30 millió forint alatt már ne akarjon ingatlant venni!

A korábbi évektől eltérően 10 millióval magasabb, vagyis 20 helyett, minimum 30 millió forintos képzeletbeli határral érdemes számolnia annak, aki ingatlanvásárláson gondolkodik a közeljövőben. A legtöbb megyeszékhelyen és a fővárosi kerületekben is szobaszámban mérhető a különbség a pandémia előtti időszakhoz képest. Vajon mi kapható ma 30 millió forintért az ingatlanpiacon? 

„A pandémia kezdetén, illetve az azt megelőző évben, 2019-ben még a 20 millió forintos ingatlanokat ismertető körképpel is szemléltethető volt a piac aktuális helyzete, azonban 2022-re az áremelkedés és a szegmenst érintő hatások miatt egyértelmű, hogy az idei évben kénytelen 30 millióra emelni az ingatlanvásárlásra szánt minimumot, akár házat, akár lakást keres a vásárló” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

A vizsgálatba bevont megyeszékhelyek közül a korábbi évek összeállításaival ellentétben, 2022-ben Békéscsaba került ki győztesként, itt vásárolható ugyanis a legnagyobb alapterületű (94 m2) használt lakás 30 millió forintból. Békés megye székhelye és a korábbi csúcstartó, Miskolc között csekély, mindössze 2 m2 a különbség a keretösszegből elérhető ingatlanméret tekintetében.

A fővárossal összehasonlítva azonban jelentősebb a szakadék, itt kerülettől függően harmadakkora otthonra futja a büdzséből. Érdekesség azonban, hogy széles palettán mozog a kínálat, a XII. kerületi 27 négyzetméteres lakástól, a hasonló méretű belvárosi, V. kerületi garzonon át, egészen a külsőbb kerületekben található, élhetőbb méretű, 52 négyzetméteres ingatlanokig terjed a 30 milliós választék.

Az álomotthonhoz nagyon körül kell nézni a piacon (Fotó: Pixabay)
Az álomotthonhoz nagyon körül kell nézni a piacon (Fotó: Pixabay)


A vidéki nagyvárosok közül a debreceni lakásvásárlók kaphatják a legkisebb méretű ingatlant a pénzükért, nekik be kell érniük egy 41 négyzetméteres használt lakással, ha mindössze 30 millió forintot fordíthatnak otthonteremtésre, míg 2020-ban 20 millióból 44 négyzetmétert lehetett vásárolni.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo