatásokkal kapcsolatban, ezért a mezőgazdasági biztosítások díjtámogatásának szabályozása is megváltozik. Módosul a jogosultak köre és már nem az egységes kérelemben kell beadni az igénylést jövőre.
Jelentősen nő jövőre az állattartók és a tejtermelők támogatása

Jelentősen nő jövőre az állattartók és a tejtermelők támogatása 

Az ideinél jelentősen magasabb összegű támogatásokra számíthatnak az állattartók és a tejtermelők 2015-ben – jelentette be a földművelésügyi miniszter.
Újra reménykedhetnek a hoppon maradt termelők

Újra reménykedhetnek a hoppon maradt termelők 

További forrásokkal, újabb 165 millió eurós rendkívüli pénzalappal igyekszik segítséget nyújtani az Európai Bizottság azoknak a gazdáknak, akik nem tudják eladni termékeiket az orosz embargó miatt. A szeptember 10-éig benyújtott magyar igények is kielégíthetők lesznek ebből a keretből.
Nem szűnnek meg az AKG támogatások

Nem szűnnek meg az AKG támogatások 

A kormány nem szünteti meg az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatásokat, az új rendszer életbe lépéséig átmeneti finanszírozás bevezetésére készülnek. A támogatások kifizetésének egyetlen feltétele a gazdálkodók által vállalt kötelezettségek maradéktalan betartása és a kötelező adatszolgáltatás teljesítése.
Gondban lesznek a zöld gazdák

Gondban lesznek a zöld gazdák 

Hiába ajánlotta fel Brüsszel a fenntartható gazdálkodást támogató AKG program egy éves meghosszabbítását, a magyar kormány lemondott a pénzről. Bár a rendszert át akarják alakítani, az átmeneti időszakban hatalmas gondot okozhat a gazdáknak a pénz befagyasztása.

1200 hektár felett nem jár uniós támogatás 

A kormányzat gyökeresen átalakítja a mezőgazdasági támogatások rendszerét, ennek jegyében a jövőben a duplájára emelik bizonyos ágazatok kiemelt támogatásait, de elvonják a nagybirtokoknak járó területalapú támogatást.

Majdnem hatszázmilliárddal több jut a mezőgazdaságnak 

A Magyarországra jutó európai uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősorban a közvetlen támogatások összege emelkedik.

Egyszerűbben védekezhetnek a gazdák 

Könnyebbség a hazai gazdáknak: egyszerűbb lett a díjtámogatott biztosítás igénylése. Egy rendeletmódosításnak köszönhetően a biztosító is benyújthatja a gazdák helyett a kötvényeket az MVH részére.

Előny a gazdáknál! 

Megjelent a Piac&Profit júniusi száma, az innovatív üzletemberek lapja. Benne agrármelléklet, friss üzleti trendek, startup-sztorik és rengeteg gyakorlati tipp, amellyel hatékonyabbá teheti az üzletét. Tájékozódjon szórakozva júniusban is a Piac & Profitból!

Még nem késő beadni az egységes kérelmet! 

Jóllehet 15-én lejárt az egységes kérelmek beadásának elsődleges határideje a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH), az új kérelmeket még június 10-ig is fogadja a hivatal, igaz, a megállapított támogatási összeg munkanaponként 1 százalékkal csökken.

Egységes kérelem: már csak alig egy hét maradt! 

Meghosszabbította az ügyfélszolgálat nyitva tartását a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a támogatások igényléséhez szükséges egységes kérelem 2014-es benyújtásához, a határidő május 15-e.

Még egy hétig lehet támogatott biztosítást kötni! 

Már csak alig egy hete maradt a gazdálkodóknak, hogy igényeljék az állami támogatást a mezőgazdasági biztosításukra. Habár a támogatás a teljes díj 65 százalékát is elérheti, a magyar gazdák mégsem biztosítják a földjeiket.

Ezek a gazdálkodók figyelhetik a számláikat 

Megkezdte a bogyós gyümölcsök termesztési támogatásának átutalását és folytatódik az elkülönített cukortámogatás kifizetése is. Hétfőtől benyújtható a vis maior bejelentés is.

Tanyafejlesztésre 66 milliót fizetnek ki épp 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) több mint 66 millió forintot fizet ki a napokban a tanyafejlesztési programban.

Itt a lista! Ezeken az új jogcímeken lehet támogatást igényelni! 

Új támogatási jogcímeket hirdet a Vidékfejlesztési Minisztérium a juh, a nyúl-, a cukorrépa-, a fűszerpaprika- és a szőlő- és gyümölcságazatokban tevékenykedő gazdák számára.

Erre nagyon ügyelni kell az egységes kérelem beadásánál! 

Már a hét közepétől be lehet nyújtani az egységes kérelmeket, amelyek segítségével 27 jogcímen igényelhetnek támogatást a gazdálkodók. Az adatok ellenőrzésénél azonban fokozottan ügyelnie kell az igénylőknek!

Indul a 2014. évi egységes kérelem beadása! 

Április 9-től nyílik lehetőség a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes, területalapú támogatás, valamint további 26 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem benyújtására.

Több pénz jut szőlőültetvények telepítésére 

Az eddigi 70 millió euróról 100 millió euróra (mintegy 30 milliárd forintra) emelkedik a szőlőültetvények szerkezetátalakítási és -átállítási támogatására rendelkezésre álló támogatás összege.

Több pénz jut boldogabb disznókra 

Jelentősen növekszik a sertésjóléti támogatás összege, a támogatási forma egészen 2018-ig lesz igénybevehető. Több más támogatási forma is emelkedik az idén a sertéstartók részére.

Százmilliós támogatás méhészeknek 

De minimis támogatást igényelhetnek azok a méhészek akik méhészeti eszközhordozó járművet, illetve vándor méhesházat üzemeltetnek. február 15-től, március közepéig.

Egyszerűbb támogatás kis gazdáknak 

Az európai Közös Agrárpolitika (KAP) részeként bevezeti Magyarország 2015-től a kisgazdaságok egyszerűsített támogatási rendszerét – mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.

Hektáronként 35 ezret kapnak a gazdák 

Elindult a 2013-as területalapú támogatások második részletének utalása, aminek során mintegy 170 ezer gazda összesen 170 milliárd forinthoz jut. Ez 35 ezer forint hektáronkénti támogatást jelent.

Idén is lesz pénz disznókra 

A sertés ágazati programra az idén is 1,6 milliárd forint jut, csakúgy, mint a múlt évben. A kormányzat célja, hogy a mostani, 3 millió körüli sertésállomány hat év alatt megduplázódjon.

Vödörrel öntik a pénzt a mezőgazdaságba 

A mezőgazdasági termelők és az élelmiszer-gazdaság 2014-ben összesen csaknem 725 milliárd forint támogatáshoz jut hazai és uniós forrásból. Ezenfelül mintegy 21 milliárd forint áramlik az ágazatba a gázolaj jövedéki adójának visszatérítéséből.

Jövő héten csilingel a kassza a gazdálkodóknál 

Az idei év 51. hétében összesen 52,8 milliárd forint, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által jóváhagyott támogatást kapnak meg a gazdák, amelyet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) fizet ki.

Megúsztuk! Nem kell visszafizetni a földvásárlási támogatást 

Az Európai Bizottság álláspontjával ellentétben Lettország, Lengyelország és Litvánia mellett Magyarország 2009 vége helyett az idei év, 2013 végéig nyújthat a gazdáknak földvásárlási támogatást - derül ki a luxembourgi Európai Bíróság szerdai ítéletéből. Ha a bíróság a bizottsággal értett volna egyet, akkor az államoknak az összes 2009. december 31. után kifizetett ilyen támogatást vissza kellett volna fizettetnie.

Egységes gazdatámogató hálózatot alakít ki a NAK 

Egységes rendszerben fogja össze a tájékoztatást, a szaktanácsadást, illetve a gazdálkodók felkészültségének javítását szolgáló egyéb tevékenységeket és szolgáltatásokat a kormánnyal kötött együttműködési megállapodás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) januártól.

Borászok figyelem: újra igényelhető támogatás 

Újra igényelhető támogatás a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) olyan új borászati gépek és technológiai berendezések vásárlására, amelyek javítják a vállalkozás összteljesítményét.

Már a jövő évi keretet költik a borászok 

Megkezdte a támogatások kifizetését a szőlészeknek-borászoknak a minisztérium, de már a 2014-es keret terhére, mert az idei nem elég az igények fedezésére. Közben elindult a területalapú támogatások kifizetése is.

Pénzükhöz juthatnak a pápai húsosok 

Megjelent a Pápai Hús 1913 Kft. élőállat-beszállítók támogatásáról szóló rendelet. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 400 millió forintos forrást biztosít a követeléssel rendelkezők részére.

Több pénzt jut a juhokra és a kecskékre 

Az idén mintegy 5,7 milliárd forintnyi támogatást biztosít a Vidékfejlesztési Minisztérium 5 jogcímen a juh- és kecsketartó gazdálkodók részére, a Vidékfejlesztési Minisztérium szerint ezzel van esély az állatállomány növekedésére.

Mától jelentkezhetnek pluszpénzért a cukorrépa-termelők 

Tonnánként 5,2 eurónak, de hektáronként legfeljebb 500 eurónak megfelelő nemzeti kiegészítő támogatást kapnak a cukorrépa termelők - az erről szóló vidékfejlesztési miniszteri rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

Gazdálkodók: itt az AKG adatszolgáltatás ideje! 

Megkezdődött az adatszolgáltatás időszaka az agrár-környezetgazdálkodási programban. A programban résztvevő gazdálkodóknak november 30-ig kell beküldeniük a kért adatokat.

Két óra alatt kétmilliárd igény a sikerpályázatra 

Nagy az érdeklődés a kertészetigép-támogatás iránt, már az elektronikus benyújtó felület megnyitása utáni első 2 órában 316 darab kérelmet nyújtottak be az ügyfelek, több mint 2 milliárd forintos támogatási igénnyel

Fontos határidő közeleg a gazdáknak! 

Augusztus 31-ig lehet benyújtani a számlaösszesítőket az alábbi három jogcím esetén az egységes kérelemben bejelentett ültetvényekkel kapcsolatban.

Önellenőrzési lista a 25 milliárdos pályázathoz 

Önellenőrzési lista segíti a hamarosan induló kertészetigép-támogatásra pályázó gazdálkodókat a kérelmek benyújtásánál. A 25 milliárdos pályázati forrás várhatóan augusztus közepén nyílik meg.

Kétmilliárd forint a bemutatóüzemi program megvalósítására 

Kétmilliárd forint támogatási keretösszeg áll rendelkezésre augusztustól a mezőgazdasági termelőknek és az erőgazdálkodóknak tartandó bemutatóüzemi program megvalósítására.

A héten igényelni kell a szerkezetátalakítási támogatást 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívja a szőlészek figyelmét, hogy július 16-ig igényelhető támogatás a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által jóváhagyott egyéni tervben foglaltak szerint megvalósított szerkezetátalakításra.

Szeretik az uniós pénzt a magyar borászok 

A legnagyobb és a legnevesebb borászatok egyaránt felismerték, hogy az EU-s pályázati pénzek nagy lehetőségeket rejtenek az ágazat számára. A borászok nyolc EU-s forrásból kaptak támogatást a földalapú kifizetésektől az ültetvényátalakításon és a gépbeszerzésen keresztül a pincerekonstrukcióig. A húsz legnyereségesebb borászat összesen 5,8 milliárd forintot nyert az idén záródó hétéves programozási ciklusban.

Gazdálkodók! Fontos határidő közeleg! 

Azok a gazdálkodók, akik eddig még nem tették meg, azok június 9-ig (ebben az évben június 10-ig) munkanaponként 1 százalékos támogatáscsökkentés mellett még beadhatják egységes kérelmeiket.

Július 1-ig igényelhető támogatás erdősítéshez 

Július 1-ig nyújtható be támogatási kérelem mezőgazdasági területek erdősítéshez, az erdőtelepítés legfeljebb ötéves ápolásához, valamint legfeljebb 15 éves időtartamra az erdőtelepítés miatti jövedelemkiesés pótlásához.

A magyar gazdáknak nem kell az állami pénz? 

Százmilliók maradnak az államilag támogatott mezőgazdasági biztosításban, a gazdák ugyanis feliratkoznak a kedvezményes rendszerre, de végül csak töredékük igényli vissza a díj 65 százalékát, holott ez a konstrukció lényege.

Több forrás jut az állattenyésztőknek 

Mintegy másfél milliárd forinttal több forrást nyújt a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 2013-ban a Kérődző Szerkezetátalakítási Programban részt vevő gazdáknak. Az idén 14 milliárd forint áll rendelkezésre a juh- és szarvasmarhatartóknak – mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a Magyar Állattenyésztők Szövetségének (MÁSZ) küldöttközgyűlésén Herceghalomban.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca 

2023-ban 107 ezer lakás cserélt gazdát Magyarországon. Ez 26,1 százalékos visszaesést jelent az előző évi eredményhez képest.

Infokom

Hogyan írja át a mesterséges intelligencia az orvostudományt?

Hogyan írja át a mesterséges intelligencia az orvostudományt? 

A robotika már nem a jövő, hanem a jelen: Magyarországon is forradalmasítja az orvostudományt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo