Gazdaság
Megközelítette a 2000 forintot a diákmunkások átlag órabére 2024 nyarán
Nemsokára kettessel kezdődik a diákmunka órabére.
A magyarlakta területeken nagyobb a vásárlóerő az országos átlagnál Romániában
Románia nyugati régiója jobban teljesít.
Elképesztő izgalmak a világ lakáspiacain az elmúlt 10 évben, Párizs és London olcsóbb lett
Van olyan metropolisz, ahol több mint 20 százalékkal lettek olcsóbbak az ingatlanok.
Titokzatos gyárépítés kezdődött Maglódon, a helyiek tiltakoznak
A lakosokkal nem egyeztetett a városvezetés, a fák egyik napról a másikra tűntek el a területről.
Legyen 65 év helyett 60 a nyugdíjkorhatár
Az ember azt hinné, hogy az emberek a végtelenig vezethetők ígéretekkel.
Komoly megszorítások jöhetnek a Volkswagennél
A Volkswagen legalább 3 német üzemét bezárná, több tízezer munkahelyet megszüntetne és 10 százalékos fizetéscsökkentést vezetne be.
Csak a külföldiek tartják életben a turizmust
A vendégéjszakák száma 1,1, a vendégeké 2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Miért kell végrendelkezni?
Az ember csak élete utolsó percében készíthet mérleget, tarthat bűnbánatot, tehet őszinte vallomást, láthatja olyannak magát, amilyen valójában volt.
Olvad a kormányzati ambíció a lakásépítésben
A kormány gazdaságpolitikájának egyik sarkalatos pontja a lakásépítési számok megemelése.
Milliós következményekkel járhat a KGFB elmulasztása
Idén jelentősen változott a szabályozás és kibővült a KGFB-re kötelezettek köre.
Innovációs programcsomag indul cégeknek, közel 200 milliárd forint a keret
Innovációs programcsomagot hirdet meg a kormány a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak 181 milliárd forint értékben.
Dupla pofon az oroszoknak
Érzékeny orosz veszteségek.
Kifakult a Black Friday: vége a magyarok impulzív vásárlásainak?
Bár a Black Friday már nem olyan vonzó a vásárlók számára, mint régebben, az idei forgalom így is elérheti a 150-160 milliárd forintot.
Megállíthatatlanul tör előre az Instagram
A médiapiac teljesen átalakult.
Döntött a kormány, érkeznek a 3,5 százalékos hitelek
3,5 százalékra csökken a Széchenyi Kártya program beruházási hiteleinek kamata.
Tragikus hír, a budapesti metrórendszer kapta a legrosszabb osztályzatot
Magyarországon folyamatosan rossz osztályzatot kapnak a közszolgáltatások.
Erősen látszik, kik pörgetik a hitelpiacot
A használt lakások vásárlásához felvett kölcsönök húzták ki a gödörből a hitelezést az idén.
Meglódultak a kékgalléros órabérek
A harmadik negyedévben 2098 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére.
Kiugró munkaerőigény a vendéglátó szektorban
Nógrád vármegye kivételével az ország egész területén nőtt az álláshirdetésekre érkezett jelentkezések száma.
Lakásvásárlás nyugdíjmegtakarításból: kiderültek a részletek
Korábban megjelent a jogszabálytervezet az ÖNYP megtakarítások adómentes lakáscélú felhasználásáról.
Ezt javasolják a biztosítók, hogy a megtakarítások megőrizzék az értéküket
A biztosítók 3 és 19,6 százalék közötti indexálást javasoltak idén.
Megnehezíti a magyar krizantémtermesztők dolgát a klímaváltozás
Idén az átlagosnál kevesebb, mintegy 15 millió szál krizantém termelődött a magyarországi kertészetekben.
Még mindig rengeteg magyar él Ausztriában
A sógoroknál szebb az élet? Úgy tűnik.
Az Y és Z generációk térnyerése a magyar üzleti életben
Magyarországon a generációváltás az üzleti életben kiemelten aktuális, mivel sok cég alapítója elérte a nyugdíjkorhatárt.
Kapott egy pofont Franciaország
Negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű "Aa2" államadós-besorolásának kilátását a Moody's Ratings.
Most ezeket az ingatlanokat szeretik a magyarok
Két régióban, valamint a családi és társas házak esetében is javultak az energiahatékonysági mutatók a tavalyi felmérés óta.
Hány lakás fér ma Fortuna bőségszarujába?
Akár többmilliárdos hozammal is gyarapodhatott mára az évtized első, rekordnak számító lottónyereménye, ha azt szerencsés kézzel fektette lakásba a nyertes.
Dubaj jövője a turizmusban rejtőzik?
Dubaj gazdaságát a légiközlekedés hajtja, amely 2023-ban 631 ezer embernek biztosított munkát.
Tovább nyitják a pénzcsapot – még több cégnek juthat a pénzből
Az illetékes tárca kellemes hírt közölt.
Jó hírt kapott Magyarország, amíg ön aludt
Megerősítette a devizában és a helyi valutában fennálló hosszú és rövid futamidejű magyar államadósság-kötelezettségek besorolását az S&P Global Ratings.
Évtizedes mélyponton több családtámogatás
Amíg 2009-ben még a GDP 2,2 százalékát fordította az állami költségvetés családtámogatási juttatásokra, 2023-ban már csupán az 1,1 százalékát.
Nincs minden veszve, a magyar a 27. leginnovatívabb nemzet
Roland Berger: Már Dánia is a világ egyik leginnovatívabb országa.
Kiszámolták mibe kerül ma az amerikai álom
Meglepően drága lett az amerikai álom.
Drámai döntés Burger Kingnél és a McDonald's-nél
Halálos fertőzés a McDonald's-nél.
Lakásfelújítási roham indulhat
Két intézkedés közös hatását vizsgálták meg.
Kellemetlen meglepetés a friss munkaerőpiaci adat
A gazdaság gyengélkedését mutatják a megjelent foglakoztatási adatok.
Saját magukat buktatták le a cégek
Bérelt autóik áfájával trükköztek.
Eddig 28 vállalkozó pályázott a 28 milliárd forintra
A támogatást igénylőknek legalább egy e-töltőállomás létesítését kell vállalniuk.
Egyre több nyugdíjas él a szegénységi küszöb alatti jövedelemből
A nyugdíjrendszer aktuális problémáiról és annak lehetséges megoldásáról egyeztetne a Pénzügyminisztériummal a NYUSZET.
Egy évig keresnek munkát az állástalanok
4 millió 699 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék.
Munkaerőhiánnyal küzd minden negyedik hazai vállalkozás
Októberben az üzleti szféra összesített várakozása nem változott az előző hónaphoz képest, de a fogyasztók kissé pesszimistábbak lettek
A magyarországi vásárlóerő lejjebb csúszott az európai ranglistán
A nádudvariak vásárlóereje nagyot bukott.
Ha nem figyel, erdővé nyilváníthatja ingatlanát egy új törvény!
2025 januárjában hatályba lép az új ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény.
Bemondtak egy számot, ekkora béremelésre lenne szükség
A következő három év átlagában 12 százalékos minimálbér-emelésre van szükség.
Idegesek a britek, mélyponton a gazdasági aktivitás
Csaknem egy éve nem mért mélypontra csökkentek a brit gazdaság aktivitásának mérőszámai októberben.
Januárban megérkezik Romániába az európai minimálbér
Sok vállalkozónak nem tetszik az európai minimálbér bevezetése.
Elérte a mélypontot a kereskedelmi ingatlanok piaca
A GDP várakozásoktól elmaradó növekedése még nem tudta érdemben támogatni az aktivitást a kereskedelmi ingatlanok piacán.
Már 2 millió Mercedest gyártott a kecskeméti gyár
Elkészült októberben a kétmilliomodik autó a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában.