Hatalmas jogi és politikai pofont kapott a magyar oktatás vezetése

Visszaélt a Belső-Pesti Tankerület azzal a jogával, hogy a dolgozóit lényeges kötelezettségszegés esetén azonnali hatállyal felmentheti, amikor elbocsátott két gimnáziumi tanárt a polgári engedetlenségi mozgalomban való részvételükért – ezt mondja ki a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A bíróság egyértelművé tette, hogy a pedagógusok – a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból elbocsátott Kapin Lila és az Eötvös József Gimnáziumból kirúgott Törökné Pető Erzsébet – azért csatlakozott 2022 őszén a polgári engedetlenséghez, hogy kiálljon az oktatás általános helyzetének javításáért, ennek során pedig igyekeztek felelősen eljárni, tanítványaiknak és iskolájuknak a lehető legkevesebb nehézséget okozva. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével a két tanár másodfokon megnyerte a munkaügyi perét.

Nagy szégyen két elitgimnázium számára
Nagy szégyen két elitgimnázium számára
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A polgári engedetlenségi mozgalmat azért hívták életre, mert a köznevelésben bevezetett szigorú sztrájkszabályoknak megfelelő munkabeszüntetés gyakorlatilag láthatatlan volt. A 2022-ben egész évben zajló megmozdulások, sztrájkok és az ősszel kezdődő polgári engedetlenség célja a köznevelésben dolgozók bérének növelése, és a munkateher csökkentése volt. Kapin Lilla és Törökné Pető Erzsébet a polgári engedetlenséghez való csatlakozásért először figyelmeztetést kapott a tankerülettől, majd kirúgták őket, mert a hivatal szerint „jelentős mértékben” megszegték közalkalmazotti kötelezettségüket, amikor nem tettek eleget munkavégzési feladataiknak. A pedagógusok azonban nem mulasztás, hanyagság vagy felelőtlenség miatt nem végeztek munkát, hanem a tiltakozásuk kifejezése, véleményük kinyilvánítása miatt, miután semmilyen más eszköz, tárgyalás vagy sztrájk nem hozott eredményt.

A tankerület azt sem tisztázta, hogy miért pont Lillát és Erzsébetet bocsátották el, miközben más tanárok is részt vettek a polgári engedetlenségben. A bíróság ezt a szempontot helyezte a középpontba. A perben a tankerület nem tudta igazolni, hogy a két elbocsátott pedagógusnak lett volna a legtöbb mulasztott órája. Voltak, akik náluk többet mulasztottak, ám ha az ő esetükben nem állapított meg a tankerület „jelentős mértékű” kötelezettségszegést, akkor nem hivatkozhat erre Lilla és Erzsébet elbocsátásának okaként sem.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo