„Az amerikai eredetű bejelentővédelmi rendszerek szabályozása egyértelműen más jogszabályi alapokon és garanciális követelményeken nyugszik, mint az európai megfelelője. És tekintve, hogy az irányelv is csak egy kötelező minimumot állapítja meg a tagállamok számára, így még az egyes EU-s tagállamok bejelentővédelmi rendszere is különbözhet. Ennélfogva külön feladat lesz valamennyi multinacionális vállalatnak, hogy olyan helyi rendszert alakítson ki, amely összegségben kompatibilis lehet a központi rendszerükkel. Másképp fogalmazva, még a működő bejelentővédelmi csatornákat alkalmazó társaságoknak is mindenképpen igazítaniuk kell a meglévő gyakorlatukon a helyi megfelelés érdekében” – hívja fel a figyelmet Dr. Kopasz János.

És ha már tagállami sajátosságokat említettük, tekintsük át a magyar verzió néhány további jellegzetességét az irányelvi minimumkövetelményekhez képest:

• Míg az irányelv az abban meghatározott szakpolitikákra vonatkozóan bejelentett visszaélések vonatkozásában teszi kötelezővé a rendszer létrehozását, addig a magyar törvény abból a megfontolásból, hogy a foglalkoztatónak ne kelljen minden esetben külön vizsgálnia, hogy vajon a bejelentett jogsértés az érintett szakpolitika alá tartozik vagy sem, bármilyen visszaélésre vonatkozóan lehetővé teszi a bejelentés megtételét.
• Míg a törvény tárgyi hatályának előbbi tágítása az egyszerűsítés és praktikum szándéka vezette, addig leginkább politikai oldalról értelmezhető azon további magyar sajátosság, amely az alaptörvény egyes rendelkezésein túl, a „magyar életmód” megsértését is bejelenthetővé teszi, különösen a házasság és család alkotmányjogilag elismert szerepének, illetve a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelem és gondoskodás, valamint születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogának kétségbe vonása kapcsán. A különböző jogvédő szervezetek előzetes álláspontjai alapján ezen passzusról vélhetőleg még további fórumok előtt is hallani fogunk.
• A törvény alanyi hatálya is kiterjesztőbb az irányelvéhez képest, így a foglalkoztatottak létszámától függetlenül kiterjed a pénzmosási törvény hatálya alá tartozó szolgáltatókra is (például ügyvédi irodákra, pénzügyi szolgáltatókra, könyvelői, adótanácsadói tevékenységeket végzőkre, székhelyszolgáltatókra, ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységeket végzőkre).
• Meghatározza azon kijelölt magyar hatósági szervek listáját, ahova külső csatornaként tehetnek bejelentést az érintettek.
• Nem teszi kötelezővé az anonim bejelentések vizsgálatát, kivéve a súlyos jog- vagy érdeksérelemre utaló közérdekű bejelentéseket.

„A bejelentővédelmi rendszer kialakítása tehát körültekintő folyamatot fog igényelni valamennyi 50 fő feletti cég esetében, az 250 főt meghaladó cégeknél pedig a jelentősen rövidebb implementálási idő is nehezítheti a folyamatot. Ezen kezdeti kialakítással összefüggő nehézségek ellenére nem szabad azonban elfelejteni, hogy az általános közérdeken túl, olyan kockázatok felderítésére lesznek alkalmasak a kialakított vállalati bejelentővédelmi rendszerek, amelyek jelentős és hatékony eszközül szolgálhatnak a pénzügyi és reputációs veszteségek elkerülésére. A vállalati kultúrába illeszkedő, transzparenciát előmozdító, olyan intézményről beszélünk, amely egyszerű jogszabályi megfelelésen túl egyúttal a vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) és az ESG fogalmi rendszerébe illeszkedő etikus és fenntartható vállalati működést is elősegíti” – zárja gondolatait Dr. Kopasz János, a Taylor Wessing Budapest ügyvédje.