Több ezer céget érintő változás jön

Kedden az országgyűlés elfogadta a panaszokról, közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő törvényt, amely új kötelezettségeket ró valamennyi 50 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégre. A Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda szakértői összefoglalták az új kötelezettséggel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és bemutatták, hogy miként válhat előnnyé egy jól kialakított whistleblowing-rendszer.

Korábban kiderülhet a visszaélés 

Nemzetközi felmérések kimutatták, hogy a vállalkozások éves árbevételük mintegy 5 százalékát veszítik el különböző foglalkozás körében elkövetett csalások következtében. Ezen visszaélések ráadásul egy hatékony visszaélés-bejelentési rendszer segítségével átlagosan fél évvel korábban feltárhatóak szemben a szabályozás alá nem eső és bejelentési rendszert nem üzemeltető vállalkozásokkal.

A cégek is buknak (Fotó: Depositphotos)
A cégek is buknak (Fotó: Depositphotos)

A magyar cégeknek a bejelentővédelmi rendszer kiépítését illetően választási lehetőségük már nincs, annak kiépítése kötelezővé vált. Míg az 50 és 249 fő közötti munkavállalói létszámmal rendelkező cégeknek csak 2023. december 17-ig kell legkésőbb a rendszert kialakítaniuk, addig a 250 fő létszámot meghaladó cégeknél, illetve munkavállalói létszámtól függetlenül a pénzmosási törvény hatálya alá tartozó szolgáltatóknál a feladat ennél sürgetőbb, hiszen a törvény kihirdetését követő 60. napon már rendelkezniük kell a működő rendszerrel. A rendszer kialakítása magától értetődően kiterjedt feladatokkal járhat, különösen, ha a rendszerrel szemben megkövetelt szigorú és rövid határidőket (7 napon belül visszaigazolás küldendő a bejelentés kézhezvételéről, főszabály szerint 30 napon belül kivizsgálandó a bejelentés, amelynek eredményéről tájékoztatni szükséges a bejelentőt) alkalmazó visszajelzési és válaszolási kötelezettségeket, vagy a rendszer működésének bizalmasságát és teljeskörű GDPR megfelelősségét vesszük figyelembe, azok valamennyi szervezési és technikai intézkedéseket takaró részletes kötelezettségeivel.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo