A fideszes háztartások anyagi helyzete romlott a legkevésbé

A kormánypártok támogatóinak kicsit több mint negyede (28 százalék) érezte csak anyagi helyzetének romlását az elmúlt évben, ez az arány az ellenzéki pártok támogatóinak körében ennek több mint duplája volt. A Tisza Párt szavazóinak 59 százaléka látta romlónak anyagi helyzetét 2024-ben, a DK szavazóinak 57 százaléka, a Mi Hazánk támogatóinak pedig 58 százaléka vélekedett hasonlóan.

A magyarok számára 2024-ben a túl alacsony fizetések a legégetőbb probléma (36 százalék). A bérek kérdése a harmadik helyről az első helyre lépett előre egy év alatt. 2021 eleje óta a Policy Solutions minden kutatásában a megélhetés költségei álltak a magyarok problématérképének első helyén – ez 2024 őszén változott azzal, hogy a fizetések alacsony szintjét jelenleg még többen tartják kiemelkedő problémának, mint a magas árakat (34 százalék). A megélhetés költségei ezúttal a második legtöbb említést kapták, a harmadik helyre pedig az egészségügy állapota került (30 százalék), amely a tavalyi második hely után végzett 2024-ben a dobogó legalsó fokán.

A negyedik és ötödik helyen nem történt változás 2023-hoz képest: a megkérdezettek negyede (25 százalék) a korrupció kiugróan magas szintjét, míg 18 százalék a túl nagy társadalmi egyenlőtlenségeket tartja az egyik legnagyobb problémának Magyarországon. A sorban következő kategóriák is azt jelzik, hogy a problématérkép központi témája továbbra is a megélhetéssel és a munkával függ össze: az alacsony nyugdíjak (17 százalék), a képzett munkaerő elvándorlása (16 százalék), a munkaadóknak való kiszolgáltatottság (14 százalék), a túl magas lakás- és albérlet árak (13 százalék), valamint a kistelepüléseken nehezedő élet (12 százalék) egyaránt aggasztja a magyarokat. E kérdések mellett találjuk szintén a középmezőnyben a demokrácia és a jogállamiság ügyét (15 százalék).

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo