Gazdálkodók: itt az AKG adatszolgáltatás ideje!

Megkezdődött az adatszolgáltatás időszaka az agrár-környezetgazdálkodási programban. A programban résztvevő gazdálkodóknak november 30-ig kell beküldeniük a kért adatokat.

Nem érdemes elfelejteni az adatszolgáltatást - Kép: SXC

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felhívja az agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG) részt vevő gazdálkodók figyelmét, hogy szeptember 1. és november 30. között kell beküldeniük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (NÉBIH) az előző, 2012/13-as gazdálkodási év Gazdálkodási naplójának (web-GN) egyes adatait.

Az adatszolgáltatást csak elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül tehetik meg az érintettek. A nyomtatvány, a kitöltési útmutató, valamint a kitöltéséhez szükséges Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) a NÉBIH honlapjáról tölthető le. Az egyes célprogram-csoportokhoz (szántó, ültetvény, gyep, nádas) kapcsolódóan más-más adatlapokat szükséges beadni, ezek adattartalma idén sem változott lényegesen. Az adatszolgáltatásnak szántóföldi és ültetvényes célprogramoknál a 2012/2013-as évre készített tápanyag-gazdálkodási terv is részét képezi, emellett a tavalyi évhez hasonlóan a növényvédő szeres kezeléseket is rögzíteni kell a web-GN-be.

A web-GN benyújtásának elmulasztása ugyan alacsonyabb mértékű szankcióval jár, mint a korábbi években, de így is 15 százalékkal csökkenhet az adott évi kifizetés. Amennyiben a gazdálkodó szántóföldi vagy ültetvényes célprogramban vesz részt, és ezért tápanyag-gazdálkodási terv benyújtására is kötelezett, további 15 százalékos levonással kell számolnia, ha az adatszolgáltatásnak nem tesz eleget.

A web-GN és a kapcsolódó dokumentumok elkészítéséhez, benyújtásához ingyenes segítséget nyújtanak a kamarai tanácsadók.

A kasszához kérik a gazdálkodókat
Szeptember 15-ig be kell érkeznie a kárenyhítési hozzájárulásnak az MVH számlájára, különben a gazdálkodók az idén nem részesülnek kárenyhítésben, ami komoly kiesést jelenthet az aszálykárokat szenvedetteknek.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo