Több ezer céget érintő változás jön

Kedden az országgyűlés elfogadta a panaszokról, közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő törvényt, amely új kötelezettségeket ró valamennyi 50 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégre. A Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda szakértői összefoglalták az új kötelezettséggel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és bemutatták, hogy miként válhat előnnyé egy jól kialakított whistleblowing-rendszer.

Ki láthatja el a feladatot? 

A rendszer üzemeltetésére kijelölhetünk szervezeten belül elkülönült és e pozíciójában pártatlan belső tisztségviselőt vagy osztályt, de akár külső szervezetet vagy bejelentővédelmi ügyvédet is megbízhatunk a feladat ellátásával. Fontos, hogy még utóbbi esetben is nélkülözhetetlen a megfelelő belső szabályzatok, eljárásrendek kialakítása, bevezetése, a rendszer előzetes tesztelése, adatvédelmi követelmények GDPR szerinti biztosítása, amely külön-külön is időigényes feladatokat képezhetnek.

Azok a cégek sem dőlhetnek azonban hátra, akik már eleve rendelkeznek nemzetközi tulajdonosi hátterüknek köszönhetően valamilyen bejelentővédelmi rendszerrel. Egyrészről az Európai Bizottság közleményeiben kifejezésre juttatta, hogy bár az irányelv és annak magyar átültetése is lehetővé teszi, hogy az 50- 249 személyt foglalkoztató társaságok közös bejelentővédelmi rendszert üzemeltessenek, ez nem értelmezhető úgy, hogy kizárólag egy a cégcsoport központi szintjén üzemeltetett csatorna önmagában megfelelő megoldásnak minősülne. Másrészről a meglévő bejelentővédelmi rendszerek biztosan pontosítást fognak igényelni az elfogadott új magyar törvény alapján. Ennek oka, hogy a bejelentővédelmi rendszer régóta bevett kötelezettség különösen az amerikai gyökerű Sarbanes-Oxley törvény (SOX) hatálya alá eső amerikai tőzsdén jegyzett társaságoknál és azok leányvállalatainál. Továbbá EU-n belül is jó pár olyan ország van, amely nemzeti joga alapján már korábban is megkövetelte a bejelentővédelmi rendszer működtetését, illetve saját kezdeményezésre önszabályozás alapján is bevezethettek nemzetközi vállalatcsoportuk valamennyi leányvállalatukra kiterjedően bejelentésvédelmi rendszereket.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo