Gazdaság


Lebukott a számlagyár - komoly károkat okoztak

Lebukott a számlagyár - komoly károkat okoztak 

Nagyszabású akcióban lecsapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy számlagyárként működő bűnbandára, amely bűnszervezeteknek állított ki fiktív számlákat Budapesten. A bűnszervezetek ezzel hatmilliárd forintos kárt okoztak a költségvetésnek.
Idén kevesebben mernek majd lakáshitelt felvenni?

Idén kevesebben mernek majd lakáshitelt felvenni? 

Egy lakás vásárlása komoly anyagi megterhelést jelent a legtöbb háztartásnak. Nemcsak az önerő előteremtése, hanem a lakáshitel törlesztése is nehézséget okoz.
Lakásfelújítási hitel: így állnak a banki folyósítások

Lakásfelújítási hitel: így állnak a banki folyósítások 

A koronavírus sem tudja megállítani a felújítási lázat, ami elindult január óta - köszönhetően a legfeljebb hárommillió forintos állami támogatásnak, amiből a lakás bármelyik része szépíthető, megújítható. A támogatás előfinanszírozásához felvehető, szintén támogatott lakásfelújítási jelzáloghitel február óta érhető el, a nagybankok beszámolói alapján pedig máris népszerű kölcsönné lépett elő - derül ki a Bank360.hu körképéből.
Mennyivel nőtt a magyarok fizetése? Hamarosan kiderül

Mennyivel nőtt a magyarok fizetése? Hamarosan kiderül 

A jövő heti statisztikai tájékoztatási naptárban munkaerőpiaci és kereseti statisztika is szerepel, megkülönböztetett figyelemre a monetáris tanács áprilisi kamatdöntő ülése tarthat számot.
Milyen jövő elé néz az albérletpiac?

Milyen jövő elé néz az albérletpiac? 

Az ingatlan bérleti díjak közel fél éves zuhanás után stabilizálódtak, de messze elmaradnak a járvány előtti csúcstól. A bérleti piacot változó mértékben érintették az elmúlt év történései és az adatok alapján elindult a konszolidáció, de a jövő még számos kérdést tartogat. Milyen gyorsan rendeződhet vissza a piac, újra az egekbe szöknek-e a bérleti díjak, mikor érezteti újra a hatását a turizmus?
Olcsóbb autókat keresnek a magyarok - ezek lettek a kedvenc modellek

Olcsóbb autókat keresnek a magyarok - ezek lettek a kedvenc modellek 

A pandémiás helyzetben egyre többen szeretnének a lehető legolcsóbban autót vásárolni, így kerülhetett a Suzuki Swift is a keresési számok szerinti dobogóra. A magyar autóvásárlók számára a jelenlegi helyzetben leginkább a használt autók jelentenek megfizethető megoldást, ugyanakkor a piac egészén jelentős drágulásnak lehetünk szemtanúi – mind a tavalyi évhez, mind az eddigi 2021-es adatokhoz képest.
Csalások és álhírek - így élnek vissza az oltással

Csalások és álhírek - így élnek vissza az oltással 

Az oltóanyagok létfontosságú lépést jelentenek a világ koronavírus-járvány elleni küzdelmében, ugyanakkor mindez visszaélésekre is lehetőséget ad a csalók és álhírterjesztők számára.
A járvány ellenére irodaházakba fektettek a legtöbben

A járvány ellenére irodaházakba fektettek a legtöbben 

Az irodaházak 2020-ban is a legvonzóbb befektetési eszköznek bizonyultak a magyar kereskedelmi ingatlanpiacon.
Fontos változás lépett életbe a Szép-kártyánál - 1 millió munkavállalót érint

Fontos változás lépett életbe a Szép-kártyánál - 1 millió munkavállalót érint 

Vasárnaptól átjárhatóak az alszámlák.
Idén nem marad el a nyaralás - ezek a legnépszerűbb úti célok a magyarok körében

Idén nem marad el a nyaralás - ezek a legnépszerűbb úti célok a magyarok körében 

Az elmúlt hetek korlátozások enyhítéséről és az oltási számok markáns növekedéséről szóló híreinek hatására a nyári utazás újra biztosabbnak látszik. A Szallas.hu és az Ipsos friss reprezentatív felmérése szerint a lakosság harmada újra bízik abban, hogy el tud menni nyaralni. A következő időszak további lazító intézkedései és a beoltottak számának gyarapodása kedvezően befolyásolhatja az utazással kapcsolatos bizonytalanságot, így a hazai turizmust is.

Robbanás előtt áll az új építésű lakóingatlanok piaca 

Több alapvető fordulat körvonalazódik az új lakások piacán, amely nagyon erősen kezdte az idei évet - derül ki az ingatlan.com több mint 20 ezer hirdetés adatain, valamint a hivatalos KSH-adatokon alapuló elemzéséből.

Tejtermékeknek és a sörnek is betett a járvány Kínában 

Az alapvető fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok számára küzdelmesen indult az elmúlt év, amikor a kínai kormány szigorú lakhely-elhagyási és utazási tilalmat vezetett be. A szupermarketeken kívül minden vállalkozás megérezte ezt, mivel rengeteg üzletnek be kellett zárnia, a többinek pedig lerövidítették a nyitva tartási idejét. Az első negyedévben komoly raktárkészletek halmozódtak fel, a kiskereskedőknek pedig látványos árengedményeket kellett adniuk, sőt a forgalmazókat is támogatniuk kellett, hogy nagy nehezen megszabaduljanak a feleslegtől.

Kitolták a határidőt - ennél a kamaránál nyárig elég befizetni a tagdíjat 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a magánszemélyeknél az év második felére halasztotta az idei kamarai tagdíj megállapítását és befizetését, a gazdálkodó szervezeteknek viszont 2021. június 15-ig kell leróniuk a kamarai tagdíjat - közölte a köztestület. 

Sosem látott lépésekre kényszerültek a britek – megszenvedte a járványt a gazdaság 

A legfrissebb adatok szerint példátlan szintre emelkedett a tavalyi pénzügyi évben a brit közfinanszírozás nettó hiteligénye, elsősorban a koronavírus-járvány súlyos reálgazdasági és költségvetési hatásai miatt, és ez hat évtizede nem mért magasságba hajtotta a hazai össztermékhez mért brit államadósság-rátát.

Karácsony szabadnapot adatna a fővárosi cégek beoltott dolgozóinak 

A fővárosi cégeknél szabadnapot kapnak azok, akik felvették az oltást - írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán.

Bevásárolt az MVM – ezt a céget vették meg 

Az MVM Energetika Zrt. adásvételi szerződést írt alá az ÉMÁSZ Zrt.-vel az ÉMÁSZ Hálózati Kft. 100 százalékos tulajdonának megvásárlásáról - közölte az energetikai társaság.

Még egy hónapig kérhető ez a bértámogatás 

Május 23-ig nyújthatják be bértámogatási kérelmeiket a kutatás, fejlesztés és innováció területén dolgozó munkavállalóik után a munkáltatók – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor.

Orbán Viktor részleteket árult el a nyitás újabb szakaszáról 

Szombaton nyithatnak a teraszok.

„A következő tíz évnek a vidékről kell szólnia” – interjú Lázár Jánossal 

Nagyinterjú a kormánybiztossal a vidékkel szembeni adósságok törlesztéséről, a kiskereskedelmi multik megregulázásáról, Csányi Sándorról és Mészáros Lőrincről.

Újabb gimnáziumi csapatok vívták ki a diákverseny döntőjében való szereplés jogát 

Egy szekszárdi, egy érdi, egy ceglédi, egy gödöllői és egy egri gimnázium csapata vette sikerrel a második alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny április 22-ei megyei elődöntőit, s nyertek ezáltal jogot a május 19-ei országos döntőben való részvételre. Április 29-éig további elődöntőkre kerül sor.

Mitől lehetne még hatékonyabb a mezőgazdaság? 

Kutatások szerint a biodoverzitás, a növényfajok sokfélesége javítja a földművelés hatékonyságát – ismerteti az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) a Föld napja alkalmából kiadott közleményében.

Döntött az EU? Eljárás indulhat az AstraZeneca ellen 

Az Európai Bizottság jogi eljárást indít az brit-svéd érdekeltségű AstraZeneca gyógyszercég ellen, mivel a vállalat nem teljesítette az unióval kötött szerződésekben vállalt kötelezettségeit a koronavírus elleni oltóanyag gyártásásával és kiszállításával kapcsolatban - közölte a Reuters hírügynökség egy uniós tisztségviselőre hivatkozva, aki közvetlen kapcsolatban áll a vállalattal.

Megvan, mikor nyithatnak a teraszok 

Orbán Viktor a következő napokban jelenti be az újabb kormányzati döntéseket, amelyek a 4 millió oltás elérése után nyitják tovább az országot.

Már a dubai cégekre is ráláthat a NAV 

Április elején hatályba lépett az OECD-nek az a standardja, amely eredményeként az adóhatóságok rálátást kaphatnak az adóparadicsomokban bejegyzett társaságok tevékenységére és azok legfontosabb pénzügyi adataira. Bár még kérdéses, hogy a NAV ezeket az információkat mire fogja felhasználni, de több, előszeretettel használt adóminimalizálási módszer is veszélybe kerülhet.

Több százmilliárd forintot öntenek a vidékre - mikre lehet pályázni? 

A következő hónapokban mintegy 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázati felhívásokat a kormány döntésének és a Vidékfejlesztési Program következő módosításának köszönhetően. Emellett a tavalyi év végén megjelent kiírásokra mutatkozó nagy érdeklődés miatt azok keretösszege is 280 milliárd forinttal megemelésre került.

Japán beruházás Kecskeméten – a kormány is ad támogatást 

Az instant leveseket gyártó Nissin bővít.

Már folyik a küzdelem a diákverseny döntős helyeiért 

Egy pécsi és egy fonyódi gimnázium csapata nyerte a második alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny április 21-ei megyei elődöntőit, így ők már készülhetnek a május 19-ei országos döntőre. Április 29-éig további elődöntőkre kerül sor.

Új vezér kerül a magyarországi Siemens élére 

A korábbi vezérigazgató nyugdíjba vonul.

Sok kérdés a kgfb-ről: mit kérdeztek a magyarok a szövetségtől? 

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) ügyfélszolgálata tavaly 20 572 megkeresést fogadott, a legtöbben kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) kapcsán érdeklődtek – közölte a Mabisz.

Tanácsok az újranyitáshoz - mire figyeljenek a vendéglátóhelyek? 

Élelmiszerbiztonsági, élelmiszer-higiéniai ajánlásokkal segíti a nyitásra készülő vendéglátóhelyek működtetését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Újabb beruházásokról számolt be Varga Mihály 

Termőre fordultak az Egészségipari Beruházási Támogatás fejlesztései, most újabb három beruházás valósult meg összesen 2,5 milliárd forintból - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán szerdán.

Öntik a pénzt beruházásokra az osztrákok 

Ausztriában 3 milliárdról 5 milliárd euróra emelik a beruházási támogatások keretösszegét - jelentette be Gernot Blümel osztrák pénzügyminiszter.

Nem fogjuk megúszni: brutálisan drágulhat a hús 

A takarmányárak világszintű emelkedése nehéz helyzetbe hozta az állattartókat, a hús drágulása elkerülhetetlen - mondták a Portfolio keddi online konferenciáján részt vevő termelői szervezetek és agrárcégek képviselői.

Kell a segítség a turizmusnak – a valódi újranyitást még mindig nem lehet látni 

A Nemzeti Versenyképességi Tanács újabb javaslatokat fogalmazott meg tegnap a gazdaság élénkítése érdekében, ezek egy része kifejezetten a turizmust támogatná. Rá is férne a szektorra minden segítség, ugyanis még mindig nem látni, hogy mikor lesz az újranyitás – hívja fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.

Ingyenes teszt minden magyarnak – nagy kéréssel fordultak Orbán Viktorhoz 

A gazdasági újranyitáshoz tartják szükségesnek a tesztelés biztosítását.

A válság után: hogyan tápászkodhat fel a világ a koronavírus nehézségeiből? 

A koronavírus-járvány okozta a második világháború óta a legsúlyosabb gazdasági válságot, amely egyszerre befolyásolja a keresletet és a kínálatot. A McKinsey Global Institute (MGI) legújabb tanulmányában különböző forgatókönyveket vesz számba és a lehetséges fejlődési irányokat is felvázolja a kereslet-kínálat, valamint a termelékenység alakulására vonatkozóan a 2024-ig tartó időszakban.

Segítség a cégeknek: adókönnyítési javaslatokat jelentett be Varga Mihály 

A Nemzeti Versenyképességi Tanács hétfői üléséről Varga Mihály pénzügyminiszter egy Facebook-videóban számolt be.

Pénteken újra változhat az életünk, és nyakunkon az újabb lazítás 

A kormány múlt heti döntése értelmében 3,5 millió oltott elérése után kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. Azonban nincs megállás, újabb nehéz döntések várnak a kormányra a héten. Laptársunk, az mfor.hu szokásos heti előrejelzése.

Egyre több bolti eladót keresnek - hol lehet munkát találni? 

A szolgáltatások nyitása után visszacsordogálhat az átszivárgott eladóhad oda is, és az európai üzletnyitások is fenyegethetik majd a hazai boltok munkaerőpiacát. Az élelmiszerboltok már több eladót keresnek, az iparcikkes boltok egyenlőre csak az elmaradt vásárlókat várják. 

Energiahivatal: ennyire olcsó a lakossági földgáz Budapesten 

Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) márciusi nemzetközi árösszehasonlító vizsgálata.

Örülhetnek az átvert fogyasztók - könnyebben kaphatják vissza a pénzüket 

A GVH közérdekű keresettel érte el, hogy két, üdülési joggal kapcsolatos megtévesztések miatt elmarasztalt cég ügyfelei könnyebben és gyorsabban kaphassanak kártérítést.

Az újranyitott üzletek körmére néztek 

A beoltottak számának növekedésével ismét fogadhatnak vásárlókat a nem napi fogyasztási cikket forgalmazó boltok. Az újranyitáshoz kapcsolódó szabályok betartását a fogyasztóvédelmi hatóság is ellenőrzi. A kormányhivatalok munkatársai a múlt héten 187 üzletben jártak, mindössze 13 helyszínen találtak hiányosságot. A mulasztáson ért kereskedők szinte kivétel nélkül azonnal javították a feltárt hibát.

Koronavírus: 200 alá csökkent az elhunytak száma 

Ezúttal 2680 az új fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt.

Hány munkahelyet lehetett megmenteni a bértámogatással? 

A veszélyhelyzeti intézkedések feloldása és a szezonális ágazatok termelésének újraindulása az álláskeresők jelentős részét felszívhatja - vélekedett Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott interjúban. Hozzátette, hogy akik nem tudnak a versenyszférában elhelyezkedni, azok a közfoglalkoztatás keretében dolgozhatnak.

Szédítő bővülés: közelharcot folytatnak a cégek ennek a szektornak a szakembereiért 

Ha olyan szektort keresünk, amely a pandémiás időszakban is szédítő sebességgel bővült, valószínűleg az informatikai terület kerülne ki abszolút győztesként. A magyar munkaerőpiacról jelenleg közel 44 000 IT-szakember hiányzik. A COVID-hatás ráadásul jelentősen felpörgette a digitalizációt és az automatizációt is, így még inkább égető kérdés az utánpótlás a HR-szakemberek és cégvezetők körében.

A fiataloknak csak hitelből lesz lakása? Generációs különbségek az ingatlanvásárlásban 

A saját erő nagysága mellett a hitelképesség, az életmódhoz köthető igények, a munkahelytől való távolság a legdöntőbb szempont a fiatalok lakásvásárlásakor, ám újabban már az is elvárás, hogy lehetőleg hasonló életkorú társaikkal élhessenek együtt. Az első lakás vásárlásához a legtöbb fiatalnak hitelt kell felvennie.

Hitelmoratórium: mennyit spórolhat az, aki most kilép? 

Sokan most szembesülnek csak azzal, hogy a törlesztési moratórium hatására hitelük futamideje nőni fog, ennek következményeként pedig nagyobb összeget kell végül visszafizetniük a bank részére.

Nagy forgalomra számítanak, ha nyitnak a teraszok 

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint a jövő hét végére mindenhol biztonságosan újra lehet nyitni a teraszokat, és ha jó idő lesz, nagy forgalom várható a vendéglátóhelyeken.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta

Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta 

Egyszerre jelent jogszabályi terhet és piaci lehetőséget az elektromos autók terjedése.

Cégblog

Már több mint 30 ezer használt mobilt adott el a Magyar Telekom

Már több mint 30 ezer használt mobilt adott el a Magyar Telekom 

2 évvel ezelőtti indulása óta már 30 ezernél is több felújított készüléket vásároltak a Magyar Telekom ügyfelei.

Klímablog

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek  

A Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet társasági adókedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek.

Infokom

Elveszett cégek a digitális világban

Elveszett cégek a digitális világban 

A kisvállalkozásoknak a gyakorlati útmutatás hiányzik az MI használatához egy kutatás szerint.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo