Piac és Profit (P&P):
Beszélgetésünk apropóját a hazai bizalmi vagyonkezelés, azaz a „magyar trust” két vezető szakemberével az adja, hogy újabban egyre többet lehet hallani a bizalmi vagyonkezelésről és – különösen a felsőoktatás erőteljes átstrukturálási törekvései kapcsán – a vagyonkezelő alapítványokról. Az információk többnyire semlegesek, a szakmai értékelésektől tartózkodnak, s a negatívabb vélemények is inkább tekinthetők politikai állásfoglalásnak, mintsem szakmai elemzésnek vagy kritikának. Mi lehet ennek az oka?
Menyhei Ákos (MÁ):
A tartózkodó, kiváró, esetleg szakmailag nem megalapozott, vagy még rosszabb esetben prekoncepciókra épülő elfogult vélemények első számú oka elsődlegesen talán mindkét jogintézmény viszonylagosan vagy kifejezetten fiatal korával és ebből fakadó ismeretlenségével magyarázható.
A bizalmi vagyonkezelés mindössze bő hatéves, míg a vagyonkezelő alapítvány mindössze másfél éves múltra tekinthet vissza 2020. őszén. Vadonatúj jogintézményekkel van tehát dolgunk, amelyek nem minden előzmény nélkül kerültek ugyan szabályozásra legújabb kori polgári jogunkban, mégis a bizalmi vagyonkezelés elismerését mintegy tizenöt éves szakmai vita előzte meg a kodifikációs előkészítő szakban. Ehhez képest a vagyonkezelő alapítvány 2019-ben történt bevezetését már közel sem előzte meg ilyen hosszú és széleskörű szakmai egyeztetés, azt – feltehetően a bizalmi vagyonkezelés gyakorlati tapasztalatain is okulva – a jogalkotó alig néhány hónapos munkával hozta tető alá.
P&P:
Ezzel azt akarja mondani, hogy a két jogintézmény között jelentős minőségi különbség van, figyelemmel a vagyonkezelés alapítvány megalkotásakor jelentősen lerövidített előkészítési szakaszra?
MÁ:
Koránt sem! Dogmatikai rendszerezettségét és jogalkotási minőségét tekintve mindkét intézményre vonatkozó szabályanyagról elmondható, hogy kiemelkedően jó munka. És ezt nem csak azért mondom, mert kollégámmal és egyben üzlettársammal, B. Szabó Gáborral együtt volt alkalmunk aktívan részt venni a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó Ptk. fejezet, majd a bizalmi vagyonkezelőkre vonatkozó törvény megalkotásában is, hanem azért is mert a gyakorlat és az idő folyamatosan igazolja vissza a szabályok helyességét és alkalmazhatóságát. Kisebb finomhangolási igények néha jelentkeznek, de az igazságügyi kormányzat, valamint a felügyeleti szerv, az MNB részéről teljes a nyitottság azok gyors, akár törvénymódosítást is igénylő megoldásra.
- Szabó Gábor (BSZG):
P&P:
Ez nagyon érdekes, konkrétan mire gondol?
BSZG:
Induljunk ki abból, hogy mindkét vagyonkezelési módozat a törvény rendelkezéseinél fogva a vagyon tulajdonának átruházását írja elő. A bizalmi vagyonkezelés esetében a vagyonrendelő a vagyonkezelőre, míg a vagyonkezelő alapítvány esetében az alapító magára az alapítványra ruházza át vagyona tulajdonjogát.
Ezzel az átruházással megszakad az a tulajdonosi kapocs, ami Magyarországon és a hozzá hasonló sorsú és történelmű közép-kelet európai országok esetében a magánjog „Szent Grálja”. Ez persze érthető is egy olyan országban, amelynek XX. századi, de még legújabb kori történelmét is a magántulajdon sérelmére elkövetett közhatalmi cselekmények sora kövezi ki. A zsidó vagyonok elrablásától és a minden oldali háborús rekvirálásoktól kezdve, a tömeges államosításokon és padlás-lesöpréseken, valamint a magántulajdont negyven éven keresztül csak sokad rangú tulajdoni formaként megtűrő magánjogon keresztül, a magánnyugdíjpénztárak államosításáig és egy egész iparág (ti. szerencsejáték ipar) rövid úton való ellehetetlenítéséig ívelő történelmi pálya, éppenséggel nem a nehezen megszerzett vagyon tulajdonjogának átruházására, hanem sokszor görcsös megőrzésére sarkallja a lehetséges ügyfeleket. Még akkor is, amikor pedig már maguk is érzik, hogy nem ez a jó megoldás a vagyonuk jövőjéről kialakult dilemmáikra.
P&P:
Hát, ez meglehetősen reménytelen jövőt vizionál a hazai magán vagyon kezelő iparág számára.
MÁ:
Nem feltétlenül. Ismerve a nyugat európai és az észak amerikai vagyonkezelési ipart, idővel hihetetlen távlatok nyílhatnak meg idehaza is. Mi magunk nem osztjuk azokat a sajnos még szakmán belül is elterjedt véleményeket, hogy a bizalmi vagyonkezelésnek és a vagyonkezelő alapítványoknak még nem jött el az ideje, nincs meg a piaca, „nem jön ki a matek”. A saját napi működésünk és a Primus Trust Zrt. dinamikus fejlődése a fényes cáfolata ezeknek a véleményeknek.
A magunk részéről nem várunk arra, hogy majd a magyar piac egyszer megerősödik, hanem igyekszünk elébe menni a folyamatoknak. Ne várj arra, hogy majd rád találnak, menj oda magad, ahol köztudottan sok a vagyon és arra vár, hogy valaki hozzáértő és megbízható kezelje. Ennek megfelelően ügyfeleink többsége és a kezelésünkben álló vagyon mintegy kétharmada, egyelőre nem is magyar, hanem külföldi. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a hazai piacot ne tekintenénk kiemeltem fontosnak, de azt jelenti, hogy ezen a piacon jelentősebb eredményeket magunk is csak középtávon, 5-6 éven belül látunk elérhetőnek és ezt a piacépítési folyamatot kénytelenek vagyunk a külföldi üzletágunk nyereségéből megfinanszírozni.
P&P:
Meglepő és egyben izgalmas is, amit a külföldi ügyfélkörről mond. Mégis mi motiválhat egy vagyonos külföldit – aki a bőség zavarával küzdhet a nagy vagyonkezelési tradíciókkal bíró országok kiválasztásakor – abban, hogy éppen azt a Magyarországot válassza vagyonának kezelésére, amely nem is különösebben ismert erről az oldaláról és, ahogy arra már Önök is utaltak, a rendelkezésre álló struktúrák sem rendelkeznek sok évtizedes, vagy mint az angol trust esetében, sok évszázados történelemmel?
BSZG:
A válasz szükségszerűen összetett és csak több szinten megválaszolható. Először is, az ügyfél, jöjjön bárhonnan, elsődlegesen nem országban, hanem struktúrában gondolkodik. Szempontjai között persze szerepel az ország kockázat is, de nem ez az elsődleges. Mindenekelőtt azt mérlegeli, hogy a számára leginkább érdekes szempontokat melyik struktúrában tudja lehetőleg egyszerre, azaz költséghatékonyan érvényesíteni.
Melyek ezek a legfontosabb szempontok?
A magánvagyon kezelés esetén a négy pillér a vagyonvédelem, a magánszféra védelme, a hatékonyság, azaz a profittermelő képesség, és az adóoptimalizálás, azaz, hogy az adott egységnyi hozam adóterhe minél kisebb legyen, illetve, hogy se a vagyonrendelés se a vagyonkiadás során se kelljen jelentős adóteherrel számolni. Olyan struktúrát, amely a fenti elvárásoknak egyben képes megfelelni, ma nem találni a korábban nagy nevű vagyonkezelési központokban. Az utóbbi öt-tíz év jogalkotási törekvései a folyamatos szigorítások irányába hatnak világszerte a pénzpiaci szolgáltatások terén. Így a nagymúltú vagyonkezelők mozgástere is folyamatosan szűkül, adminisztratív terheik, amelyeket persze ügyfeleikkel fizettetnek meg, hihetetlen mértékben megnőtek. Azonban, meglepő vagy sem, a magyar struktúrák, különösen a bizalmi vagyonkezeléssel kombinált vagyonkezelő alapítvány hibrid struktúrája pont olyan eszköz, amely a fenti négyes elvárásnak maradéktalanul meg tud felelni, jószerivel egyedüliként a nemzetközi piacon.
Nyilván Magyarország sem tud kimaradni az előbb említett, a szigorítások irányába mutató nemzetközi trendekből, de a jogalkotási kreativitás adott esetben évtizedekre szóló versenyelőnyt tud biztosítani egy ország számára. És itt térünk át a második szintre, a szakértelemre. Ebben az országban meglepően nagy számú felkészült jó szakember van úgy a jogalkotás, mint a jogalkalmazás területén. A STEP, egy kifejezetten a bizalmi vagyonkezelésre specializálódott nemzetközi szervezet tagsági adataiból kitűnik, hogy Magyarország Ausztriával van egy szinten az érdeklődő és gyakorló szakemberek számát illetően, messze megelőzve a többi közép-kelet európai országot. Az osztrák viszonyok között hosszú évtizedek alatt felhalmozódott magánvagyonok mértéke nyilván nem összehasonlítható a Magyarországon az elmúlt harminc évben felhalmozódott vagyonok mértékével, de a kreatív gondolkodású szakember állomány megléte azért bizakodásra ad alapot.
Összességében tehát az egyedülálló jogi struktúra és az ennek kreatív alkalmazására képes szakismeret meggyőző lehet a magyar struktúra kiválasztásában, és ezt mi a Primus Trustnál nap, mint nap megéljük.
P&P:
De hogy lesz valaki hivatásos bizalmi vagyonkezelő ma Magyarországon? Milyen képzettséget és szakmai előéletet feltételez ez?
MÁ:
Talán a legegyszerűbb, ha ismét a saját példánkból indulunk ki. Gábor mögött közel harminc éves, mögöttem 25 éves, nemzetközi ügyfélkörben eltöltött ügyvédi múlt és tapasztalat áll. Mindkettőnk pályája, noha sokáig még csak nem is ismertük egymást, rendkívül hasonlóan alakult. Fő profilunk a nemzetközi adótervezés és hazai jogi infrastruktúra hiányában a nemzetközi, főleg angolszász trustokat alkalmazó vagyonkezelési struktúrák felállítása és kezelése volt, többnyire magyar, de nem ritkán külföldi ügyfelek számára is.
Aktívak voltunk az 1994. és 2005. között élő magyar offshore szabályozás által nyújtott lehetőségek kihasználásában is. Na, és természetesen a legelsők között ismertük fel a magyar trust gyakorlati alkalmazásának üzleti lehetőségét is, és már közösen hoztuk létre a Primus Trust Zrt.-t.
Szakmai előéletünk alapján elmondható, hogy mi arra lettünk ítélve a sors által, hogy ott legyünk a magyarországi magánvagyonok kezelése szabályrendszerének kialakításánál, folyamatos karbantartásánál és persze gyakorlati alkalmazásánál is. Ott vagyunk a minket követő szakértő nemzedék képzésénél és pártfogásánál is. Csak irigykedni tudunk rájuk, hogy az általunk elültetett fa csak az ő idejükben fog igazán termőre fordulni. Ezzel együtt a számunkra megadatott úttörő munka izgalmát és intellektuális kihívásait nem cserélné el egyikünk sem.
P&P:
Tökéletes végszó! A mostani beszélgetés kereteit már szétfeszítené, hogy a magyar bizalmi vagyonkezelés és vagyonkezelő alapítvány részleteibe is belemenjünk., de feltehetően még lesz módunk erről is beszélni.
MÁ:
A magunk részéről készséggel állunk elébe.
